John Peckham (kb. 1225–1292) ferences teológus és canterburyi érsek műve.
Tractatus de anima (Értekezés a lélekről) című műve a XIII. századi skolasztika egyik meghatározó lélektani összefoglalója.
A mű legfontosabb pontjai:
- Ferences ágostoniánus irányzat: Peckham a konzervatív ferences iskola híveként az ágostoni hagyományokat védelmezte az ekkoriban terjedő radikális arisztotelészizmussal szemben.
- A lélek szubsztanciális egysége: Peckham elutasította Aquinói Szent Tamás tanítását a lélek egyetlen formájáról (unitás). Ehelyett a ferencesekre jellemző többszörös formaelvet (pluralitas formarum) vallotta, amely szerint az emberben több szubsztanciális forma (pl. testi forma és szellemi lélek) létezik egymás mellett.
- Spirituális hülémorfizmus: Tanítása szerint nemcsak a testnek, hanem a léleknek is van egyfajta „szellemi anyaga” (materia spiritualis), ami lehetővé teszi, hogy a lélek egyedi szubsztanciaként létezzen a testtől függetlenül is.
- Közvetlen önismeret: Szent Ágoston nyomán úgy vélte, hogy a lélek nemcsak a külső tárgyak visszatükröződésein keresztül ismeri meg önmagát, hanem közvetlen intuícióval (illumináció) is rendelkezik saját létezéséről és az isteni igazságokról.
- Optika és érzékelés: Peckham neves természettudós is volt (fő műve a Perspectiva communis), így a Tractatus de anima-ban az érzékelés folyamatát, különösen a látást, matematikai és fizikai alapossággal, a fénytannal összefüggésben tárgyalta.
- A mű jelentősége abban áll, hogy szisztematikusan próbálta összeegyeztetni az arisztotelészi pszichológiai fogalmakat a keresztény neoplatonista (ágostoni) lélekszemlélettel.
