Egy elmebeteg a kubai vezetésben

By | 2021-05-14

Sokszor megesik, hogy egy politikus elveszti a kapcsolatot a valósággal, s elkezd elmebajosként viselkedni. De ez azért ritkaság, hogy egy orvosi értelemben vett tényleges elmebeteg politikai hatalmat szerez. Kuba ilyen ritka hely.

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy immár azt is megírhatom, amit korábban személyiségi okokból titkolnom kellett.

Ugyanis tavaly ősszel meghalt az az ember, aki fő forrásom volt azzal kapcsolatban, amiről írok. A hírhedt argentín elmebetegről, Ernesto Guevara de la Sernáról (1928-1967) – közismertebb neve: Ernesto Che Guevara. A “Che” nevet kubai ismerősei adták neki először gúnynévként, de aztán rajta ragadt, s ő maga is használni kezdte – a “che” szó magyarul kb. “izé” vagy “aha”, amolyan beszédtöltelék, de mivel csak egyes dél-amerikai spanyol nyelvjárásokban – s különösen az argentín-uruguayiban – használatos, így a karibi spanyol nyelvjárást beszélő kubaiak számára vicces volt, s erről a szóról nevezték el őt.

Ismerősöm vele együtt dolgozott vele fiatal szakemberként Che kubai pályafutása idején, még a 60-as években.

Amit tudni kell Cheről: magát kommunistának vallotta, de ez olyannyira radikálisan értelmezett kommunizmus volt, hogy Che mindenképpen kilógott a kommunista eszme fősodrából. Sok tekintetben ellene volt a szovjet hivatalos kommunista eszmének, részben inkább Trockij felé mozgott, de valójában radikálisabb volt nála is – később Che legnagyobb híve a kambodzsai Pol Pot lett, aki ténylegesen meg is valósította a Che-féle kommunista álmot. Talán ma már ezt kevesen tudják: a kambodzsai Pol Pot rendszer erősen szovjetellenes volt, a szovjet rendszert “burzsoának” és “ellenforradalminak” tekintette – végül Pol Pot rendszerét éppen a szovjetpárti Vietnám döntötte meg 1979-ban.

Che korai életéről annyit érdemes tudni, hogy az argentín felsőosztályból származik, mindkét szülője az argentín elit része volt, tehát ő maga unatkozó dúsgazdag gyerekként nőtt fel.

Szóval az unatkozó milliárdoscsemete esete, aki képtelen magának életcélt találni, ezért elhatározza: messiás lesz, megmenti az emberiséget, akár akarja az, akár nem. De kellett egy eszme. Erre a célra Marxot választotta ki a fiatal Che, bár Marxot valahogy túl mérsékeltnek, lagymatagnak találta.

26 évesen végre találkozott a később győztes kubai forradalom vezéralakjaival, a Castro-fivérekkel és Camilo Cienfuegossal, lassan ő – Che – lett a négyes számú vezető a mozgalomban. A mozgalom vezetősége egyébként heterogén volt még akkor: Cienfuegos hívő katolikus volt amolyan keresztényszocialista eszmékkel, Raúl marxista volt szovjet mintára, Fidel pedig szimplán csak amerikaellenes nacionalista.

Amikor 1956-ban elkezdődött a fegyveres harc Kubában a forradalmi mozgalom és a kubai kormányzat között, Che lett a 9 legfelsőbb katonai vezető egyike, ő irányította a fegyveres harcot Kuba nyugat-közép részében.

Így ő is a “forradalom parancsnoka” rangot birtokolta, ami Kubában máig a legfőbb katonai tisztség. Ez a rang egyenesen kívül áll a normál kubai rangokon, tehát több a “normál” tábornoknál. A 9 “forradalom parancsnoka” közül ma már csak hárman élnek, érdekesság, hogy az egyik az USA-ban, ugyanis az illető a Forradalom győzelme és annak kommunista irányba fordulása után szembeszállt a vezetőséggel, bebörtönözték, majd az USA-ba menekült.

A forradalom győzelme után Che előbb a Kubai Nemzeti Bank elnöke lett (bármilyen szakirányú ismeret nélkül), innen Fidel leváltotta őt, miután Che meg akarta semmisíteni a pénzrendszert. (Ezt Che nagy utóda Pol Pot megvalósította: Kambodzsában 1975-1979 között nem létezett pénz.)

Arról, hogy hogyan lett Che a kubai jegybank elnöke, van egy vicces – de állítólag igaz – történet. Fidel összegyűjtötte a vezérkart és megkérdezte “van köztünk közgazdász?”, mire Che feltette a kezét – mint kiderült a spanyol “economista” (közgazdász) szót úgy hallotta, hogy “comunista” (kommunista).

Ezután a bakelnökséget követően Che megkapta az ipari miniszter tisztséget, amihez szintén nem értett. (Che egyébként orvosi diplomával rendelkezett.) Ismerösöm itt dolgozott vele.

Itt három történetet mesélt nekem.

1961 – Che döbbenten konstatálta, hogy az Ipari Minisztériumban dolgoznak emberek, akik már a forradalom győzelme előtt is ott dolgoztak. Az új hatalom ugyanis csak a vezetőket cserélte le. Ekkor Che elrendelte, gyűjtsék össze az udvarra az összes “ellenforradalmárt”, azaz mindenkit, aki a régi hatalom alatt is ott dolgozott. Che kijelentette: az ellenforradalmárokat azonnal ki kell végezni sortűzzel ott helyben. Ez végülis elmaradt, mert az egyik józanabb forradalmár sikeresen meggyőzte Chet, az ellenforradalmárokat inkább bíróság elé kell állítani, mert esetleg fontos információkat birtokolnak, melyek hasznosak lehetne a Forradalom ügye számára.

1963 – Amikor a kubai gazdaság egyre nagyobb válságba került, Che azonnal “megtalálta” a válság okát: szabotázs! Mégpedig a szabotőrök a minisztériumban vannak, hiszen onnan nem forradalmi lelkesedést propagálnak a gyárakba, hanem mindenféle terveket küldenek ábrákkal, grafikonokkal. Che összegyűjtötte az összes ilyen ábra- és grafikonkészítő embert, lelövést már nem helyezett kilátásba (ezek már mind a Forradalom után kinevezett emberek voltak, köztük az én ismerősöm, aki Lengyelországban volt kubai ösztöndíjas, s mint friss diplomás éppen 1963-ban kezdett dolgozni a minisztériumban), de fegyverrel hadonászva elmagyarázta: a dokumentum mint olyan burzsoá szokás, semmi szükség ilyen dolgokra egy forradalmi államban: a forradalmárok tudata ugyanis annyira fejlett, hogy spontán módon termelnek, amit kell. Azaz az Ipari Minisztérium feladata nem felesleges, burzsoá ízű számokkal foglalkozás, hanem lelkesítő forradalmi előadások tartása a gyárakban, üzemekben.

1965 – Szovjet szakértők jöttek Havannába, bemutatni hogyan kell átszervezni a gazdaságot szovjet módra. A szovjetek azonban elkövették azt a hatalmas hibát, hogy forradalmi lelkesedés helyett mindenféle papírokat vettek elé, tervekkel, grafikonokkal, ábrákkal. Ettől Che bevadult, majd kitépte a szovjet delegáció tagjaitól a táskáikat, azok tartalmát pedig fegyverrel hadonászva kidobta az ablakon, közben artikulálatlanul üvöltve “emberek, a szovjet burzsoá imperialisták gyarmatosítani akarnak minket!”.

Ez utóbbi volt az a helyzet, ami után Moszkvából üzentek Fidelnek: ezentúl csak katonai segélyt kap Kuba, gazdaságit nem, s ebben addig nem lesz változás, míg Che bármilyen hatalmi szerepet tölt be Kubában, ugyanis dühöngő őrültekkel nem szeretnének együttműködni.

A többi ismert: Che 1965 áprilisában “önként” elhagyta Kubát, fegyveres felkelést kezdeményezve Kongóban és Bolíviában. 1967 októberében ölte meg őt a bolíviai rendőrség terrorizmusellenes egysége – a meg nem erősített infók szerint a szovjet KGB közölte a CIA-val Che pontos elérhetőségét, a CIA pedig az akkori amerikabarát bolíviai kormánnyal megosztotta ezt, gyakorlatilag utasítva a likvidálását.

A sors legnagyobb csapása: a Che által mélyen gyűlölt kapitalizmus mára sikeresen kapitalista árut csinált belőle. A túlvilágon Che valószínűleg dühösen fetreng emiatt, meg a sok debil miatt, akik a “jópofaság” jelképeként hordják az ő képmásával ellátott ruhadarabokat.

Egy dolog biztos: ha lehetősége lenne erre, Che a túlvilágról azonnali sortüzet rendelne el a Che-pólós idióták ellen. Ebben mindenképpen egyet kell értenünk vele.