Ma van az egyik bolgár nemzeti ünnep, az Egyesülés napja.
Ez a Bulgáriai Fejedelemség és a Kelet-Ruméliai Autonóm Tartomány egyesülésének napja 1885-ban. (Valóján a szeptember 6-i dátum a juliánus naptár szerinti dátum, Bulgária 1916-ig a juliánus naptárat használta, de a szokás az, hogy az ilyen ünnepeket úgy ünneplik, hogy nem vesznek tudomást a naptárváltásról. Valójában az egyesülés a gregoriánus naptár szerint szeptember 18-án történt.)
A dolog előtörténete: amikor az 1877-1878-as XI. orosz-török háború eredményeképpen ismét megjelenik a térképen Bulgária mint állam, jelentős eltérések mutatkoznak abban, az országnak hol legyenek a határai.
Az 1878. március ideiglenes orosz-török megállapodás által meghatározott terület 170 ezer km2 , s a Szerbiának ítélt Ništ és környékét, valamint a Romániának ítélt Észak-Dobrudzsát leszámítva tartalmazta a teljes bolgár igényelt területet.
A nagyhatalmi megállapodás júliusban – ez a Berlini kongresszus – azonban már csak 62 ezer km2-t engedélyez.
Azóta ez az 1878. márciusi országnagyság a bolgár hivatkozási alap. Ma már persze nem, mert azóta drasztikusan megváltoztak az etnikai viszonyok.
A lényeg: ez a Berlini kongresszus számít „Trianonnak” Bulgáriában, mivel következményei sokkal súlyosabbak, mint az I. világháborút lezáró békéé.
A 1878. júliusi berlini kongresszus a márciusi döntéshez képest:
- független Bulgária helyett létrehozza 62 ezer km2 területtel az török szultán főhatalma alatt álló Bulgáriai Fejedelemséget,
- 7 ezer km2-t Romániához csatol, ez Dél-Dobrudzsa északi fele,
- 14 ezer km2-t Szerbiához csatol, ez a mai Délkelet-Szerbia,
- 87 ezer km2-t visszaad Törökországnak, ebből 33 ezer km2-n létrehozza Plovdiv központtal a Kelet-Ruméliai Autonóm Tartományt.
A bolgár nemzetpolitika fő célja onnantól kezdve a berlini határozatok revíziója.
A „szuzerenitás” kérdése, azaz hogy Bulgária nem független, hanem a török szultán főhatalma alatt áll csak jelképes kérdés volt, így gyorsan kiderült, ezzel nem is kell foglalkozni. Hiszen a valóságban Bulgária független volt, a török hadsereg nem léphetett területére, a külső határokon nem tarthatott határőrséget, nem volt közös adószedés, nem volt közös pénznem, a szultán nem rendelkezett semmilyen hatáskörrel Bulgáriában.
Az egész kimerült vicces ünnepélyes dolgokban. pl. a Bulgáriába küldött külföldi diplomáciai képviseletek vezetői nem viselhették a „nagykövet” címet, hivatalosan „konzul” címet használtak, hiszen formailag az adott ország isztanbuli nagykövete alá tartoztak. Ezen kívül nem volt diplomáciai kapcsolat Bulgária és Törökország között, a de facto diplomatákat nem lehetett így nevezni, hiszen formailag Bulgária nem volt külön ország.
A területi kérdés viszont súlyos volt.
A bolgár vezetés meglátta: a revízió csak apránként lehetséges, s a leggyengébb helyen érdemes kezdeni. Ez volt Kelet-Rumélia.
Kelet-Rumélia autonómiája tényleges volt, azaz a külügy, hadügy és pénzügy kivételével önállóan irányította magát, de még ebben is voltak engedmények: volt bizonyos adóügyi autonómia, s fenntarthatott saját csendőrséget, a török hatalom viszont csak háború idején állomásoztathatott hadsereget a tartományban. A tartománynak 3 hivatalos nyelve volt: bolgár, török, görög. Lakosság terén egyértelműen bolgár volt a többség, 70 % körül, második helyen török és muszlim bolgár 20 %, s minden egyéb 10 %, ebből a legtöbb görög.
A bolgár elit abnormálisnak tekintette mind a Fejedelemségben, mind Kelet-Rumáliában ezt a helyzetet. A kezdetektől minden arra irányul, hogy valahogy egyesíteni kell a két területet. Kelet-Ruméliában ráadásul a legelejétől a bolgár nemzetiségűek sikeresen dominálják a hatalmat, a kelet-ruméliai vezetés közel 90 %-a bolgárokból áll.
A kérdés nem az, legyen-e egyesülés, hanem hogy mikor. Az egyesülés ellenzői is csak azért vannak ilyen állásponton, mert félnek a nemzetközi reakciótól.
Végül 1885. szeptember 5-én kitör felkelés Kelet-Rumáliában, majd a csendőrség egyik vezetője puccsot követ el 6-án kora hajnalban, elfoglalja a kormányzati épületeket. Ellenállás nincs. Az áldozatok száma 1: az egyik felkelőt elküldi a parancsnoka, adjon fel táviratot a postán, a postahivatal vezetője tévesen ítéli meg a helyzetet, s lő, megölve a felkelőt.
8-án I. Alekszandar bolgár fejedelem – aki persze előre tudott a felkelésről és a puccsról – ünnepélyesen kinyilvánítja: ő ezentúl „Észak-Bulgária és Dél-Bulgária fejedelme”, azaz átnevezve Kelet-Ruméliát Dél-Bulgáriává.
Egyébként ezért is nem veszi senki komolyan az „autonómia” fogalmát a Balkánon: az mindigis csak egyetlen dolgot jelentett, az elszakadás előtti utolsó lépést.
Az egész abszolút hazárdjáték volt, tulajdonképpen szerencsés volt a nemzetközi helyzet és sikerült az egyesülést elfogadtatni emiatt:
- Oroszország nem ellenzi az egyesülést, csak annak ideje és módja ellen van kifogása, emiatt meg is romlik a bolgár-orosz viszony,
- Anglia, Franciaország és Németország, éppen az orosz reakció miatt, nem tesznek semmit, jelképes tiltakozáson túl,
- Ausztria-Magyarország nem akar közvetlenül lépni, viszont a szerbeket – akik akkor még Ausztria-Magyarország szövetségese – ráveszi, támadják meg Bulgáriát, a háborút azoban a demotivált szerbek elvesztik,
- Törökország nem érzett magában erőt, hogy egyedül választ adjon, inkább a nagyhatalmakra bízta, majd miután azok nem tettek semmit, megállapodott Bulgáriával – cserébe enyhe határkiigazításért elismeri az új helyzetet (a lenti térképen a három sötétzöld terület át lett csatolva Törökországhoz, ezek eredetileg Kelet-Ruméliában voltak),
- a legnagyobb tiltakozás Görögországból jött, hogy sérülnek a helyi görögök jogai, meg hát eleve Görögország úgy képzelte, a törökök kivonulása után a Balkánról a Bizánci Birodalmat kellene majd visszaállítani, s nem az egyébként is „felesleges” bolgár és szerb államot növelni.
A tegnapi cikkbe már feltettem egy sematikus térképet, most íme egy jóval pontosabb:
Egyébként vicces a dolog nemzetközi jogi rendezése a nagyhatalmak által: a formalitásba bújt hazudozás mintája az egész.
Azt kellemetlen lett volna elismerni, hogy az 1878-as, örökéletűnek szánt Balkán-rendezés 10 évet se tartott ki, így formailag fent lett tartva részbe az eredeti rendezés. Így a következő szabályokat találták ki:
- Kelet-Rumélia megszűnik Törökország autononóm tartománya lenni, helyette a török szultán főhatalma alatt álló fejedelemség lesz, azaz azonos státusza lesz, mint a Bulgáriai Fejedelemségnek,
- a Bulgáriai Fejedelemség és a Kelet-Ruméliai Fejedelemség nem egyesülhetnek, viszont perszonálunióban állnak, a Bulgáriai Fejedelemség mindenkori fejedelme automatikusan fejedelme a a Kelet-Ruméliai Fejedelemségnek is,
- minden más kérdésben a „két ország” politikája, gazdasága közös lehet.
S ez a játék ment egészen 1908-ig, amikor Bulgária hivatalosan is felmondta a török szultán addig is jelképes főhatalmát, s persze ezzel el is felejtődött Kelet-Rumélia.
Lásd mint ma a koszovói kérdés. A nyugat megszegte saját szabályait a határok erőszakos megváltoztatásának tilalmáról. Megszegte, mert éppen meg kellett büntetni a szerbeket. De bevallani ezt nem lehet. Így le lett írva: Koszovó nem albán állam, hanem „koszovói” állam, miközben ilyen nem létezik, s nem csatlakozhat más államhoz. Persze a tényeket meg mindenki tudja: Koszovó albán állam, s csak idő kérdése, mikor mondják ki Albánia és Koszovó egyesülését.
Egyébként törökül mai is Ruméliának – Rumeli – nevezik az egész Balkánt, a szó jelentése „Róma földje”, ez még a XIV. századból származik, amikor a törökök megkezdték a Balkán meghódítását. A török nemzeti mitológia szerint a Római Birodalom nem szűnt meg, hanem egyszerűen 1453-től a török szultánok a római császárok örökösei, s ez csak az I. világháború után szűnt meg, amikor a szultánátust felváltotta a köztársaság, s az ország birodalomból immár török nemzetállammá vált.
De pl. a balkáni török nyelvjárásokat máig „ruméliai töröknek” nevezik.
