Gyakori urbanlegend a magyar médiákban, hogy a magyar útlevelek abszurd módon csak magyarul tartalmazzák borítójukon az ország nevét és az „útlevél” szót, s ez teljesen érthetetlen, mert más országokban ez egész máshogy van: ott mindig ki van írva az ország neve és az „útlevél” szó valamilyen nagy nemzetközi nyelven is. Mivel eddig számtalanszor hallottam ezt a teljesen téves infót, megírtam ezt a bejegyzést, ily módon cáfolva a teljesen alaptalan infót.
A világ összes országát nem volt kedvem végig nézni, de az európai országokat mind megnéztem.
A következtetés: nemhogy a magyar gyakorlat furcsa, hanem épp ellenkezőleg, a magyar gyakorlat felel meg a nemzetközi gyakorlatnak. A legtöbb országban – Magyarországhoz hasonlóan – CSAK az illető ország hivatalos nyelvén (nyelvein) szerepel az ország megnevezése és az „útlevél” szó.
Ehhez a nemzetközi gyakorlathoz Magyarország nem mostanában vagy a rendszerváltozás után állt át, hanem sokkal régebben: már a sötét kommunista útlevelek borítója is kizárólag magyar nyelvű volt.
Íme egy térkép, a színek jelentése:
– piros: az útlevélborítón csak az illető ország hivatalos nyelvén szerepel a felirat (a 27 EU-tagállamból 23 ország tartozik ide),
– sárga: az útlevélborítón az illető ország hivatalos nyelvén szerepel a felirat, valamint angolul (a 27 EU-tagállamból 2 ország tartozik ide: Bulgária és Ciprus),
– zöld: az útlevélborítón az illető ország hivatalos nyelvén szerepel a felirat, valamint angolul és franciául (a 27 EU-tagállamból 1 ország tartozik ide: Lengyelország),
– lila: speciális esetek, pl. az útlevélborítón az illető ország hivatalos nyelveinek egyikén szerepel csak a felirat (a 27 EU-tagállamból 1 ország tartozik ide: Luxemburg, az útlevél felirata csak francia, bár Luxemburgnak 3 hivatalos nyelve van, s közülük csak az egyik a francia).
A térkép direkt nem teljesen méretarányos, hogy a nagyon kis országok, pl. Monaco, is láthatóak legyenek rajta.
Amikor mindezt előadom, szokott jönni az „igenám, de a legtöbb európai nyelven valami paszport jellegű szó az útlevél, bezzeg magyarul egész más” című érv.
Csakhát ez sem igaz. Először is a határőr jellemzően nem nyelvész, s pl. nem valószínű, hogy a „Reichepass” szóból az útlevélre asszociál. A thaiföldi vagy mexikói útlevélkezelő alkalmazott számára a német nyelv a magyarral vetekszik, azaz mindkettő teljesen érthetetlen.
Na és – ez szokott lenni végső érvem, a kegyelemdöfés – lásd a görög útlevelet, ahol a nem-latinbetűs görög szövegen kívül nincs semmi a borítón. A nagyon művelt átlagos határőr talán még ismeri az alfa. béta, gamma, delta betűket, de ezen túl nullához közeli a valószínűsége, hogy el tudja olvasni a görög útlevél borítóját.
Hozzáteszem: a határőrségek világszerte nem úgy működnek, hogy a határőr olvasgatja a neki bemutatott könyvecskét, majd eldönti, hogy az útlevél-e és melyik országé, s egyáltalán elismeri-e országa a másik ország útlevelét. Nem, ez nem így történik, hanem úgy, hogy van egy nagy könyv, benne az összes elfogadható útiokmány képével és biztonsági jeleivel – ill. ma már ez nem könyv, hanem adatbázis a számítógép képernyőjén. Aztán amikor a monacói turista Nauruba látogat, a naurui tisztségviselő megnézi a számítógépén, hogy milyen a monacói útlevél, s ha az adatbázisban lévő adat egyezik a monacói turista által bemutatott okmánnyal, akkor azt elfogadja.
A kommunista magyar útlevelek történetének egy részét egy régebbi írásomban nagyjából felvázoltam.