Amikor rendszerkrikusok összejönnek, ennek 2 jellemző eredménye szokott lenni.
Az egyik a hadseregegalapítás. Aztán bajtársi hűség, sport, egyenruha. Jobb eseteben közös kirándulások, rosszabb esetben céllövölde.
A másik verzió, hogy az egyik „bölcs” maga köré gyűjt másokat, azok kötelesek a szavait bemagolni, rosszabb esetben furcsa szertartásokon is részt kell venni.
Na, ezért vagyok teljesen egyéni rendszerkritikus.
Mert mindkét leírt út a cél elfelejtéséhez vezet. Valahogy mint az eszperantista mozgalom, mely ma már az égvilágon mindennel foglalkozik, csak az egyébként rosszul megcsinált nyelvük terjesztésével.
