Hangtani alapok

By | 2016-02-01
Megosztás:

A szakértők egyik betegsége, hogy szeretik a dolgokat túlbonyolítani. Az ok: így látható, hogy ők mekkora szakértők.

Nekem a célom ellenkező: minden szakmai témájú írásomnál (legyen az nyelvészet, történelem, politikai földrajz, nemzetközi jog, ezek  a kedvenc területeim) igyekszem a lehető legegyszerűbben elmagyarázni a dolgokat.

Itt most a nyelvészet egyik területét,  a hangtant, pontosabban annak alapjait mutatom be a lehető legegyszerűbb módon.

A hangtan alapja a beszédhang. A beszédhang minden olyan önálló hangegység, melynek van nyelvi szerepe.

Fonetika és fonológia. Leegyszerűsítve: a fonetika a hangok fizikai jellegzetességével foglalkozik, míg a fonológia  a hangok nyelvi szerepével. A fonetika magukkal a hangokkal foglalkozik azok fizikai mivoltában. a fonológia pedig a fonémákkal és az allofónokkal.

A fonéma: olyan hang vagy hangok összesége, mely jelentésmegkülönböztető szerepet játszik. Az, hogy mi egy fonéma ez nyelvenként változik. Egy egyszerű példa erre: az angol nyelvben a man és a men szóban lévő magánhagzó két önálló fonéma, míg a magyarban (legalábbis a magyar irodalmi nyelben) ez egy fonéma – pontosan ez is az oka annak, hogy egy angolul tanuló magyar számára nagy nehézséget okoz a két hang hibátlan megkülönböztetése.

Általaban az idegen akcentus egyik oka éppe ez: az y nyelvet tanuló x anyanyelvű ember saját x nyelvi beidegzedőseidet használja y nyelvben is, azaz:

  • más a fonéma-képzete (lásd a már említett példát),
  • egyes y nyelvi hangok hiányoznak az x nyelvből, így azokat a tanuló azok legközelebbi x nyelvi megfelelőivel helyettesíti (példa: az angol open szó második magángangzója a magyarban nem létezik, így a legtöbb magyar helyette magyar e-t vagy ö-t mond).

A allofón pedig olyan hang, mely jelentésmegkülönböztető szerepet nem játszik, s az adott nyelvben egy adott fonéma konkrét megjelenési alakja:

  • kötelező allofón: a hangkörnyezet alapján kötelezően realizálódik,
  • opcionális allofón: ejtése szabad választás függvénye.

Példa a magyarból mindkettőre:

  • az l normál esetben alveoláris (majd később leírom ez mit jelent), de gy, ny és ty előtt palatális lesz (azaz úgy ejtődik, mint ahogy az ly-t ejtették annak a j-vel való azonosulása előtt) – de egy magyar ezt észre se veszi, a változás automatikus, a magyar beszélő számára ez ugyanaz  afonéma, míg mondjuk egy szlovák számára ez két önálló fonéma.
  • a magyar irodalmi nyelvben nem létezik „rövid á” hang, viszont a magyarok egy része ejti ezt egyes szavakban, pl. a halló és a Svájc szó első magánhangzójaként, de ettől függetlenül ezt nem mindenki mondja így, s semmiképpen sincs ilyen önálló fonéma a magyarban.

A beszédhangok két fő kategóriája: obsztruensek és szonoránsok:

  • obsztruensek – a hang a légáram akadályozásával képződik.
  • szonoránsok – a hang folyamatos légáram áramlással képződik

Az obsztruensek csakis mássalhangzók lehetnek, míg a szonoránsok lehetnek magánhangzók és mássalhangzók is.

Az, hogy mi a magánhangzó és mi a mássalhangzó minden magyar számára pofonegyszerű kérdés, hiszen a fogalmak magyar neve eleve választ ad a kérdésre:

  • a magánhangzó az, ami önállóan („magán”) is tud szótagot alkotni,
  • a mássalhangzó meg az, ami csak más hanggal („mással”) együtt tud csak szótagot alkotni.

A mássalhangzók a légáram típusa szerint lehetnek:

  • tüdővel képzett mássalhangzók – a tüdőből kiáramló levegő mozgása által képződik a hang,
  • felső hangszallagrés (glottális ejektív) hangok – a légáram a hangszalagrész felfelé való mozgatásából ered,  a tüdő nélkül,
  • alsó hangszallagrés (glottális implozív) hangok –  a légáram a hangszalagrész lefelé való mozgatásából ered, a tüdő nélkül,
  • alsó nyelvhangok (csettintőhangok) –  a légáram a nyelv lefelé való mozgatásából ered, a tüdő nélkül,
  • tüdő-ejektív hangok – a légáram a hangszalagrész felfelé való mozgatásából ered,  a tüdő részvételével,
  • tüdő-csettintő hangok – a légáram a nyelv lefelé való mozgatásából ered, részvételével.
fn1

Fontos megjegyzések

  • A szó szoros értelmében természetesen az orrhangok is zárhangok, hiszen zár képződik a szájban. Azonban a hangtan csak a tisztán szájban megnyiló zárhangokat nevezi zárhangoknak, míg az orrhangokat – melyek tulajdonképpen orrüregben megnyíló zárhangok- nem.
  • Minden oldalhang egyben közelítőhang is, de náluk oldalt van a légáram haladása, míg a „normál” közelítőhangoknál középen. A hangtan tehát jellemzően csak az aközépső légáramű közelítőhangokat nevezi szimplán közelítőhangoknak.
    fn2

A magyarban csakis tüdővel képzett mássalhangzók léteznek, s ez így van szinte minden európai nyelvben, ilyen hangok Európában csak egyes kaukázusi nyelvekben fordulnak elő.

Ami a csettintőhangokat illeti, azokat a legtöbb magyar egy dél-afrika vígjátékból ismerheti, ahol a főszereplő egy busmen és busmen nyelven beszél az egész filmben. A busmen nyelv – és sok más dél-afrikai nyelv – arról híres, hogy több csettintő mássalhangzót is használ.

xhosa nyelvi tanulóvideó

A mássalhnagzók felosztása. Két fő szempontot kell figyelembe venni: a képzés módját és a képzés helyét.

A felosztás a képzés módja szerint:

Obsztruensek:

  • réshangok (frikatívák) – az akadály a szájban van és részleges,
  • zár-réshangok (affrikáták) – az akadály kezdetben teljes, majd részlegessé válik,
  • zárhangok (okkluzívák) – az akadály a szájban van és teljes.

Szonoránsok:

  • közelítőhangok (approximánsok) – a hangképző szervek csak megközelítik egymást vagy csak kis erővel érintik egymást,
  • orrhangok (nazálisok) – a légáram akadályozva van a szájban, de távozik az orron keresztül,
  • oldalhangok (laterálisok) – a légáram a nyelv mentén halad, de a nyelv akadályozza azt,
  • pergőhangok (tremulánsok) – a légáram rezegtetésel képződött hangok.

A fenti kategóriák feloszthatók alkategóriákra is, de ezek használata alapszinten nem feltétlenül szükséges. (Talán csak a pergőhangok között tartanám szükségesnek az alkategóriákat a pontosabb megkülönböztetés érdekében. Itt az alkategóriák: „normál” pergőhangok, rés-pergőhangok, flapok, tapok.)

fn4

a szürke mezők jelentése: „normál” alkategória

Fontos ismérv a mássalhangzóknál a zönge megléte vagy hiánya, így vannak zöngés és zöngétlen mássalhangzók. Ha a hangszalagok rezegnek, akkor a mássalhnagzó zöngés, ha pedig nem, akkor zömgétlen.

A szonoráns hangok (a magánhangzók is) alapesetben mindig zöngések. Ezen belül a magánhangzók és az orrhangok csakis zöngések lehetnek. A közelítőhangok, az oldalhangok és a pergőhangok többnyire szintén zöngések, de itt előfordulnak zöngetlen hangok is.

Az obsztruens hangok esetében a helyzet fordított: ezek alapesetben zöngétlenek. Viszont itt gyakoriak a zöngés hangok is.

A felosztás a képzés helye szerint (a számok az ábrán):

kepzeshelye
  • bilabiális (ajakhangok) – a képzés az alsó és a felső ajkakkal történik – 1,
  • labiodentális (fog-ajakhangok) – a képzés a felső fogsorral és az alsó ajakkal történik – 2,
  • dentális (foghangok) – a képzés a felső fogsorral és a nyelvvel történik – 3,
  • alveoláris (fogíny-hangok) – a képzés a felső fogínnyel és a nyelvvel történik – 4,
  • posztalveo-palatális vagy posztalveoláris (fogíny-szájpadlás hangok) – a képzés a felső fogínnyel és a szájpadlással történik – 5,
  • prepalatális (fogmeder-hangok) – a képzés a fogmederrel és a szájpadlással történik – 6,
  • palatális (szájpadlás-hangok) – a képzés a szájpadlás tetejével és a nyelvvel történik – 7,
  • veláris (hátsó szájpadlás hangok) – a képzés a hátsó szájpadlással és a nyelvvel történik – 8,
  • uvuláris (nyelvcsap-hangok) – a képzés a nyevcsappal történik – 9,
  • laringeális (gége-hangok) – a képzés a gégével történik – 10.
fn3
fn6

A fenti kategóriák feloszthatók alkategóriákra is, s ezek használata – ellentétben a képzés módja alkategóriáitól – jellemzően szükséges is, az egyes hangok megfelelő megkülönböztetéséhez. Íme a részletes felosztás:

a szürke mezők jelentése: „normál” alkategória

Íme egy táblázat, mely egyszerre mutatja a képzés módja és a képzés helye szerinti fő kategóriákat:

fn5

zöld – előfordul a magyarban, sárga – a magyarban nincs, de más nyelvben előfordul, piros- egyetlen emberi nyelvben sem fordul elő

Szeretnék mindegyik magyarban is létező kategóriára egy-egy példát mondani:

fn7

a * jelentése: nem minden magyar beszélő ejti így

Egy adott mássalhangzó beszédhang kategorizálása 5 ponton mehet tehát végbe jellemzően:

  • kiejtés módja,
  • képzés helye,
  • szájüreg vagy orrüreg hang-e,
  • középső vagy oldalsó hang-e,
  • zöngésség szerinti besorolás.

Egyes jellemzőek kihagyhatók, hiszen maguktól értetődőek. Pl. a kiejtés módja szerint orrhnag nyilvánvalóan csakis orrüreg hang lehet, azaz ezt felesleges hozzátenni. A kijetés módja szerint oldalsó hangok pedig mindenképpen oldalsóhangok a „középső vagy oldalsó hang” pont szerint.

A képzés módja és a képzés helye szerinti kategóriák lehetséges kapcsolatát már bemutattam táblázat alakjában. Lásd feljebb!

A szájüreg- és az orrüreghangokat illetően elmondható, hogy  a képzés módja szerinti orrhangok természetesen orrüreghangok, míg a többi képzési mód esetében szájüreg-hangok vannak. Lehetséges azonban az szájüreghangok esetében is az orrhangosított ejtés, ahogy fordítva is, az orrüreghangok esetében a szájüregesített ejtés (a magyarban egyik sincs). Ezek tekinthetjük egyfajta átmeneti kategóriának.

(A magánhangzók esetében lehetséges szájüreg- és orrüreghang, a magyarban az utóbbira nincs példa, de pl. a franciában és a lengyelben van ilyen. Átmenetet jelentenek a orrhangosított ejtésű magánhangzók, ez a magyarban is megvan: minden orrhang előtti magánhangzót így ejtünk.)

Ami a középső vagy oldalsó hang kategóriákat illeti, a kiejtés módja szerinti oldalhangok – mint már említettem – természetesen oldalhang e kategória szerint is, hiszen innen a képzési mód neve. Az orrhangok pedig természetesen nem lehetnek oldalsó hangok.  Minden egyéb lehet mindkét kategória, bár az oldalsó hangok ritkák.

Térjünk most át a magánhangzókra. Ezeket érdemes két ismérv alapján figyelembe venni:

  • száj nyitottsága (6 fokot megkülönböztetve),
  • a nyelv helyzete szerint (5 fokot megkülönböztetve).

A táblázatban a függőleges sor az előbbi, a vízszintes sor az utóbbi.

fn8

zöld – előfordul a magyarban, sárga – a magyarban nincs, de más nyelvben előfordul

Fontos ismérv a magánhanzóknál az ajakkerekítés megléte vagy hiánya, így vannak ajakkerekítéses és ajakkerekítés nélküli magánhangzók.  A hátsó/mély magánhangzóknál a magas/zárt, közép-magas/közép-zárt, felső-közép és alsó-közép magánhangzók mindig ajakkerítésesek, míg az  elülső/magas magánhangzóknál a felső-közép, alsó-közép, közép-alacsony/közép-nyitott és alacsony/nyitott magánhangzók mindig ajakkerekítés nélküliek, az összes többi lehet mind a kettő.

Szeretnék mindegyik magyarban is létező kategóriára egy-egy példát mondani:

fn9

a * jelentése: az irodalmi nyelvben nincs meg, de egyes magyar nyelvjárásokban létezik

Végül egy vicces, de egyébként abszolút tudományos videó: egy kanadai nyelvész a kamaszok által kiadott furcsa hangokat kategorizálta fonetikailag:

Megjegyzés. Jelen cikkben nem az IPA (jelöléseit és) kategóriáit használtam, mivel ezek túl szűkek. Helyette a Luciano Caneperi olasz nyelvész professzor javított verzióját igyekeztem alkalmazni, melyet a prof szerényen canIPA néven nevezett el.