Miközben Ausztria megkezdte a demokratikus, liberális, európai szellemiségű, menekülttámogató határkerítés építését, megszólalt az USA budapesti nagykövete, Harang Kolín asszonyság is.
A ballibek tapsolnak, a többiek tajtékzanak. Pedig értelmetlen. A beszéd azt jelzi: a sablanok és a közhelyek le vannak tudva, egyébként meg megy tovább a mosolygás a két ország között hivatalos szinten.
A karrierdiplomata André Veesenmayer Badfriend hazapaterolása, majd helyére az amatőr Harang Kolín asszonyság kinevezése már jelzés volt a magyar kormányzat felé: az USA tudomásul veszi Magyarország különutasságát, azt nem fogja próbálni erőszakkal megváltoztatni.
Természetesen ehhez kellett Orbán részéről is valami: mégpedig az USA afganisztáni, iraki és szíriai agressziójánának magyar támogatása, valamint a magyar kormány határozott kiállása az egyébként magyarellenes Transzatlanti Megállapodás mellett. Csak a jövő fogja eldönteni, hogy Orbán helyesen lépett-e, hogy ezt az árat megfizette, de tény: mindezzel sikeresen megvette az USA passzivítását sok más ügyet illetően. E megállapodás megerősítése volt Obama részéről Harang asszonyság kiküldése Budapestre.
Hozzátenném, André Veesenmayer Badfrienddel végülis semmi baj nem volt: képviselte az amerikai érdekeket. Ez derék dolog, csak hát miért kellene Magyarországnak az amerikai érdekek mentén működnie, esetleg nem lenne jobb Magyarországnak a magyar érdekeket előtérbe helyeznie?
Érdemes megnézni, hogy mely országokat tart jelenleg kiemelten fontosnak a USA külpolitikai szempontból. Ez nagyon könnyen megállapítható az amerikai nagykövetkinevezési gyakorlatnak köszönhetően. Ugyanis a USA-ban az a szokás, hogy a nagyköveti pozíciók egy részét hivatásos diplomaták töltik be (ezek küldik az éppen kiemelten fontos országokba), míg másik részét a mindenkori haverjai, kampányát pénzzel segítő emberek töltik be (ez persze legalizált korrupció, dehát ez van, most ez mindegy, a lényeg: ezekt a kevésbé fontos országokba küldik).
Nos, jelenleg – az ex-kommunista NATO-tagállamok közül – profi diplomata nagykövete van az USA-nak Albániában, Bulgáriában, Lengyelországban, Horvátországban, Romániában, valamint a 3 balti államban. Míg elnöki haver státuszú hobbinagykövet van Csehországban, Magyarországon, Szlovákiában és Szlovéniában.
Szóval örühetünk, Magyarország most éppen békén van hagyva. Ezt jelzi, hogy Harang Kolín, az amerikai liberális imperializmus mosolygós arca képviseli pillanatnyilag Washingtont Budapesten.
Orbán jelenleg Horthy helyzetében van: egy agresszív nagyhatalom (akkor Hitler Németországa, ma a Nobel-háborúdíjas Obama Amerikája) szövetségeseként Magyarország mozgástere korlátozott, viszont a nyílt szakítás lehetetlen a meglévő geopolitikai konstrukcióban. Ilyenkor az idegek harca zajlik, s sok lavírozás szükséges. De a legfontosabb: a kellő pillanatban a kiugrás előkészítése. Orbánnak tanulnia kell e tekintetben Horthy példájából: a kiugrást helyesen kell ezúttal időzíteni és kiválóan megszervezni. Különben jön Szálasi, azaz Gyurcsány.