Hogyan lett a kubai nemzet?
Más volt spanyol latin-amerikai gyarmatokkal ellentétben Kubában gyakorlatilag hiányzott az indián elem, mellyel összeolvadtak a spanyol telepesek.
Kuba a XII. sz. előtt lakatlan volt, akkor települtek be indiánok a közeli szigetekről. A spanyol felfedezés – 1492 – után a kevés indián lakosság szinte teljes egészében kihalt, ma alig pár tízezer kubai van, akinek vérében kimutatható valamilyen kis indián eredet. Egy másik elmélet szerint Kuba nem volt lakatlan, több ezer éve vannak lakosai, a XII. században csak annyi történt, hogy az eredeti őslakosságot fejlettebb indián hódítók kiszorították Kuba legnyugatibb részébe. De a végkifejlet ugyanaz: az indián lakosság a XVI. sz. elején kihalt.
Tehát Kuba teljesen egészében spanyol telepes államként indult. A dohánytermesztés lett a fő tevékenység, mely már az indián korban megvolt. Mivel Kubában nem volt semmilyen jelentős kincs, így másodrendű szerepre szorult vissza a spanyol gyarmatok között: alapvetően megálló lett az amerikai kontinens és Spanyolország között. Kubába elsősorban szegényebb emberek települtek be Spanyolországból, leginkább Andalúziából. A dohánytermesztés mellett megindult más mezőgazdasági tevékenység is, leginkább kisebb, családi gazdaságokban.
Be lett víve Afrikából a kávé, ennek a termelése is megindult. Valamint – mai szemmel hihetetlen – lassan megindult a cukornád termelése, ez ugyanis akkor még nem volt a fő mezőgazdasági ágazat.
Egészen a XVIII. sz. végéig Kuba alapvetően szegény terület volt, a telepesek között alig volt gazdag ember. Az olcsó néger rabszolgamunka nélkül az egész gazdaság gyorsan csődbe ment volna, ugyanis képtelenség lett volna kitermelni annyit az ültetvényeken, ami elegendő lett volna fizetett bérmunkások alkalmazására. Így is rendkívül alacsony volt a profit, a kubai ültetvényesek 90+ %-a bankhitelből vette a rabszolgáit, s örök adósságcsapdában élt.
A XVIII. sz. végére kialakult a következő társadalmi eloszlás:
- 10 %: spanyolországiak, a közigazgatás, a rendfenntartó erők személyzete,
- 50 %: kreolok (azaz helyben született fehérek) – a felső réteg kisbirtokosok, az alsó az előbbiek személyzete, mesteremberek,
- 10 %: mulattok, akik a spanyol törvények miatt nem lehettek rabszolgák, ők jellemzően különféle mesterségeket műveltek, azonos szinten a szegény kreolokkal,
- 30 %: négerek, legnagyobb részek rabszolga, az ültetvényeken, volt egy kis réteg szabad néger is, a „házinégereket” – akik a család körül dolgoztak, nem az ültetvényen – szokás volt bizonyos idő után felszabadítani egyfajta jutalomként a jó munkáért, majd újra akalmazni őket immár szabad szolgákként.
Kuba virágkora, hirtelen meggazdagodása egy külső esemémy miatt következett be, a XIX. sz. első évtizedében. Haitin győzött a néger rabszolgák felkelése, Haiti lett az amerikai kontinens első független néger állama. A függetlenségi harcok alatt azonban összeomlott Haiti gazdasága, az addig a világ cukortermelésének jelentős részét adó haiti ültetvények 90+ %-a fizikailag megsemmisült.
Kubában, különösen annak keleti részen a gazdák kaptak az alkalmon: tömegesen tértek át a cukornádtermelésre, pl. a kávéültetvényesek is áttértek a cukornádra. Ezt az is segítette, hogy Haitiról sok szabad néger, aki addig a cukornáddal foglalkozott, Kubába menekült. (Máig vannak Kubában francia családnévvel rendelkező négerek, ezek mint volt haiti menekültek leszármazottai.) Lassan Kuba lett a világ egyik cukornagyhatalma. Hatalmas hasznok származtak ebből, kialakult immár egy szupergazdag kubai felső réteg is.
Tulajdonképp ez lett a spanyoltól különböző kubai nemzetiség kezdete.
Egyrészt a gazdag kubai réteg feltette a kérdést, minek fizet adót Spanyolországnak, mikor az nem engedi neki, hogy saját területét igazgassa: Kubát spanyol gyarmati tisztviselők irányították, s kubai gazdag réteg szavazhatott ugyan, képviselőket küldhetett a spanyol parlamentbe, de Kuba csak egy spanyol tartomány volt, semmi több. Az egész spanyol birodalom érdekeit nézve történt Kuba igazgatása, ami nem egyezett Kuba érdekeivel. Pl. míg Spanyolország Franciaországgal szövetkezett, s Anglia ellenében állt, addig a kubaiaknak sokkal jobban érdekükben állt az USA-val való szövetség. Továbbá, a spanyol birodalmi érdek a gazdaságban is ellentmondott a kubai érdekeknek: pl. Kuba csak Spanyolországon keresztül kereskedhetett a világgal, ami abszurdnak tűnt, hiszen pl. a párszáz kilométerre lévő amerikai piacon jobban el lehetett volna adni a kubai cukrot.
A kubai középosztály – elsősorban a kisebb ültetvények birtokosai – szintén érdekellentétbe kerültek Spanyolországgal. Spanyolország 1820-ban betiltotta a rabszolgaságot a jövőre vonatkozóan, azaz onnantól számítva nem vehetett senki új rabszolgát, bár a már meglévő rabszolgaság megmaradt. A kubai kis ültetvények azonban csődbe mentek volna, ha nem alkalmazhattak volna rabszolgákat, így folyamatos ellenségesség alakult ki a „rabszolgafelszabítópárti” spanyol hatalom és a rabszolgatartó kubaiak között. Kubába 1820 után is jöttek be rabszolgák, immár csempészáruként, ami még meg is drágította a rabszolgák árát. A kubai ültetvényesek folayamatos rettegésben éltek: mikor lesznek elkobozva tőlük illegális rabszolgáik a spanyol hatóságok által.
A cukornád egy olyan növény, hogy betakarítása csak egy bizonyos időszakban lehetséges, ha ezen túllépnek, akkor a termés már nem alkalmas feldolgozásra. A gépesítés kora előtt a betakarítás heti 7 napos munkát jelent, napi 20 óra munkaidővel – ez még a kor átlagos napi 16 órás munkaidejéhez képest is abszurdnak tűnt, s szabad ember csak olyan bérrel lett volna alkalmazható erre, amit a vállalkozó már nem tudott volna kifizetni.
A harmadik tényező: a felvilágosodás és a elsősorban a aszabadkőművesség hatása. A vékony kubai értelmiség egyszerűen elvi okokból ellenezte a spanyol uralmat: szabad polgári köztársaságot akart az USA mintájára, szemben a spanyol monarchia „feudális” elnyomásával.
A három csoport – bár más-más indítattásból – arra jutott, hogy vannak „ők” és vagyunk „mi”, azaz a spanyolok egy idegen nép, akikkel szemben áll a kubai nép.
A kérdés csak az maradt, mi legyen a rabszolgákkal. Ez a probléma azonban automatikusan megoldódott. A nagy ültetvények gépesítésével a rabszolgamunka feleslegessé vált, a kis ültetvények pedig immár rabszolgákkal se tudtak nyereségesek maradni. A rabszolgaság hivatalosan 1886-ban lett eltörölve, de akkor már a legtöbb néger eleve szabad volt.
A XIX. sz. 60-as éveiben még akadtak a kubai elitben emberek, akik ki akartak egyezni Spanyolországgal, csak autonómiát követelve, de akkorra Spanyolország már elvesztette szinte minden területét Amerikában, így az utolsó két amerikai területe – Kuba és Puerto Rico – esetében nem volt hajlandó semmilyen kompromisszumra, úgy érezte, ezt a két területet mindenáron meg kell tartania. S bár az első kubai-spanyol háború (1868-1878) spanyol győzelemmel végződött, a spanyol hatalom immár képtelen volt konszolidálni. Ráadásul maga a háború ténye megerősítette: a kubai nép önálló.
A többi már formalitás. 1895-ban spanyolellenes felkelés robban ki Kubában. Az USA ebbe beleavatkozik 1898-ban a kubaiak oldalán. 1898 augusztusában Spanyolország kapitulál, s átadja 4 gyarmatát az USA-nak (Kubát és Puerto Ricót a Karib-tengeren, valamint a Fülöp-szigeteket és Guamot a Csendes-óceánon), mind a 4 amerikai függő terület lesz (Puerto Rico és Guam mind a nai napi az), de Kuba csak 4 évre: 1902-ban az USA megszünteti a Kuba feletti igazgatását, így Kuba 1902. május 20-án független állam lesz. 1958-ig május 20. volt a kubai nemzeti ünnep, azóta nem ünneplik, ugyanis a kommunista értelmezés szerint 1902-ben Kuba nem lett igazán függtelen, hanem a függetlenség álcája mögött amerikai csatlósállam lett.
Tegyük hozzá: a kommunista értelmezésnek van valós alapja, mert az 1902-es kubai alkotmány rögzítette az USA jogát a fegyveres bevatkozásra Kubában, ha az USA úgy látja, hogy „veszély fenyegeti” Kuba függetlenségét, magyarul: bármikor. Ennek máig tartó következménye a guantánamói amerikai támaszpont bérleti joga, mely csak közös megállapodással szüntethető meg. (Az USA-nak volt még két hasonló támaszpontja Kubában, ugyanezen szerződés alapján, de azokat visszaadta még a kubai kommunista hatalomátvétel előtt.)
Ma Kubában a lakosság 65 %-a fehér, 10 %-a néger, s 25 % mulatt. A mulattba minden keverék fehér-néger beletartozik, a nagyon sötét majdnem-négertől, az egészen világos, szinte csak kreolos bőrű fehérig. A kubai nemzeti érzés rendkívül erős. Néha egyenesen vicces mértékű, pl. amikor az USA-ba kivándorolt kubaiak USA-ban született gyereke saját magára mint „külföldön élő kubaira” hivatkozik.
