A hollywoodi álomvilágban mindig eljön a nagy pillanat. A férfi megkéri a nő kezét, jellemzően ilyenkor halk zene hallatszik, gyűrűt vesz elő a férfi.
Jellemzően nyálas sztori, bár lehet, hogy pár év múlva mégis mély átéléssel fogunk erre emlékezni, mert akkor már férfiak férfiak kezét fogják megkérni a filmekben. Egyébként tiszta kiváncsiságból kérdezem: a férfikéz férfi általa megkérésekor mi a procedúra, ki kér meg kit? Ezt esetleg előzetesen kisorsolják?
Nos, mi bölcsészek vagyunk, távol áll tőlünk Hollywood.
Szóval hogyan is nem kértem meg a múzsám kezét? Ez 1986. április 11-én történt, a Gagarin-nap 25. évfordulója előtti napon, a késő délelőtti órákban. A hely: Havanna Vedado kerülete, a 19. utca és az I utca sarkától nem messze, a Victor Hugo park egyik padján, egy nagy fa alatt.
Akkor már 6 hónapja voltunk együtt mint pár, s ebből 4 hónapja teljesen komolyan.
Éppen arra terelődött a beszélgetés, hogy mi lesz a tanév vége után, júniusban. Mindkettőnknek haza kellett mennünk augusztus folyamán. Megállapítottuk, nem lenne jó, ha engednénk az események természetes folyásának, azaz beletörödnénk, hogy a kapcsolatunknak vége ezzel.
Kis gondolkodás után azt mondtam:
– Egy év egyetemet el kellene végeznem Budapesten, bürokratikus okokból, s aztán eljönnék hozzád, 1987 nyarán, s aláírnánk a papírokat.
– Milyen papírokat? – kérdezte ő.
– Úgy értem, a házassági papírokat.
– Ja, értem – mondta, a valószínűleg ez volt a világ legkülönösebb beleegyezése egy sajátosan feltett házassági ajánlatba.
Megállapítottuk tehát mi a terv, majd jött pár csók, bár az amúgy is jött volna. De aztán pár perc múlva ő ismét megszólalt:
– Nem lenne egyszerűbb Karácsony környékén? Minek várni a tanév végéig?
– Igen, végülis így van. Szar lenne nélküled annyi ideig. Meg hát házason is lehet egyetemre járni.
– Tudod mit akkor? A legegyszerűbb még idén. Én eljövök hozzád ősszel még. Jobb a tanév elején, mint a vizsgaidőszakban.
– Nagyszerű ötlet, mikor jössz?
– Amikor hazamegyünk, megnézzük milyen papírok kellenek, s akkor megbeszéljük telefonon.
Ebben maradtunk. Augusztus 9-én elbúcsúztunk egymástól a havannai repülőtéren. Ő hazaért Szófiába augusztus 11-én, én meg Budapestre szeptember 6-án.
Aztán október 2-án eljött Budapestre, majd 16-án aláírtuk a „papírokat”.
Annyit azért megtettünk, hogy az esküvő – mely tényleg szinte csak aláírás volt – után kisszámú vendégeinket elhívtuk a budapesti Havanna bárba – akkor ez a VI. kerületben volt, a Bajcsy-Zsilinszky úton, majdnem szembe az Arany János utcai metrómegállóval – egy-egy italra, ezzel emlékezve meg az eredeti „kéz nemkérés” helyszínére.
