Hollywood megbukott

By | 2015-10-16
Megosztás:

Egyik korábbi munkahelyemen mondta a főnököm, hogy csak akarni kell, s teljesül az üzletember álma.

Látva mély hallgatásomat megérezte, hogy belül kinevetem őt, így hozzátette: „három hónapon belül a tevékenységünk sikeres lesz!”.

Én a magam részéről sikeresen elmenekültem a cégtől. Ez volt életem első esete, hogy egy munkahelyen dolgozva aktívan kerestem más munkahelyet. Végül elmentem, bár nem volt meg az új helyem.

Azóta eltelt többször három hónap. Nézem a cég honlapját: egyfolytában „ideiglenesen átépítés alatt” szöveg tündöklik rajta.

Azt hiszem, mégsem jött be a hollywoodi sikerember süketelés…