Iskolák Havannában

By | 2022-03-08

A 80-as években, amikor én is ebben a korban voltam, a Kubában állomásozó külföldiek gyerekei előtt több lehetőség állt tanulásra.

A legegyszerűbb lehetőség a normál kubai iskolába járás volt. Volt aki ezt választotta kényelmi okokból. A hátrány a kubai iskolarendszer legendásan alacsony színvonala volt, de ez volt egyben előnye is: a gyerek kis tanulással nagy sikerélményekben részesült.

A kommunista rendszer ellenére a kubai kormányzat oktatási politikája sokkal jobban hasonlított az USA-ira, mint a szovjetre. Az amerikai-kubai logika lényege: a gyerek ne kapjon felesleges tudást, azt majd az egyetemen tanulja meg, ha eljut oda, de minek tömni a fejét addig. Szóval az általános és a középiskola nagyon alacsony szinten ment, még a magyar modellhez képest is. A szovjethez képest pedig még inkább: a szovjet iskolarendszer mániája az volt, hogy tele kell tömni a diákok fejét matematikai, fizikai, kémiai ismeretekkel már a középiskolában. Sokan azt hiszik, az ideológia volt a lényeg, pedig nem: a szovjet iskolai program 80 %-a természettudományos tematika volt.

A kubai iskolarendszer legrosszabb jellegzetessége az évi 45 napos “önkéntes”, a valóságban kötelező diákmunka volt, de ez alól eleve mentesült minden ideiglenesen Kubában élő külföldi. A kubai népnyelv szerint az “önkéntes” munka neve “trabajo volungatorio”, a “volungatorio” a “voluntario” (önkéntes) és “obligatorio” (kötelező) szavak vicces egybeolvasztása.

A lányokat általában nem szívesen íratták be szüleik kubai iskolába, mert a kubai szokás szerint a szex alsó korhatára a Kelet-Európában megszokottnál sokkal alacsonyabb volt.

A magyar kiküldött-gyerekek kb. 60-70 %-a járt kubai iskolába.

Ami a többi kelet-európait illeti, a csehszlovákok, lengyelek, bolgárok jelentős része is kubai iskolába járt.

A szovjeteknek saját iskolájuk volt, s minden szovjet gyerek kötelezően oda járt. A keletnémeteknek, lengyeleknek és bolgároknak szintén volt saját iskolájuk, de oda nem volt kötelező járniuk: a keletnémetek egy része a szovjetbe járt, a bolgárok egy része meg vagy a szovjetbe, vagy normál kubaiba.

A jugoszlávok nyugatiaknak számítottak, külön világot alkottak, eleve nem is voltak sokan. Albán és román gyerekek pedig nem léteztek: náluk az állam nem engedte, hogy a kiküldött szülők magukkal vigyék a gyereküket.

Volt a kubai oktatási rendszeren belül 2 elitiskola, az egyik a Lenin Iskola volt, amolyan elitképző. Volt aki ide járt, de ide alapvetően magasabb státuszú kubai gyerekek jártak. (Az iskola pár éve megszűnt, 1990-ig az iskolát támogatta a Szovjetunió is, aztán már a kubai állam csak, s lassan lezüllött, míg végül bezárták azt hiszen 2017-ben.) Ez oktatásilag a kubai oktatási rendszer része volt, csak magasabb színvonalú volt, plusz olyan felszereltsége volt, ami más iskolákban nem létezett nyomokban sem.

A másik speciális iskola a népnyelven “diplomata iskola” volt, az is a kubai állam iskolája volt, de megállapodás volt Kanadával, s a kanadai oktatási rendszer alapján ment a tanítás, volt spanyol tannyelvű és angol tannyelvű tagozat is. Oda nagyon kevés kubai járt. Az én időmben egy magyar se járt oda, bár ez nem volt tilos, pl. a 70-es években még volt magyar diák is ott. A magyarokat alapvetően a tandíj tartotta vissza, bár az nem volt még csillagászati összegű.

Ez az iskola is megszűnt azóta, utóda a Havannai Nemzetközi Iskola, ami már egy hamisítatlan drága magániskola. Bárki járhat oda, viszont az éves tandíj 150-200 havi kubai átlagbér körül van, szóval elérhetetlen az átlagember számára.

Aki kelet-európai külföldi volt, s nem járt se kubai, se a félkanadai iskolába, annak maradt valamelyik külföldi iskola. Ezek a következők voltak: bolgár, kelet-német, lengyel, szovjet – volt észak-koreai is, de oda más nemzetiségű nem járhatott.

A magyarok 30-40 %-a a szovjetbe járt. A szovjetek minden jelentkező magyart felvettek a “nincs saját iskolájuk” érv mentén, míg a saját iskolával is rendelkező bolgárok, kelet-németek, lengyelek közül válogattak: felvételi vizsga után vették csak fel őket.

Én is a szovjetbe jártam. Miért oda? Alapvetően az ok: “a gyerek megtanul plusz egy nyelvet”.

A szovjet iskola Havannában hatalmas méretű volt. Eredetileg egy katolikus szerzetesrendé volt egyébként. Az egész egy, négy utca határolt, teljes háztömböt foglalt el. Emeletenként volt kb. 60 tanterem. A méret szükséges is volt: nagyjából 2500 tanuló volt. Összesen 10 osztály, minden osztályban volt legalább 5 tagozat, de a rekord az egyik osztályban a 8 tagozat volt.

Az nemzetiségi arány kb. ez volt:

  • 80 % szovjet,
  • 15 % kubai: a felső elit köréből legnagyobb részük,
  • 5 % mindenki más: afgán, bolgár, csehszlovák, kelet-német, lengyel, magyar, mongol.

A szovjeteken belül kétharmad volt a 3 “kiemelt nép” – orosz, ukrán, belarusz -, egyharmad mindenki más. Személyesen kb. 25 nemzetiséggel találkoztam.

Még egy érdekesség: az egyik csehszlovák gyerek magyar volt, a csehszlovák állam néha felvidéki magyarokat is felvett külszolgálatba.

1992-ben az új orosz hatalom visszaadta az iskolát a kubai államak, s az iskola elköltözött egy sokkal kisebb épületbe. Ennek oka: az orosz rendszerváltozás miatt a kiküldöttek száma a korábbi huszada lett, így gyerek is sokkal kevesebb lett.

A legemlékezetesebb volt osztálytársaim:

  • egy komi gyerek, aki – bár orosz volt az anyanyelve – valamennyire beszélt komiul is, s nagyon büszke volt magára, igyekezett magyarokkal kommunikálni minden áron, hangoztatva a finnugor testvériség eszméjét, néha zavaros délibábos elméleteket is előadott, pl. szerinte a finnugorok valójában a sumérok leszármazottai,
  • egy ungvári ruszin lány, aki félig-meddig értett magyarul,
  • egy költő: orosz anyanyelvű ukrán srác, aki versben írt dolgozatokat, az ember kitartott emellett, amikor 10 éve néztem mi van vele, éppen egy kijevi orosznyelvű könyvkiadó tulajdonosa volt, fogalmam sincs mi lehet vele 2014 óta: nehéz lehet a helyzet, hogy egyrészt ukránnak vallja magát, másrészt az orosz nyelvért küzd, ez nagyjából a két szék között a földre esés helyzete 2014 óta,
  • egy szovjet KGB-s kém fia, egész életében külföldön volt, Kuba előtt az USA-ban évekig, elég jóban voltunk, még a rendszerváltozás után is írogattunk egymásnak, ma az orosz Külügyben dolgozik, de pár éve nem beszéltünk, az összes szociális hálóról – az orosz hálókról is – törölte magát hirtelen,
  • a legjobb haverom egy cseh srác volt, vele máig tartom időnként a kapcsolatot, mára kiöregedett bohém örökifjú lett belőle, azaz sose volt házas, nem volt soha gyereke,
  • s egy román srác (mármint moldovai), aki folyton hangoztatta, ő nem román, hanem moldáv, s hogy valójában a moldávok ősibb nép, mint a románok – vele pár éve kommunikáltam, s máig ezt vallja!

Talán a legviccesebb: a múzsám húga egy osztállyal alattam járt ugyanoda, de nem ismertem őt, se ő engem. Tegyük hozzá: nem voltam se bulizós, se túlságosan kommunikatív alkat. Maga a múzsám sose járt oda, ő mindig a bolgár iskolában volt.

Mára Kubába visszatért a jó öreg kapitalizmus társadalmi szerkezete, csak egy még gusztustalanabb alakban: mindenki szegény egy kis réteget leszámítva. Az oktatás mindenki számára alacsony színvonalú, s immár a volt baráti országok iskolái se jelentenek kiutat, az egyetlen kiút: gazdagnak kell lenni. A helyzetet egyetlen dolog enyhíti: a rendszer politikai okokból nem engedheti meg magának, hogy megszüntethesse vagy csökkenthesse az ingyenes felsőoktatást.

ez az 1982/1983-as tanév végi osztályképem: pirossal jelöltem a kubaiakat, zölddel a nem-szovjet és nem-kubai diákokat, míg a szovjetek jelöletlenek, én a 4. zöld pont vagyok