A magyar gyakorlatot nem mondom el, úgyis mindenki ismeri. Elég annyit róla, hogy Rákosi alatt, pontosabban 1949-1955 között csak december 25. volt munkaszüneti nap, Fenyőünnep néven.
A másik 3 gyakorlat, amit átéltem: Bulgária, Kuba, Szovjetunió.
A kubai a legegyszerűbb. A kubai kommunista rendszernek tulajdonképpen, ideológiai értelemben 3 szakasza van:
- 1959-1961: a rendszer hivatalosan nemzeti, szuverenista,
- 1961-1991: a rendszer hivatalosan kommunista, a szovjet modell lelkes híve,
- 1991 óta: a rendszer hivatalosan kommunista, de igyekszik nyitni a nem-kommunista baloldal felé, s egyre erősebben hangsúlyozza a szuverenista eszméket (melyek Latin-Amerikában mindenhol az USA ellenzését jelentik).
A 60-as években a kubai vezetés fanatikusan hitt a kommunista eszmében. Ennek 2 irányzata volt: a radikális Che Guevara féle és a mérsékeltebb Fidel Castro féle.
Che annyira radikális volt, hogy az egyébként okos és művelt Fidel gyorsan észrevette, a Che-modell megvalósítása gyors összeomlást okozna (lásd tömeges kivégzések, a pénz megszüntetése, a gazdaságirányítás beszüntetése, munka-hadkötelezettség bevezetése, forradalmi háborúk indítása, stb.), így 1965-ben Che el lett távolítva a vezetésből, majd az országból is. Aztán sikeresen likvidálva is lett Che 1967-ben (a kubai suttogó hírek szerint a kubai vezetés a szovjet titkosszolgálaton keresztül értesítette a CIA-t hol van Che, hogy ki lehessen végezni). Ettől kezdve a szovjet modell került egyértelműen bevezetésre Kubában, persze egyes helyi sajátosságokkal.
A kubai vezetés ideológiai ellenséget látott a vallásban, így teljes erővel ment az állami ateista propaganda. Ennek részeként 1969-ben meg lett szüntetve a Karácsony mint munkaszüneti nap, sőt egyenesen államellenes cselekménynek kezdett számítani annak ünneplése. Egyedül templomokon belül volt tolerálva bármilyen ünneplés.
Amikor kimentünk Kubába 1980-ben, soha, sehol nem lehetett pl. semmilyen karácsonyi díszítést látni. Aki hívő volt, s ezt kimondta, az teljesen ki volt zárva minden előremenetelből. A Pártban való tagság, de még az UJC (= kubai KISZ) tagság esetében is kötelező volt az ateizmus.
A hivatalos hozzáállás az volt, hogy a vallás az elnyomók eszköze a kizsákmányoltak ellen, mellyel engedelmességre késztetik a tömegeket, s semmi helye egy kizsákmányolásmentes szocialista társadalomban, mely a kommunizmust építi. Aki pedig ünnepelni akar, azaz a Karácsonyt csak hagyományként kezeli, vallási tartalom nélkül, annak ott van 1 héttel később december 31. és január 1., amikor szépen kiünnepelheti magát.
S ez még forradalmi tett is, hiszen január 1. Kubában hivatalos ünnep – 1959. január 1-jén a kora hajnali órákban hagyta el az országot Fulgencio Batista korábbi elnök, s ekkortól számít az új hatalom hivatalos kezdete, bár ténylegesen ekkor már az ország 95 %-a nem állt Batistáék ellenőrzése alatt. Az 1956 novemberében kezdődött felkelés sorozatosan szerezte meg az ország egyre nagyobb részeit, dzsungel harcot városi terrorizmussal kombinálva, de idővel már nyíltan is küzdve az állami fegyveres erők ellen. Batista de facto elvesztette az országot, amikor képtelen volt megvédeni Santa Clarát – az ötödik legnagyobb kubai város, Havannától 250 km-re keletre -, s a legtöbb helyen már harcolni se kellett: a rendőrség és a katonaság egyszerűen átállt, több esetben egyenesen az illető helyőrség parancsnokával az élen. De a lényeg: Batista és családja, plusz pár közeli munkatársa csak 1959. január 1-jén látták úgy, hogy nincs mit tenni, így a szilveszteri buliból egyenesen egy havannai katonai repülőtérre mentek, majd onnan Dominikába, gondosan maguk mellé pakolva 700 millió dollárt bankjegyben, aranyban és műtárgyakban.
Tehát aki ebben az időszakban magánkörben karácsonyozott vagy templomba ment, az ellen nem volt semmilyen retorzió, de az ilyen ember lemondott ezzel bármilyen munkahelyi karrierről, s a gyanús alakok listájára került.
A 80-as évek közepén viszont a dolgok enyhülni kezdtek. Két vonalon is:
- egyes idegenforgalmi helyeken megjelentek karácsonyi díszek, a külföldi turistákra hivatkozva,
- a kubai vezetés észlelte, hogy a „kubai forradalom” kikerül a latin-amerikai fősodorból.
Ez utóbbi magyarázata egyszerű: bár sok latin-amerikai Kuba-párti, a keresztényellenesség sokakat nagyon zavart. Ez volt a katolikus felszabadítás teológia nevű áramlat csúcsidőszaka ugyanis. Nicaraguában egyszerre mondták magukat marxistának és katolikusnak felkelők, de máshol is hasonló folyamatok zajlottak.
Az első közeledés katolikus oldalról jött. A felszabadítás teológia két csúcsembere. a brazil Leonardo Boff és Frei Betto többször is Kubába látogattak. S sikeresen meggyőzték Fidelt! A felszabadítás teológia ugyanis valami olyasmit mond, hogy az első kommunista Jézus volt, Marx üzenete tehát keresztény, így súlyos hiba az ateizmus, mert valójában a kereszténység nem az elnyomók eszköze az elnyomottak ellen, hanem pont fordítva: az elnyomottak tanítása az elnyomók ellen.
S lassan jött ekkor a nyitás. Persze még hosszú út volt, de nagyjából 1984-től már nem számított ellenséges dolognak a Karácsony, bár hivatalosan továbbra se volt ünnepelve.
Az áttörés persze 1991: ki lett mondva, hogy a kommunista világnézet lehetséges ateista hit nélkül is, így a megvallott vallásos hit nem akadály a Pártba és a KISZ-be belépés előtt. 1992-ben a kubai alkotmány is módosítva lett, a korábbi „ateista köztársaság” meghatározás helyére „világi köztársaság” került.
1997-től már ünnep lett a Karácsony Kubában, sőt 1998-tól hivatalos állami ünnep, munkaszüneti nap. Azóta nincs ideológiai jelentősége a kérdésnek.
A Szovjetunió esetében az ideológiai harc ádáz volt, viszont nem volt harc a karácsonyi hagyományok ellen, ezeket sikerült világiasítani. A Szovjetunió lakosságának nagyjából 70 % volt keresztény, de ebből alig 2-3 % ünnepelte a Karácsonyt december 25-én, a nagy többség számára Karácsony január 7-én volt. Eleve amikor a karácsonyfa bekerült Oroszországba Németországból a XIX. sz. közepén, az „újévi fa” lett a két naptár közti eltérés miatt.
Így a szovjet állam harcolt a Karácsony ellen, de maguk a karácsonyi hagyományok problémamentesen át lettek helyezve december 31. és január 1. köré. Hiszen a karácsonyfa eleve oda kapcsolódott.
Az átlag szovjet keresztény hívő csinált karácsonyfát december 31-re, majd ünnepelt alatta mind Újévkor, mind január 6-án, 7-én. Sőt a kései szovjet korban az a szokás is kialakult, hogy a karácsonyfának állnia kell január 13-ig, mert akkor van a régi naptár szerinti Újév.
Hivatalosan a Szovjetunióban a Karácsony – január 7. – 1926-ig volt munkaszüneti ünnep, majd a Szovjetunió fennállása utolsó évében 1991-ben.
A mai Oroszországban a helyzet a kései szovjet folytatása: január 7. munkaszüneti nap, a karácsonyfát viszont december 31-re kell felállítani. Vannak hívők, akik egyesen támadják a karácsonyfát mint idegen nem-keresztény szokást, ezért az hangsúlyosan világi ünneplési szokásnak tekintik.
Az ortodox templomokban örök vita szabad-e karácsonyfát állítani a templomban. A többségük nem engedi a karácsonyfát a templomon belül, mivel ez nem-keresztény szokás.
Ami a poszt-szovjet országokat illeti:
- január 7. munkaszüneti nap még Abháziában, Dél-Oszétiában, Grúziában, Kazahsztánban, Kirgizstánban, Örményországban,
- a többségében katolikus-protestáns balti államokban december 25. Karácsony és munkaszüneti nap,
- Belaruszban, Moldovában, Transzniszriában mind december 25., mind január 7. munkaszüneti nap,
- a legtöbb muszlim utódállamban meg egyik se munkaszüneti nap,
- Ukrajnában 2022-ig január 7. volt, azóta december 25., tehát az ukrán hunta tulajdonképpen munkaszüneti napot csinált Karácsonyból, követve Sztálint.
Bulgária esetében a naptárkérdés még bizarrabb. 1947-1989 között nem volt hivatalos ünnep és munkaszüneti nap a Karácsony. Viszont gyakorlatilag mindenki ünnepelte.
Azonban a naptárkérdés súlyos zavarokat okozott.
Bulgária 1916-ban tért én az „új” naptárra, azaz a gregoriánusra. A Bolgár Ortodox Egyház azonban ezt csak 1968-ben követte. Azaz az egyházi naptár az államival nem egyezett 1916-1968 között.
Viszont amikor az állam áttért az új naptárra, természetesen figyelembe vette a lakosságát vallását, így december 25. megszűnt hivatalos ünnep és munkaszüneti nap lenni, helyette január 7. lett az állami ünnep.
A kérdés jelentőségét vesztette1947-től, amikor eleve megszűnt a hivatalos ünnepi státusz. A lakosság egy része az egyik naptárt nézte, a másik a másikat. Amikor 1968-ben az Egyház is bevezette az új rendet, általános lett a december 25-i Karácsony. Egy kisebbség maradt január 7. mellett – ilyenek ma is vannak, pár tízezer ember van, aki szerint az új naptár hibás, így a régi szerint kell ünnepelni.
A bolgár kommunizmus az ünneplést sose üldözte, de mindenképpen igyekezett annak vallási elemét csökkenteni, marginalizálni. A 80-as években már egyenesen odáig ment a helyzet, hogy a Karácsony az nem vallási ünnep, hanem a foklór része, így pozitív ünnep. Persze odáig azért nem jutottak el, hogy visszaadják mint hivatalos ünnepet. Ez csak a rendszerváltozás után történt meg: ma már háromnapos ünnep, december 24-26.
