Kivonulás a Szent Hegyre

By | 2021-08-30

Amikor jogász hallgató voltam 20+ éve, sajátos vizsgán vettem részt. A nagytudású professzor szokása az volt, ő se nem irat írásbelit, se nem vizsgáztat egyenként szóban. Azt találta ki, egyszerre vizsgáztat 10-emberenként szóban.

Bement tehát a 10 ember, húztak tételt, majd előadták saját tételüket kis felkészülés után. Egy hosszú asztalnál ülve, egyszerre, azaz egymás után. Aztán a prof feltett pontosító kérdéseket minden tételhez, jellemzően 10 körüli kérdést. Ha ezekre nem tudott választ adni maga a tételt elmondó, bárki más válaszolhatott.

A rendszer súlyosan kitolt azokkal, akik mázlisták voltak, mert olyan tételt húztak, amit jól tudtak, de mást meg nem tudtak jól. Viszont segítette azokat, akik a saját tételüket nem tudták jól, de volt általános fogalmuk az anyagról.

Ez római jog vizsga volt. A római jog vizsgákon a tételek kb. úgy oszlanak meg, hogy egynegyed-egynegyed részt ölel fel a 4 fő rész: történeti rész, személyi és öröklési jog, dologi jog, eljárási jog és kötelmi jog – ezt most növekvő nehézség szerint soroltam fel. S ez a nehézség komolyan értendő: a kötelmi jog pl. nem szimplán nehezebb, hanem sokszorosabban nehezebb, mint a történeti rész.

A történész kolléga örült kezdetben, mert történeti tételt húzott: “Kivonulás a Szent Hegyre”. Bele is kezdett lelkesen, hogy 495-ben a plebeiusok kimentek, meg miért, meg kiment a konzul kérlelni őket jöjjenek vissza. A második mondatnál le lett állítva “maga ezt nyilvánvalóan kiválóan tudja, nincs miért folytatni”. S jöttek a kérdések az egész ügy hátteréről, következményeiről. A kolléga itt már kezdett erősen halkulni.

Én meg úgy voltam ezekkel, hogy szerettem a lényeget nézni. Vagy készítettem puskákat, vagy használtam mások puskáit – a puska értelme ez: a lényeg összefoglalása. Egyik kedvenc puskakészítőm azóta ballib megmondóember lett, neve Lattmann Tamás, politikai szereplése gyalázatos, de puskakészítőként joghallgató korában rendkívüli tehetség volt, ezt el kell ismerni.

Szóval általában jó voltam abban, hogy átláttam a nagy képet, annak fő vonalait, így ha nem is voltam jó egyes részletekben, azt is tudtam, mely részleteket nem tudok rendesen. Hagyományos vizsgán ezzel lehetett jeles is az eredmény meg bukás is, viszont a fent leírt megoldás esetében ez biztos siker volt.

Ez már a 90-es évek vége volt, megszűnt a marxista szellemiségű római történelem a maga számtalan marhaságával, hogy pl. gazdag patríciusok osztályharca a szegény plebeiusokkal. Marx egész egyszerűen anakronisztikus volt. Erről azért pár szót.

A patricius-plebeius ellentét nem osztályellentét, s még kevésbé volt vagyoni alapú ellentét. Minden erőltetés, hogy tőkés-bérmunkás ellentét legyen belőle csinálva teljesen abszurd.

A valóságban ezek leszármazási kategóriák. Az ókori Rómát 3 törzs alapította (latinok, szabinok, etruszkok), mindegyik törzs 10-10 curiából áll, a curiák meg nemzetségekből, azok pedig családokból. A curia volt a fő egység, mert a korai római fő hatalmi szervben, a comitia curiatában minden curia 1-1 szavazattal rendelkezett. S itt jön a patriciusok szerepe: csak ők voltak a curiák teljesjogú tagjai, mindenki más vagy részt se vehetett vagy részt vehetett, de nem vehetett részt a döntésben (ez vitás kérdés).

S kik voltak a patriciusok? Azok a nemzetségfők, akik megalapították Rómát, s ezek vérszerinti férfi leszármazottai. Az ugyan igaz volt, hogy a kezdeti pillanatban ezek a leggazdagabbak is voltak, de ez nagyon hamar megváltozhatott. Hiszen aki ma gazdag, az elszegényedhet, különösen az utódai 2-3 nemzedékkel később. Ez még mai így van, de különösen abban a korban, amikor a gazdagság alapja a mezőgazdaság volt, pár évnyi rossz terméssel már koldussorba lehetett jutni.

S kik voltak a plebeiusok? Kétféle lehetett az eredetük:

  • aki az alapításkor nem volt nemzetségfő, ill. ennek leszármazottja,
  • aki az alapításkor ott se volt, azaz későbbi bevándorló, ill. ennek leszármazottja.

Gyakorlatilag tehát a patricius nem vagyonos ember, hanem őshonos vezető szerepű állampolgár leszármazottja, míg a plebeius meg nem szegény, hanem mindenki más, aki ugyan szabad ember, de nem tartozik az előbbi csoporthoz.

S mivel hamarosan lett a plebeiusok között egy elit réteg, jellemzően kereskedelemből meggazdagodottak (a kereskedelem akkor is több hasznot tudott hozni, mint a mezőgazdasági termelés), így lettek Rómában olyan szupergazdag emberek, akik vagyonuk ellenére nem részesültek a politikai hatalomból, miközben meg akadtak politikai hatalommal remdelkező szegények csak mert valamelyik “alapító atya” vérszerinti leszármazottai voltak.

Tulajdonképpen éppen ez adta a korai Róma fő társadalmi problémáját. Az egyre erősebb plebeius elit “rendszerváltozást” követelt, de legalábbis önmaga beemelését az államelitbe, míg a patriciusok meg harcoltak a hagyományokért, s berzenkedtek, hogy mindenféle alacsony származású “újgazdagok” hatalomhoz juthassanak.

E probléma megoldása már a római királyság alatt megkezdődött, az i. e. VII. században. A comitia curiatától lassan minden hatalom el lett véve – bár sose lett megszüntetve, a rómiak hagyománytiszteletét mutatja, hogy semmit se szüntettek meg, csak kiüresítettek. Ennek vicces jele: a királyság meg lett szüntetve Rómában i. e. 509-ben, de a király tisztség megmaradt még 8 évszázadon keresztül, csak éppen semmilyen funkciója nem volt immár az államszervezetben – kb. mintha ma kimondanánk, ezentúl a magyar köztársasági elnök egyetlen feladata minden december 31-én este beszédet mondani a tv-ben, de tiltakoznánk minden javaslat ellen, mely meg akarná szüntetni ezt a tisztséget, bár nyilvánvalóan teljesen felesleges, s arra hivatkoznánk, hogy ősi szokás a köztársasági elnöki szilveszteri beszéd, így ha nem lenne elnök, társadalmunk egyik alapja összeomlana, hiszen hogyan lennénk képesek szilveszteri tv-beszéd nélkül létezni?

Szóval a comitia curiata szerepe át lett adva lassan a comitia centuriatának, ahol immár minden szabad római férfi szavazhatott. S a centuriák beosztása immár nem leszármazási, hanem vagyoni helyzet alapján zajlott. Jött a házassági tilalom megszüntetése, majd az összes vezető tisztség megnyitása a plebeiusok ellen. Aztán immár szenátor is lehetett plebeius, pedig éppen a szenátori tisztség volt a patricius státusz fő jele. A patricius-plebeius megkülönböztetés utolsó maradványai is meg lettek szüntetve az i. e. III. sz. elején. Talán éppen a tökéletesen hatalommentes “király” tisztség maradt a legkésőbbig patriciusi priviégium.

Sőt olyan időszak is akadt, amikor a plebeiusok ideiglenesen több hatalmat kaptak – a néptribün tisztséget egy időben csak plebeiusok tölthették be, akkor is, amikor ez a tisztség bár főhatalmat adott, nem csupán a plebeiusok fő képviseletét jelentette.

szeretem megnézni az egyes történelmi helyszíneket ma: nos, a Szent Hegy ma Róma központjában van, teljesen beépítve – az idők változnak, ma “Gay Center” van a Szent Hegyen…