Korábbi cikkem folytatásaként. Egy kora középkori kulcsesemény. Persze az alternatív történelem hívei sokszor feldolgozták.
Ritkán lehet azt mondani, hogy egy adott esemény kulcsfontosságú volt, de ez ilyen.
A lényeg itt: az iszlám sose lett volna világvallás, s az arab hódítás sose történt volna meg a világban, ha nem lettek volna az évszázadokig tartó római-perzsa háborúk, s különösen azok végső szakasza.
A római-bizánci részt nem írnám le, ez közismert. De a perzsákat azért kicsit részletesebben.
A perzsák a területen valamikor az i. e. X. században jelentek meg mint az egyik iráni nép – őshazájukból, a mai afgán-tadzsik határvidékről terjedtek nyugatra. A mai Irán délnyugati részén telepedtek le először, velük jött több más iráni nép is. Eleinte a perzsák közeli rokonai, a médek voltak a legerősebb iráni nép, de az i. e. VI. századtól a perzsák vették át a vezetést, idővel a médek is beolvadtak közéjük. Az i. e. IV. században a macedónok az egész térséget meghódították. Nagy Sándor halála után itt egy görög állam jött létre, de a lakosság zöme maradt perzsa és más iráni nép. Ez az állam lassan csökkent területileg, a keleti részeken kialakult egy új önálló perzsa állam, a Pártus Birodalom – a pártusok szintén egy iráni nép. Ez meghódította a volt-macedón részek nagy hányadát, folyamatos harcban Rómával. A i. sz. III. századtól ez lett az Iráni Birodalom, immár pártus helyett perzsa nyelvvel, ez tartott egészen a muszlim hódításig – a VII. sz-ig létezett, amikor az Arab Kalifátus része lett.
Perzsia persze később visszaállt, a XVI. századtól ismét lett egységes Perzsia, s máig van. A perzsák sikeresen kihasználták a XIII. századtól kezdődő mongol uralom meggyengülését, mely azonban azt a szerepet is eljátszotta, hogy a terület sose lett arabosítva, sőt a perzsa kultúra erősödött. Ezt az a vallási jelenség is erősítette, hogy a perzsák zöme az iszlám siíta ágát választotta, szemben az arab világban többségi szunni ággal.
A lényeg: kb. 600 éven át folytak a harcok Róma és Perzsia között, egyszer az egyik győzött, másszor a másik.
Maurikiosz római császár (582-602) 591-ben sikeresen legyőzi Perzsiát, de felismeri, hogy Perzsiára szükség van, ne keletkezzen a területen hatalmi vákuum, így szövetségesi kapcsolatokat épít ki Perzsiával. A császár célja a keleti határa biztosítása volt, hogy a Balkánon vissza tudja szorítani a benyomuló avarokat és szlávokat – ez sikeres is lett.
Azonban puccs – Phókasz (Fokasz) vezetésével – megdöntötte Maurikiosz hatalmát, a császárt megölték, ami után a perzsák támadtak, hiszen a velük szövetséges császár már nem volt hatalmon. 26 éven keresztül háború folyt a két birodalom között, s amikor 628-ban a háború véget ért, nagyjából döntetlen lett az eredmény, viszont ez idő alatt Perzsia ereje szinte teljesen elszállt, de Bizánc is jelentősen meggyengült.
Mindez lehetővé tette, hogy a 633-ban megalakult Arab Kalifátus alig pár év alatt meghódítsa egész Perzsiát, de Bizánctól is örökre elhódítsa észak-afrikai és közel-keleti tartományait.
Ha nem lett volna a 602-es puccs, sose tört volna ki a 602-628-as bizánci-perzsa háború, s az arabok nem lettek volna képesek mindarra a hódításra, melyet véghez vittek. Ez az alternatív történelmi logika alapja.
A nyilvánvaló következményeket leszámítva – lásd, nincsenek ma arabok Észak-Afrikában és a Közel-Keleten, valamint Irán és Közép-Ázsia nem muszlim – sok más érdekes következmény is lett volna, többek között:
- nincsenek balkáni szláv államok,
- a bolgárok nem vándorolnak be a Balkánra, maradnak a Fekete-tenger északi partvidékén, esetleg a mai Románia területére vándorolnak be,
- a törökök nem veszik fel az iszlám vallást, hanem zoroasztriánusok vagy keresztények lesznek,
- a mongolok Dél-Ázsiában a zoroasztriánizmust terjesztik,
- nincsenek keresztes hadjáratok.
De a történelmi valóság ez:
i. sz. 500 – Róma és Perzsia (Ērānšahr = Irán)
