Liberalizmus változatok

By | 2021-05-11

Ellentétben a magyar közhiedelemmel, a szó eredeti értelmében a liberalizmus nemhogy nem baloldali eszme, hanem egyesen a jobboldaliság alapja. A liberalizmus fő ellentétje pedig nem a konzervatívizmus, hanem a szocializmus.

Viszont a modern használatban sok eltérés van. Sok helyen mást értenek “liberalizmus” alatt. De az alapeszme máig ugyanaz, minden verzióban.

A liberalizmus alapeszméje: a lehető legteljesebb egyéni szabadság kell, hogy legyen a társadalomban mint fő alapelv. Ez természetesen egy utópia, pontosabban antiutópia, mert ez megvalósítható ugyan, de az eredményben nincs köszönet. Mert a megvalósult tökéletes liberális társadalom azt jelentené: egy vékony elit korlátlan szabadsága áll szemben minden más rabságával.

Az ugyanis abszurd utópia, hogy a “szabad piac” megold mindent. Ez nem kisebb utópia, mint a marxista, mely szerint az emberek valahogy majd annyira fejlettek lesznek, annyira magas tudatuk lesz, hogy emiatt erőszakmentesen, racionálisan önszervező társadalmat lesznek képesek alkotni.

Szóval mivel gyorsan kiderült, az eredeti klasszikus liberalizmus egy működésképtelen (anti)utópia, jöttek be egymás után a különféle módosítások: keresztény és/vagy szocialista alapú megkötések.

Aki klasszikus liberalizmust akar, az ilyet ma már csak a harmadik világ szegényebb részében talál, ahol pl. a kisegyerek “szabadon” szerződik a tőkéssel, hogy tanulás helyett dolgozzon, a felnőtt munkás meg “szabadon” vállalja a napi 14 óra munkát heti 7 napban éhbérért, a tőkés pedig magánhadsereget szervez a problémák megoldására, pl. lövet a sztrájkoló munkásokra. Szóval ott ma is teljes az egyéni szabadságok rendszere, a szerződési szabadság tökéletes, s az állam pedig nem “pofázik” bele az egyének szabad életébe pl. munkajoggal.

De máshol ma már sehol sincs tiszta liberalizmus. Két opció van a modernitásban:

  • az erősebb azt csinál, amit akar – kb. ez a libertárizmus,
  • van egy túlerős, lehetőleg semleges hatalom, mely mindenkit megver, aki nem fogad szót, így az egyének közti erőszak korlátok közé van szorítva, de nem szól bele semmi másba ez a hatalom – ez a klasszikus liberális elmélet.

Ma a klasszikus liberalizmus az áll a legközelebb, amit ma a baloldal szeret “neoliberalizmusnak” szidni.

Az idők során ugyanis a liberalizmus folyamatosan enyhült, vett fel új elemeket – először keresztény, majd szocialista alapról -, aztán lett a XX. sz. alatt egy ellenáramlat – mondjuk Mises és Rand -, mely azonban sose ment át a gyakorlatba. S aztán a 70-es, 80-as években megvalósult részben, lásd Thatcher, Pinochet, Reagan. Ez a “neoliberális” forradalom éppen arról szólt: vissza a klasszikus liberalizmushoz, tisztítsuk meg a liberalizmust az idegen – elsősorban baloldali – elemektől, lásd: nem kell munkajog, sztrájkjog, szakszervezet jog, minimálbér, munkaidő-korlát, segélyek, mindezt majd elintézik egymást közt a szabadon szerződő tőkések és bérmunkások, az állam legyen kicsi, csak arra figyeljen, ne legyen bűnözés, biztosítsa a közrendet, de ne “pofázzon” bele szabad egyének szerződéseibe,

Ezzel párhuzamosan meg megjelent egy progresszívista áramlat is, mely baloldali alapról indult, de a baloldalból elhagyta a marxizmust. Hibásan ezt nevezik “neomarxizmusnak”, pedig nem az, nincs benne semmi marxizmus.

Ma tehát a liberalizmus két aktív alakja:

  • a “neoliberalizmus” – legyen kis állam, erős tulajdonjogok, kevés szociális jog,
  • a progresszívista liberalizmus – legyen erős állam, de az csak a szociális szférában működjön, a tulajdonjogokat rendezze továbbra is a “szabad piac”.

A libertárianizmus a “neoliberalizmus”, azaz a klasszikus liberalizmus szélsőséges alakja. A progresszívista verzióban pedig sokféle árnyalat van, mi is szabályzandó és mi nem.