Lopják a Gramscinkat!

By | 2024-01-31
Megosztás:

Vicces beszélgetés, a Partizán belső köréből:

A beszélgetés lényege: ezek a csúnya fideszes ideológusok átvették a komcsi Gramscit, aki pedig a „miénk”, nem vehetik át őt a fasiszták!

Antonio Gramsci, olasz kommunista politikus és filozófus tulajdonképpen kijavította a marxizmus egyik alavető tévedését: hogy a lét határozza meg a tudatot, s így a gazdaság a politikát, azaz a történelem osztályharcok sorozata. Gramsci rámutat: éppen ellenkezője igaz, azaz a szellem olyan erős, hogy képes a gazdaságra is visszahatni.

Azaz nem a politikai hatalmat kell megcélozniuk a kommunistáknak, hanem a társadalmi légkört. Ha ugyanis a társadalmi légkör nem nyitott a kommunista eszmére, akkor hiábavaló a kommunista hatalomátvétel: a társadalom ugyanis magához fogja idomítani a hatalmat.

Azaz előbb a társadalmi légkört, a közbeszédet, a kultúrát kell meghódítani, majd aztán ez után a politikai hatalomátvétel adott lesz.

Persze tény, Gramsci ezzel a kommunista mozgalmat akarta szolgálni, kijavítani az eszme hibáját. Dehát ettől még maga a felismerés zseniális, s ami meg zseniális, az nem tehető keretek közé, A szovjetellenes kommunisták rendszerint Gramscival magyarázták a szovjet kommunizmus kudarcát: lásd, hiába lett átvéve a gazdasági és politikai hatalom, ha a kommunisták nem tudták az emberek tudatát átformálni.

Ezt egyébként a tradicionalista mozgalom egyik atyja, René Guénon jóval Gramsci előtt meglátta: az alap az egyéni felismerés, mely intézményesül, majd új rendszert eredményez. Kényszeríteni az emberekre erővel valamit amit nem akarnak értelmetlen, mert az emberek csak látszólag alkalmazkodnak. Erre jó magyar példa a 850 ezres tagságú MSZMP, mely tagság 90 %-a elpárolgott, amint már nem volt kötelező tagnak lenni.

Szóval hiába háborodnak fel a komcsik, Gramscit mind a liberálisok, mint a radikális jobboldal képes volt jobban értelmezni és alkalmazni.