1976 nyarán éppen kéthetes vakáción voltam nagynénémnél Kazincbarcikán, amikor leszállt a Marsra a Viking-1 szonda. Ez volt az első valóban sikeres misszió a Marsra, az összes korábbi próbálkozás vagy nem tudott pályára állni a Mars körül és elment a nagy semmibe, vagy pályára állt de nem tudott biztonságosan leszállni, vagy leszállt ugyan épen, de megszakadt vele a kapcsolat.
A Viking-1 volt az első, mely ténylegesen is kutatásokat végzett, s erről adatokat továbbított.
Nagynénémék a kazincbarcikai stranddal szemben laktak, pont az út másik oldalán, csak át kellett menni a zebrán és ott is volt a strand. Szóval mentünk aznap a strandra, s vártam a híreket. Akkoriban ez nehézkes volt, végül alig pársoros hír volt az eseményről a sikeres leszállás másnapján.
Akkoriban mindenki meg volt győződve róla, hogy az ezredfordulóig ember utazik a Marsra. Ha akkor azt mondta volna nekem valaki, hogy 45 évvel később még mindig csak 10-15 éven belül tervezik a Mars-utazást, nem hittem volna neki.
A jelenlegi állás szerint, 70 éves koromra – 2037 – várható az első Mars-utazás. Akkor Kazincbarcikán, 9 évesen ezt sose hittem volna.
Legmaradandóbb emlékem a kazincbarcikai strandról egyébként az, hogy egy nap egy hatalmas méretű úszó emberi ürüléket láttam a mélyvízes medencében.