Mi a többpártrendszer?

By | 2024-01-12
Megosztás:

Gyakori ballib érv, hogy Magyarországon pártállam van, s nem számít, hogy van választás és több párt, mert egyes kommunista diktatúrákban is így volt ez.

A csúsztatás jelentős. Ugyanis nem akkor van többpártrendszer egy országban, amikor ott több párt működik. Hanem csakis akkor, ha a több párt versenyzik is egymással a hatalomért, legalább formálisan.

Tény: valóban voltak kommunista országok, ahol létezett több párt:

  • a kommunista Csehszlovákiában 5 párt működött,
  • az NDK-ban szintén 5 párt működött,
  • a kommunista Lengyelországban 3 párt működött,
  • a kommunista Bulgáriában 2 párt működött.

S a ma magát kommunistának tekinti 5 országból is így van ez 2-ben ma is:

  • Észak-Koreában 3 párt működik,
  • Kínában 9 párt működik

Viszont az egyes pártok között nincs verseny. Az egyes pártok nem is indulnak választáson, a kommunista párt sem indul!

A Magyarországon is így volt ez: az 1947 választás után először 1990-ben volt olyan parlamenti választás, melyen pártok indultak, a 2 dátum között csak egy szervezet, a Hazafias Népfront (neve 1954-ig: Magyar Függetlenségi Népfront) indíthatott jelölteket.

Azaz – minden népszerű tévhittel ellentétben – Kádár MSZMP-je nem indult soha választáson!

Bulgáriában a helyzet teljesen azonos volt: bár 2 párt működött, 1947-1990 között csak a Hazafias Frontnak lehettek jelöltjei. A 2 párt között előre el voltak osztva a mandátumok. Az utolsó kommunista „választáson” 1986-ban a Bolgár Kommunista Párt kapta a mandátumok 69 %-át, 25 %-ot kapott a Bolgár Földműves Népi Szövetség, s még 6 % független jelölt is volt.

A peresztrojka jegyében bevezett reform se okozott gondot: már lehetett minden választókerületben 2 jelölt közül választan, szemben a korábbi gyakorlattal, ahol mindenhol 1 jelölt volt.

Hogyan oldotta meg a rendszer, hogy az előre rögzített arányok megmaradjanak? Nagyon egyszerűen: minden választókerületben 2 azonos jelölt indult, azaz ahol pl. független jelölt volt, ott annak „vetélytársa” is független volt, ahol meg BKP- vagy BFNSZ-jelölt, ott is azonos identitású volt a másik. Így bárkire is szavazott a választó, maradt az arány.

Persze az egész eleve egy színjáték volt: a parlament csak ünnepi üléseket tartott évente 5-6 napig, melyeken beszédek hallgatása mellett megszavaztak mindent egyhangúan, amit az Államtanács – a magyar Elnöki Tanács bolgár verziója – előterjesztett. Tulajdonképpen számomra máig nem világos minek kellett ezt az egészet eljátszani 5-évente.

A vicces időszak 1989 novembere és 1990 áprilisa között volt. Az 1986-os kamuválasztáson megválasztott parlament a rendszer bukása miatt hirtelen elvesztette feletteseit, nem tudott már működni a bevált rendszer. A képviselők mint a karámból kiszabadult, kiengedett bircák kezdtek el viselkedni. Mivel hirtelen nem volt aki egyértelmű utasításokat adjon mit csináljanak, elkezdtek állandóan ülésezni, s folyamatosan felszólalni. Különösen emlékszem egy képviselőre, aki néha másfél órás beszédeket tartott, abban előadva visszaemlékezéseit, hogy mekkora sérelmek érték őt a volt vezér, Todor Zsivkov részéről. Persze akkora nagy sérelmek nem igazán érhették, ha egyszer Zsivkov képviselői helyet biztosított neki.

Tulajdonképpen csak azért nem fulladt az egész közröhejbe, mert az Államtanácsban ott volt több ember is, aki részt vettek a Zsivkov elleni november 10-i puccsban, s ezek valahogy képesek voltak a szálakat irányítani.