Pár évtized még jellemző amerikai jelenség volt a dogmatikus liberális, aki a liberalizmust mint az abszolút szabadság eszméjét értelmezte. Ma már ezt persze elsöpörte a liberalizmus újabb hulláma, de ettől még ez tény volt korábban. Jellemző képviselője a New York-i zsidó ügyvéd, aki ingyen védi társadalmi munkában az antiszemita nácit, amikor annak megpróbálják elvitatni jogát a zsidó holokauszt tagadására. A zsidó ügyvéd ilyenkor rendre azt mondta: éppen azzal fejezi ki liberális világnézetét, hogy védi olyan ember szólásszabadságát, akivel semmiben se ért egyet, hiszen nyilván ez nem lenne nyilvánvaló annyira, ha olyan ember szólásszabadságát védené, akivel egyetért. Marhaság, de legalább következetes marhaság.
Valahogy ennek alapján érthető meg a ballibeknél a háttérhatalom és a civilség manapság.
Amikor a kormányzat liberális, akkor a ballib megmondóember hatalommegosztásról beszél és civil társadalomról, tudva persze, hogy a hatalom minden ága és minden érdemleges civil szintén liberális, azaz tulajdonképpen nincs semmilyen ellentét a hatalomban. A hatalom egésze simán képes a liberális értékrendet megvalósítani, ebben semmi se akadályozza.
Aztán amikor a kormányzat nem liberális lesz, ugyanez a megmondóember bőszen védi, a kormányzat ne szóljon bele a tőle független liberális hatalmi ágakba és civil szférába.
Amikor erre nem-liberálisok azt mondják, ez így háttérhatalom, hiszen a választott kormányzat nem képes kormányozni, ha mindenben megkötik a kezét, akkor a liberális megmondóemberek hahotáznak, kiejelentve, hogy a háttérhatalom csak beteg agyak fantáziája, s hozzáteszik: a választott kormányzat kezét igenis meg kell kötni, ez így jó, minden más meg diktatúra lenne.
De amikor egy nem-liberális kormányzat sikeresen átveszi a többi hatalmi ágat is, s a civil szférában is sikeresen kiépít vele egyetértő elemeket, akkor meg a liberális megmindóember hirtelen sopánkodni kezd: ezt így nem lehet! Mert micsoda dolog, hogy ha pl. megbukik a nem-liberális kormányzat a választáson, az új liberális kormányzat képtelen lesz kormányozni, hisz meg lesz kötve a keze! Mert hát le kell bontani a „mélyállamot” – így hívják a háttérhatalmat ballibául.
Ilyet utoljára első osztályos koromban láttam, napköziben. A kissé agresszívabb kisgyerekek szokása volt, hogy amikor nyertek egy társasjátékban, elvárták, mindenki tapsoljon nekik, de amikor meg vesztettek, akkor durcásan felálltak és szidni kezdték az egész játékot.
