Kezdjük azzal: nem jó szürke prolatárnak lenni.
Azaz csak kisebb rosszként jó ez.
Hiszen miért lenne jó, hogy az emberek zöme értelmetlenül termeli a profitot gazdáinak, sokszor ráadásul kifejezetten káros tevékenységekben közreműködve? De ha nem is káros a cég tevékenysége, akkor is értelmetlen olyan módon, ahogy azt végzik. A munka kiszívja az emberek életerejét, s korlátozza produktivitásukat.
Sokat veszít az emberiség azzal, hogy a munkába belefásult embereknek nincs idejük értelmes tevékenységre. Vajon mennyi hasznos tudás vész el emiatt? Ki tudja…
Ma meg már a munkában ráadásul sose a hatékonyság számít. S ezt nem csúnya magyar állami munkahelyeken, hanem nyugati multiknál tapasztaltam.
De mégis: a legtisztább ügy a rendszer alján csücsülni. Nem vezetőként.
A dolgozók pedig egyre jobban vágynak a teljes összeomlásra.
Én személyesen nem panaszkodhatok különösebben, az átlagnál több a szabadidőm munkaidőmben.

tipikus irodai proletárnők – manapság ilyen a proletár, s nem kalápáccsal a kezében, kék munkaruhába öltözve ütöget gépeket