20 évvel ezelőtt volt életem egyetlen alkalma, hogy egy szervezetben nyilvános szerepet vállaltam. Ennek fő része az volt, hogy a szervezetet gyakorlatilag meg kellett mentenem ellenséges támadástól (mely támadásnak az alapja egyébként szimpla pénzéhség volt).
Sikerem nagy részben annak volt köszönhető, hogy az ellenfél túlzásba vitt mindent. Persze igazunk is volt, de ez nem garancia semmire manapság egy bírósái ügyben.
Sokan, hollywoodi filmeken felnőve, komolyan elhiszik, hogy a hangoskodó, asztalt verő ügyfél magatartása a nyerő, mert „a vevőnek mindig igaza van„, továbbá a zsarolás olyan ijedtséget eredményez, hogy az ember emiatt képes lesz legyűrni ellenfelét. A valóságban persze ez még Amerikában se sikeres hozzáállás, Kelet-Európában pedig végképp nem az.
Szóval az ellenfelem a bírásági ügyünkben azzal segített minket a nyeréshez, hogy akkora képtelenségeket állított rólunk, olyan szinten rágalmazott, hogy még a minket nem kedvelő megfigyelők számára is kezdtünk enyhén szimpatikusak lenni.
Ugyanez most cigányügyben. A ballib agytröszt rákapott a témára, pedig ez számukra biztos vereség, csak a soha élő gettócigányt nem látott belpesti értelmiség szimpatizál a gettócigány lobbival, de ők megint megpróbálták, s egyes idegesebb embereik igyekeztek gyorsan a végtelenségig srófolni a műbotrányt. Így született meg a 168 óra összeesküvéselméletes cikke a cigányokat sterilizáló gonosz rasszista miskolci kórházról.
A hatás persze ellentétes lett. Csak a ballib keménymag vette be az egészet, mindig másnak büzlött a történet.
Egyébként le a kalappal a 168 óra főszerkesztője, Rózsa Péter előtt, hogy mert szembemenni saját ultráival és töröltette pár nappal később a cikket, az újságírót pedig kitiltotta a laptól. Rózsa Péter keménykötésű ballib megmondóember, de emberi tisztessége nemigen kérdőjelezhető meg.
