A Mérce május elsejei cikke rendkívül vicces.
Örök probléma a magyar törpe újbaloldal számára valahogy kimagyarázni a helyzetet: egyszerre lenni Orbán ellen és a liberalizmus ellen is.
A módszerek ezek lehetnek:
- valahogy éles különbséget felállítani a „jó” liberalizmus és a „rossz” neoliberalizmus közé – teljesen abszurd vállalkozás, az igazi liberalizmus mindig „neoliberális”, így a „neoliberalizmus” nem jelent semmit, ráadásul ez baloldali nézőpontból semmit se old be, hiszen a baloldal antiliberális alapból, az nem lehet csak „anti-neoliberális”,
- ugyanez a „populizmus” szó esete, a baloldal nem veheti át a liberális értelmezést, mely szerint a „populizmus” a „demagógia” szinonímája, hiszen hatalmas baloldali populista hagyomány létezik, de már a premodern korban is létezett a „populizmus” mint az elitizmus ellentéte – így ki lett találva, hogy van jó baloldali populizmus és rossz jobboldali populizmus, bár sose tudta senki elmagyarázni, mi is a kettő között a pontos eltérés, jellemzően az szokott kiderülni, az előbbi progresszívista, míg az utóbbi tradicionalista, de ez azonban nem bal-jobb eltérés.
- egyenesen konteót felállítani, mely szerint a „nemzeti populizmus” és a „neoliberalizmus” közt nincs is valós ellentét.
Ez a cikk az utóbbira sajátos próbálkozás. Persze konteózás nélkül.
Kiegészítésként. Ha el is fogadjuk, hogy van neoliberalizmus, vajon mi is az. A kapitalizmus legfontosabb 5 vonása, lássuk mire szokták itt ráfogni, hogy az nem „liberális”, hanem „neoliberális”:
- magántulajdon – tök ugyanaz a „liberális” és a „neoliberális”
- piacalapúság – egyedül itt szoktak rámutatni arra, hogy a „neoliberális” ezt tisztábban képviseli, elvet még a keynesiánus modelt is,
- verseny – itt semmilyen eltérés nem állapítható meg, minden liberalizmus egyben „neoliberális”,
- profitirányultság – itt sincs semmilyen eltérés
- bérmunka-alapúság – természetesen itt se.
Jellemzően azt szokták a „neoliberális” és nem „neoliberális” kapitalizmus közti különbségnek mondani, hogy az előbbi kisebb államot akar és kevesebb külső bevatkozást a piaci folyamatokba. Szóval a nem-„neoliberális” abban hisz, a piac nem old meg mindent, míg a „neoliberális” ebben hisz.
A „neoliberalizmus” nagy nevei, Pinochet, Reagan, Thatcher arra reagáltak, hogy lassult a magállami növekedés, s ennek okaként a klasszikus liberalizmustól való eltérést látták, lásd az állam túl nagy szerepe, szociális kifizetések, a gazdagok túladóztatása. (Természetesen ez marhaság, az ok egész más volt, de most nem ez a témám.)
A magyar újbaloldal nagy gondja: hogyan is lehet Zorbánt valahogy betenni a Pinochet-Reagan-Thatcher eszmeiségbe. Ugyanis minden valamire magát is adó ballib szakértő éppen az ellenkezőjével vádolja az orbánizmust: hogy túl nagy az állam szerepe, nem ad elég teret a piacnak, s indokolatlan szociális juttatásokat ad.
Plusz a vicces tény: a Pinochet-Reagan-Thatcher eszmeiség egyetlen bevallottan lelkes híve az egyesült baloldal képviselője volt a magyar parlamentben 2014-2018-ban, s minden ehhez az áramlathoz közeli magyar közéleti személyiség – pl. Bokros Lajos, de az egyesült baloldal kornányfőjelöltje, MZP is – mind-mind, kivétel nélkül baloldali politikus a magyar közéletben. A magyar politikában ez a „neoliberális” áramlat sose volt jelen a magyar jobboldalon. Magyarországon a „neoliberalizmus” egyértelműen a baloldal része!
Szóval ebből a cikkből se derült ki, hogyan lehet a „nemzeti populista” Zorbán egyben „neoliberális” is. A bizonyítatlan állítása a szerzőnek: 1990-2010 között „globalista neoliberalizmus” volt Magyarországon, 2010 óta meg „nemzeti populista neoliberalizmus”. A „globalista neoliberalizmus” azt jelentette: a nyugati multik és a magyar eredetileg ex-kommunista eredetű technokraták birtokolták a hatalmat, s a rendszer azzal legitimálta magát az állampolgárok előtt, hogy gazdasági modernizációt, emberi jogokat, demokratizálódást, s euroatlanti integrációt hirdetett. Ezzel szemben a cikk szerint a „nemzeti populista neoliberalizmus” azt jelenti: a technokraták részben nacionalistákká lettek, s új egyezséget kötöttek a nyugati multikkal, melynek fő eleme az, hogy hely lett a korábbi rendszer által háttérbe szorított nemzeti tőkéseknek is.
