А nép érdeke a jelenlegi hatalomgyakorlás folytatása, annak minden hibája ellenére.
Az alternatíva a gyarmati iga folytatása, hatalmas elnyomással.
A téma egyébként biztos győzelmet hoz. Van három olyan téma van, amiben még a legvadabb ballib szavazók is egyetértenek Orbánnal:
- az álmenekültek kezelése,
- az egyneműek „házasságának” tiltása,
- a keleti kapcsolatok fejlesztése.
Nem a módszerek számítanak most, hanem a célok. A csúnya módszerek is megbocsáthatók, ha a célok jók.
Két álláspont van manapság a magyar politikában:
- a magyar ballibek szerint nem lehet magyar álláspont, hanem meg kell várni mit mondanak a hatalmasok, majd bólogatni kell,
- Orbánék szerint pedig kell magyar álláspont, s azért harcolni kell esetleg.
Az egyik debil politizálás, a másik értelmes.
Ha valóban közös érdekek mentén való együttműködésről lenne szó, ahogy ezt a ballibek állítják, akkor a ballibek időnként esetleg nem pont 100 %-ban ugyanazt mondanák, mint amit Brüsszel akar éppen. A valódi együttgondolkodás olyan, hogy vitázunk, de mivel értékrendünk hasonló, majd kompromisszumhoz jutunk. A ballib módszer más: mindig egyetérteni a nyugattal, mindegy mit mond.
Ez egy háború, meg kell nyerni.
A jelenlegi magyar politikában két út van:
- folytassuk a rendszerváltáskor elkezdett, mára tévesnek bizonyult irányt,
- csináljunk mást.
Orbánék az utóbbi mellett állnak pár éve. Ez bennük a pozitívum. A ballibek meg az első verzió mellett állnak, ezért nem engedi őket a magyar nép ismét hatalomba.