Ó, Kanada!

By | 2021-08-01

Kamaszkorom nagy álma Kanada volt. S legjobb kamaszkori haveromé is az volt. Elhatároztuk, érettségi után kivándorlunk Kanadába. S volt akkor egy barátnőm, őt is győzködtem. Szóval a terv megvolt: kimegyünk mind a hárman Kanadába.

Tulajdonképpen semmi racionális érvünk nem volt Kanada mellett, az egész egy amolyan álomképzet volt. Nem szerettük a kádárista Magyarországot, s különösen azt nem, hogy az emberek 90+ %-a jól érezte benne magát. Menni akartunk messzire, s valahogy úgy tűnt, Kanada egyfajta javított verziójú Amerika.

Amikor ezt eldöntöttük, semmilyen személyes tapasztalatunk nem volt Kanadáról. Szóval az egész dolog gyerekes volt, kb. mint ahogy a kamasz fiú beleszeret a világhírű énekesnőbe, majd küld is neki valami röhejes szerelmeslevelet.

Nekem azonban lett személyes tapasztalatom Kanadáról. 14 évesen fél órát Kanadában töltöttem, a ganderi nemzetközi repülőtéren. Gander repülőtere egykor hatalmas fontosságú repülőtér volt, abban az időben, amikor a repülőgépek még nem tudtak egyvágtában átkelni nagy távokon, ilyenkor több leszálló hely is volt Európa és Amerika között, pl. az Azori-szk. és Gander. Ma már Gandernek csak egy kis repülőtére van, kevés légitársaság használja.

Gander repülőtere kissé lehűtött a maga mesterkélt, steril környezetével, én egy jobb Kanadára számítottam, de elhessegettem magamtól ezeket a gondolatokat azzal, hogy mégse lehet egy országról egy repülőtéri tranzit alapján ítélni.

Aztán, 2 évvel később, megláttam az igazi Kanadát. Szüleim régi barátjánál vendégeskedtünk 1 hetet egy Toronto melletti kisvárosban. De voltunk Montrealban is és magában Torontóban, meg persze a fő kanadai látványosságnál, a Niagaránál. Ottani vicces emlékem: Niagara Fallsban ettem először életemben KFC-ben.

Egyre inkább úgy tűnt: a ganderi steril repülőtéri környezet valójában jó jelképe az országnak. Nekem nem tetszettek se az emberek, se az egész környezet. Mindenki akivel beszéltünk folyamatosan a munkájáról beszélt és üzleti lehetőségekről. Borzasztó! Ami azonban még tetszett: a szabadság érzete, pl. Torontóban láttam magyar üzletet, melyen a nyilas zászló volt kitűzve, s még több magyar helyet, ahol a koronás magyar zászló volt kint (emlékeztető: az akkori Magyarországon a Kádár-címer volt hivatalos).

A lényeg azonban: már abszolút nem voltam biztos abban, hogy oda kellene költöznöm. A nagy szabadság ára túl nagynak tűnt.

17 éves koromtól már nem akartam odamenni. Haverom még akart, de egyedül már nem ment soha. Barátnőm viszont később tényleg kivándorolt, de immár az USA-ba, bár azót visszavándorolt Magyarországra.

A vicc: azóta Kanadában a szabadság erősen lecsökkent, míg nálunk jelentősen megnőtt.