Orosz-ukrán etnikai határ

By | 2022-02-27

Orosz-ukrán etnikai határ – egyáltalán meghatározható-e ilyen?

A kérdésre nagyon nehéz válaszolni. Az orosz-ukrán identitás nem választható el egymástól egyértelműen, talán nyugati példaként a spanyol-katalán viszony hozható fel rá párhuzamként, ahol szintén egymással párhuzamosan létezett történelmileg 3 eltérő felfogás:

  • katalán nacionalizmus: azaz a katalánok egy önálló nemzet, rokona a spanyol nemzetnek ugyan, de minden szempontból önálló tőle,
  • katalán regionalizmus: azaz a katalánok a nagy multiregionális spanyol identitás egyik részeleme, ők spanyolok, de nem kasztíliaiak, saját identitásuk van, de ez nem ellenkezik párhuzamosan a spanyol identitással,
  • spanyol nacionalizmus: a katalánok egyszerűen a spanyol nemzet egy regionális csoportja, nem létezik katalán nemzeti identitás.

Megjegyzés: a spanyolban eleve van eltérés a “spanyol” (español) és a “kasztíliai” (castellano) között. Elvileg a “spanyol” az az egész országra vonatkozó melléknév, míg a “kasztíliai” a – magyar szóval – spanyol nyelv neve csupán. Azonban ezt a megkülönböztetést nem tartják be sem Latin-Amerikában, sem Spanyolország spanyol nyelvű részein, ott a kettőt szinonímaként kezelik – s a magyar is ezt vette át. De pl. egy büszke katalán igenis különbséget tesz a kettő között. (A baszkok esete megint más, ott a nyelv nem rokona a spanyolnak, így nem is kell görcsölni a szavak ilyen megkülönböztetésével.)

Az orosz-ukrán eset nagyon hasonlít erre:

  • van ukrán nacionalizmus – ez a mai Ukrajna hivatalos álláspontja is, mely szerint az orosz és az ukrán rokonnképek, közös gyökerekkel, de immár 500-600 éve ezek külön nemzetek, s természetesen ez volt a hivatalos tanítás a szovjet korban is,
  • van ukrán regionalizmus – történelmileg jelentős volt, a mai Oroszországban is népszerű ez, de ma nem ez a többségi vélemény,
  • s persze van orosz nacionalizmus is – ez manapság elég ritka, de a kommunizmus előtti Oroszországban ez volt a fő elmélet.

A gond az, hogy az érintett lakosság önmeghatározása nagyban függött attól mi éppen a “divat”. A hírekben manapság szereplő Donyeck megye erre jó példa: miközben nem történt se jelentős be- és kivándorlás azóta, a szovjet kor vége és az ukrán függetlenség megszerzése utáni időszak között az ukránok aránya hirtelen megnőtt, az oroszok aránya pedig lecsökkent (ez önbevalláson alapuló statisztika). Közben az anyanyelv szerinti statisztika keveset változott, a legutóbbi még ukrán hatalom alatti felmérés szerint:

  • 37 % orosz anyanyelvű és orosz nemzetiségű,
  • 34 % orosz anyanyelvű és ukrán nemzetiségű,
  • 1 % ukrán anyanyelvű és orosz nemzetiségű,
  • 23 % ukrán anyanyelvű és ukrán nemzetiségű,
  • 4 % orosz anyanyelvű és nem orosz/ukrán nemzetiségű,
  • 1 % ukrán anyanyelvű és nem orosz/ukrán nemzetiségű,

A helyzet az, hogy a nemzetiségi hovatartozás még egy családon belül se feltétlenül azonos, s időben is változik.

A legutolsó teljes adat egész Ukrtajnára (“teljes”: amikor még a Krím és Donyeck-Luganszk ukrán ellenőrzés alatt állt):

  • 16 % orosz anyanyelvű és orosz nemzetiségű,
  • 12 % orosz anyanyelvű és ukrán nemzetiségű,
  • 1 % ukrán anyanyelvű és orosz nemzetiségű,
  • 65 % ukrán anyanyelvű és ukrán nemzetiségű,
  • 2 % orosz anyanyelvű és nem orosz/ukrán nemzetiségű,
  • 1 % ukrán anyanyelvű és nem orosz/ukrán nemzetiségű,
  • 3 % nem orosz/ukrán anyanyelvű és nem orosz/ukrán nemzetiségű.

Az orosz nyelv ma is domináns, minden erőfeszítés ellenére. Talán ezt az mutatja a leginkább, hogy a nem orosz vagy ukrán lakosság Ukrajnában – ezek: 500 ezer román, 300 ezer belarusz, 250 ezer krími tatár, 200 ezer bolgár, 150-150 ezer magyar és lengyel, 100-100 ezer zsidó és örmény) – jellemzően oroszul tudnak, nem ukránul. A kárpátaljai magyarok között ez abszolút érzékelhető, oroszul szinte mindenki beszél, ukránul meg csak a legfiatalabbak között akad ilyen. Egyszerűen hiába az ukrán az egyetlen hivatalos nyelv, mégis jobban megéri oroszul tudni.

Hogyan is lett a mai Ukrajna azonban?

Az 1917. februári orosz forradalom során volt az első próbálkozás önálló ukrán államiságra, bár itt még nem volt világos, ez független állam lesz-e vagy csak autonóm része Oroszországnak. Ezután több párhuzamos államalakulat is kialakult a mai Ukrajna területén. Tényleges kontrollt az egész területen egyik államalakulat se gyakorolt, a területi igények viszont a mai Belarusz déli részét valamint a mai Oroszország délnyugati részét is magukban foglalták.

1917-1921 között gyakorlatilag polgárháború zajlott Ukrajnában a kommunisták és az antikommunisták között, külső támogatással mindkét oldalon. Az ukránok által igényelt terület középső és keleti részén kommunista győzelem született, a nyugati rész pedig Lengyelország része lett (lengyelül a régió neve Kresy).

Így tehát stabilizálódott Szovjet Ukrajna, mely 1922-ben a Szovjetunió 4 alapító államának egyike lett. Látszólag így tudható volt, melyik terület ukrán, a valóságban azonban a határok megállapítása csak 1922-ben zajlott le. Gyakorlatilag Moszkvában döntötték el hol legyen a határ az orosz és az ukrán tagköztársaságok között. Az alap etnikai volt, különféle korábbi felméréseket vettek figyelemben, ettől csak erős gazdasági okokból tértek el.

Végülis Szovjet Ukrajna 1922-es határa nagyjáből azonos volt a 2013-as határral 4 nagy eltéréssel:

  • Kelet-Lengyelország déli fele: ez csak 1939-ben lett Szovjet Ukrajna része,
  • Kárpátalja: ez 1945-től (jogilag 1947-től) ukrán,
  • Transznisztria: ez 1940-ben el lett csatolva, ez lett Szovjet Moldávia alapja,
  • Krím: ez 1954-től ukrán;

a kisebb eltérések pedig a keleti határon voltak, egyes járások ide-oda csatolásával.

Terjed egy orosz kép az utóbbi időkben arról, hogy Ukrajna szinte teljes területe ajándék a cároktól, Lenintől, Sztálintól, Hruscsovtól. Nos, persze van ennek valami alapja, de azért ez erős csúsztatás. Íme miért.

íme a kép

Már itt vázoltam az ukránok rövid történetét, szóval az ukrán nemzet alapvetőn lengyel-litván uralom alatt alakult ki. Az ottani ukránlakta terület legnagyobb részét Oroszország megszerezte a XVII. század középétől kezdve, a legfontosabb esemény a felkelés, Bogdan (ukránul: Bohdan) Hmelnyickij vezetésével a lengyel uralom ellen, aminek eredménye, hogy a felkelők 1654-ben kimondták csatlakozásukat Oroszországhoz. Na most, az említett gúnyrajz csak ezt a területet tekinti “igazi” ukránnak.

Arra nem térnék, hogy az eredetinek jelzett sárga terület a valóságban nagyobb. De a csíkos és a narancsos színnel jelzett részek (azaz “cárok ajándéka” és “Lenin ajándéka”) nem pontos. A “cárok ajándéka” részen valójában mindigis ukrán többség volt, van ahol 90 % feletti, de sehol se 70 % alatti. A “Lenin ajándéka” részből pedig egyedül 2 területrész tekinthető valóban “ajándéknak”:

  • a Donbassz-vidék délkeleten, ez ugyanis legalább annyira volt orosz, mint amennyire ukrán terület, nyelvileg pedig egyértelműen orosz,
  • a délnyugati nyúlvány – Budzsak -, ahol az ukránok máig kisebbséget alkotnak, alig a lakosság harmada ukrán itt, s még korábban ennél is kevesebb volt.

Ami a “Sztálin ajándéka” részt illeti (pirossal), ez egyértelműen csak a Kárpátaljára és Bukovinára igaz, a Lengyelországtól átvett részen viszont egyértelmű ukrán többség volt az adott pillanatban. (A korabeli szovjet propaganda is Nyugat-Ukrajna néven emlegette.)

Ukrajna (2013-as határok között) régiói: B – Bukovina, Bu – Budzsak, Dn – Dnyepr-vidék, D – Donbassz, E – Ediszan, G – Galícia, K – Kárpátalja, Kr – Krím, P- Podólia, Sz – Szloboda, Szi – Sziveria, V- Volhínia, Z – Zaporozsje

Az egyes régiók történelmi helyzete:

  • Bukovina: a XX. században szerzi meg a Szovjetunió Romániától, relatív román többség, jelentős ukrán kisebbség,
  • Budzsak: a XIX. században szerzi meg Oroszország Törökországtól, ma a lakosság harmada ukrán, kétharmada pedig bolgár, orosz és román,
  • Dnyepr-vidék: a XVII. században szerzi meg Oroszország Lengyelországtól, ez a manipulatív térkép szerint törzsterület,
  • Donbassz: a XVIII. században szerzi meg Oroszország Törökországtól, ezután orosz és ukrán betelepülés,
  • Ediszan: a XVIII. században szerzi meg Oroszország Törökországtól, ez után orosz és ukrán telepesek bejövetele,
  • Galícia: az I. vh. végéig osztrák, aztán nyugati része lengyel, keleti része szovjet, 1939-től a lengyel rész is szovjet, etnikailag lengyel és ukrán volt eredetileg, jelentős zsidó kisebbséggel,
  • Kárpátalja: ez mindenki ismeri, nem részletezném,
  • Krím: a XVIII. században szerzi meg Oroszország Törökországtól, a krími tatár többség kisebbséggé válik a XIX. sz. végére az orosz és ukrán telepesek miatt,
  • Podólia: a XVIII. században szerzi meg Oroszország Lengyelország-Litvániától, ukrán többség eredetileg is,
  • Szloboda: a XVI. században szerzi meg Oroszország Lengyelország-Litvániától, eleve többségi ukrán lakosságát ukrán bevándorlás növeli, alapvetően kettős orosz-ukrán identitás jellemzi,
  • Sziveria: a XVI. században szerzi meg Oroszország Lengyelország-Litvániától, orosz és ukrán lakosság, kettős identitás jellemző,
  • Volhínia: a XVIII. században szerzi meg Oroszország Lengyelország-Litvániától, n yugati része Lengyelország része a két vh. között, ukrán többség volt, jelentős lengyel és zsidó kisebbséggel,
  • Zaporozsje: a XVIII. században szerzi meg Oroszország Lengyelország-Litvániától, ma a lakosság kétharmada ukrán, egyharmada orosz.

Talán ez ad bizonyos képet a helyzetről.

Ukrajna három része (2013-as határok)