Ószövetség IV. | BircaHang

Megosztás:

Tartalomjegyzék itt.

Leviták könyve (Mózes harmadik könyve)

angol neve: Leviticus
szláv neve: Леѵітъ (az egyházi szláv kiejtésről itt)
latin neve: Leviticus (a latin ejtésről itt)
görög neve: Λευϊτικòν (a görög ejtésről itt)
héber neve: וַיִּקְרָא (a héber ejtésről itt)

A hagyomány szerint Mózes írta, a legtöbb kritika szerint a IV. században lett összeállítva, részben Mózes írásaiból.

A téma hogyan kell tartani a szertartásokat, mik a pontos szabályok. Okafogyott manapság mindez, a keresztényekre minden nem hatályos Jézus óta, s a zsidók se gyakolják a második temploma lerombolása óta, azaz több mint 19 század óta, hiszen azóta a zsidó hitéletben nem templom és papság van, hanem zsinagógák és rabbik. Tulajdonképpen egyedül a szamaritánusok – egy ma kb. 2 ezres közösség – tartja máig a papságot az itt leírt értelemben. A tisztaság/tisztátalatlanság szabályai természetesen máig hatályosak a judaizmusban. Valamint sok szabály szimpla higiéniai szabály.

A könyv tehát gyakorlati jelentőségében nagyrészt érdektelen, ez elsősorban egy történelmileg érdekes iromány.

A könyv felosztása:

1-7. fejezet: az áldozati rend szabályai,
7-10. fejezet, 16-17. fejezet, 20-27. fejezet: a papság szabályai, a papi szertartások,
11-15. fejezet: rituális tisztaság és tisztátalanság (itt vannak a kasrút – kóser – szabályai is).
18-20. fejezet: a személyes szentség szabályai.

Ami mégis figyelemreméltó mai szemmel:

a papság eltartása az egyházi adóból, adományokból rendezendő, a pap nem fizetést kap, hanem részt az Istennek adottból,
a papok által elkövetett bűnök számítanak a legsúlyosabbaknak,
az állatáldozások között ritka a teljes áldozat, jellemzőbb a részleges: azaz a megölt állat nagy részét a közösség eszi meg,
éles különbégtétel szándékosság és gondatlanság között,
a smíta, azaz minden 7 évente teljes tilalom a mezőgazdasági munkára, valamint ennek fokozott verziója, az 50 éventi jubileumi év, amikor a zsidó rabszolgálgák visszakapják szabadságukat, az eladott föld pedig visszakerül eredeti tulajndonosához (azaz valójában a földeladás használati jog eladást jelentett),
az éves ünnepi ciklus:
- Húsvét (Peszah) – níszán hónap 14. napja, a következő nap a kovásztalan kenyerek ünnepe,
- az első kéve napja (Bikkurim) és pünkösd, a hetek ünnepe (Sávúót) – szíván hónap 6. napja,,
- kürtzengés napja, újév (Ros Hasana) – tisrí hónap 1. napja,
- az engesztelés napja (Jóm Kippúr) – tisrí hónap 10. napja,
- a sátoros ünnep (Szukkót) – tisrí hónap 15. nap,
az egyetlen rituális szabály, melyet átvett a kereszténység: nő szülés után 40/80 napi ne menjen templomba (fiúgyerek esetében 40, lánygyerek esetében 80).

Külön kiemelnék azonban pár dolgot, mert számomra rendkívül fontos.

A szegények segítése

„Amikor majd aratjátok földetek termését, ne vágjátok le a föld színéig. Ne szedd össze aratás után az ottmaradt kalászokat, ne böngészd át szőlőtőkéidet, és ne szedegesd föl a fürtről lehullott szemeket. Hagyd ott a szegényeknek és az idegennek.„

Jóm kippúr

Az engesztelés napja a 16. fejezetben van leírva. Súlyos bűnök esetében a főpap két bakot visz az áldozati oltárhoz: az egyiket szabályosan feláldozza, a másikt Azazelnek rendeli. Majd – mivel szentségtörés lenne áldozni másnak, mint Istennek – az Azazelnek rendelt bakot egyszerűen elkergetik.

Vitás az Azazel szó jelentése. Sokáig ez valamiféle idegen hamis istenségnek hitték, esetleg Sátánnak. A hagyományos keresztény mgyarázat szerint viszont ez nem tulajdonnév, hanem a héber „eltávolodás” szó – עֲזָאזֵל -, azt jelzi, eltávoldunk a bűntől. Ezért is fordul elő „Bűnbak” alakban való fordítása.

A közszokás

A 18. fejezetben a legfontosabb részlet: „Ne viselkedjetek úgy, ahogy Egyiptomban szokás, ahol laktatok, és ne viselkedjetek úgy, ahogy Kánaán földjén szokás, ahova vezetlek benneteket. Ne kövessétek azok életmódját.” – azaz mindegy mik a közszokások, mi azokat ne kövessük, ha ellenkeznek az isteni útmutatással.