Tartalomjegyzék itt.
*
Józsue könyve (Józsué könyve)
- angol neve: Joshua
- szláv neve: Іисꙋса Наѵина (az egyházi szláv kiejtésről itt)
- latin neve: Iosue (a latin ejtésről itt)
- görög neve: Ἰησοῦς (a görög ejtésről itt)
- héber neve: יְהוֹשֻׁעַ (a héber ejtésről itt)
A Szentföld meghódításának története.
Mózes halála után az új vezető Józsué (Jöhósua). Isten megjelöli a zsidóknak adott földet. Arról elűzi vagy a zsidóknak alárendeli az ottani népeket: a kánaániakat, hettitákat, hivvitákat, perizitákat, girgasitákat, amoritákat, jebuzitákat.
Az amoriták nyugat-szemita nép, ahogy a zsidó is, a zsidók távolabbi rokonai. A hettiták nem rokon nép, ők indoeurópai nép. Ami a perizitákat és jebuzitákat illeti, nincs adat rájuk a Biblián kívül, nem tudni a név kiket takar. A hivvitákra van külső adat, de nem lehet őket egyértelműen azonosítani. A girgasitákat jellemzően a hurritákkal azonosítják, ők egy nem-szemita mezopotámiai nép. A kánaániak pedig gyüjtőfogalom: itt az zsidók közeli rokonnépeit jelenti.
Megindul az átmenet a Jordán folyón, először a fegyverhordozó férfiak mennek, majd az egész nép. Az első zsidó telep a Jordánon innen: Gilgal (ma: a palesztín Al-Dzsiftlik falu). Az áthaladáskor elől mennek a papok a Szentek Szentét hordozva.
Mielőtt ez lezajlik, Józsué először csak felderítőket küld, ezeket üldözőbe veszik a jerikói király katonái, végül egy jerikói prostituált – más értelmezések szerint: vendégfogadós – Rahab segít nekik elmenekülni. Rahab hiszi, hogy Isten a zsidóknak adta a földet, segítségéért cserébe azt kéri a zsidóktól, hogy ő és családja mentesüljenek a zsidók bosszúja alól: a hírszerzők egy piros fonalat adnak neki, hogy azt kösse háza ajtajára, így tudni fogják a hódító zsidók melyik ház áll védelem alatt.
Egyébként ez ősi hagyomány a zsidóktól függetlenül is. Az ókori trákok piros fonalat kötöttek minden csecsemő kezére, ezzel védelmet adva neki.
Gilgalban a szövetség fel van újítva, a körülmetéletlen férfiakat körülmetélik (a vándorlás során nem volt körülmetélés).
Isten a zsidóknak adja Jerikót, falai leomlanak, mindenkit megölnek, kivéve Rahab rokonságát. Átok lett mondva arra, aki újraépíti a várost, bár ez azóta 2-szer is megtörtént. A város ma is létezik, lakossága 100 %-ban palesztín. De a bibliai lerombolást a történelemtudomány is igazolja, az adatok i. e. XV-XVI. századi eseményre mutatnak.
Isten megparancsolta, tilos a zsákmányszerzés Jerikóban, ezt azonban páran megszegték. Ezért a következő csatát, Aiban, a zsidók elvesztik. A bűnösök bevallják tettüket, halálra ítélik őket.
A második ai csatát megnyerik a zsidók. Ai sorsan szintén a teljes pusztulás.
Ebal hegyén Józsué oltárt emeltet, ráírják Mózes törvényeit.
A hettiták, amoriták, kánaániak, periziták, hivviták és jebuziták szövetkeznek egymással a zsidók ellen. A gibeoniták viszont cselhez folyamodnak, megesketik a zsidókat, hogy megkímélik őket, így végül befogadást kapnak mint a zsidók szolganépe.
Öt király – Jeruzsálem királyának vezetésével – Gideonra támad. A zsidók megvédik a várost, legyőzik az ellenséget, majd a Kánaán egész déli felét meghódítják.
Az észak-kánaáni uralkodók egyesült hada a zsidók ellen fordul, de ez is a zsidók győzelmével végződik a meromi csatában.
A Jordánon túli terület egy része is zsidó kézre kerül: itt Rúben és Gád törzse helyezkedik el, valamint Manassze törzsének fele. A többit felosztja egymás közt a többi törzs:
Lévi törzse nem kap területrészt, ők mint a papi kaszt csak városokat kapnak – összesen 48 várost – elszórtan az egész területen.
A Kánaán meghódítása előtt véghez vitt felderítésben Józsué oldalán legfontosabb szerepet betöltött Kaleb saját várost kap, Hebront.
A következőkben a könyv részletesen leírja az egyes területeket. Kiderül: akadt ahol az őslakosok megmaradtak:
- Júda törzsének területén a jeruzsálemi jebuziták helyben maradtak,
- Efraim törzsének területén a gézeri kánaániak maradtak,
- Menassze törzsének területén is maradtak kánaániak,
- a Kánaán déli tengerparti vidékének meghódítása is elmaradt (filiszteus városok).
Kijelölésre kerülnek menedékvárosok is, ide mehetnek azok, aki nem szándékosan embert öltek.
A Jordánon túli törzsek saját oltárt építenek, ezt a Jordánon inneniek elpártolásnak vélik. Végül a félreértés tisztázódik: az oltár célja csupán a közös múltra való emlékeztetés.
Az idős Józsué beszédet tart a népnek Szihemben, emlékezteti őket a Törvény megtartására. Figyelmezteti az embereket, ha megszegik a parancsolatokat, akkor elvesztik Isten védelmét, s el lesznek űzve a földről más népek által. Ismét elmondja nekik röviden a zsidók eddigi történetét.
Józsué meghal. Ezzel egyidőben Szihemben eltemetik József csontjait is, akinek maradványait az egyiptomi kivonulás óta őrzik.
*
Ez valószínűleg a legvéresebb bibliai könyv. Gyakorlatilag agresszió, kollektív bűnösség, szinte mindenért halálbüntetés, etnikai tisztogatás a leírt eseménysorozat. Felmerül a kérdés: miért írja le valaki mindezt, saját maga ellen érveket adva? Hiszen nem szabad elfelejteni: ezeket zsidók írták saját magukról.
Alapvetően itt a fő magyarázat: a leírtak semmiben se tértek el a kor szokásaitól. Az ókorban mindig népek harcoltak egymással, sose államok.
Isten miért segíti a zsidókat és miért nem a kánaániakat? Az ok egyszerű: a zsidók legalábbis elvi szinten elfogadják a természetes jót, míg a kánaániak nem.
Manapság is ezt látjuk egyébként: Európa lassú önpusztulása ennek része. Isten láthatóan nem segíti a formailag keresztény, valójában ateista nyugat-európai népeket, míg az egyáltalán nem-keresztény migránsokat igen, mivel értékrendjük közelebb áll a természetes jóhoz.
A sajátos: az isteni törvény felette áll az emberi törvénynek. Így lehet az, hogy a hazaáruló Rahab pozitív hős, míg a zsidó harcosokat viszont halálbüntetés sújtja, mégpedig családostul, amikor megszegik az isteni parancsot. Isten is csak akkor ad védelmet népének, ha az betartja a törvényt, egyébként elfordul tőle.
Keresztény szemszögből sokkoló: a zsidó törvény alatt halál jár minden törvénysértésért, míg az újszövetségi időkben mindez teljesen megfordul: immár nincs megbocsáthatatlan bűn.
Ami szintén érdekes kérdés: mit jelent az, amikor Isten valakinek segít győzni és mit, amikor segít veszíteni neki? Az kizárható, hogy ez közvetlen segítség lenne, ellenkezne a szabad akarat elvével. De akkor mi is zajlik? Valószínűleg az, hogy az előbbi esetben Isten egyszerűen hitet ad az illetőknek, meglévő képességeiket így képesek maximálisan kihasználni, míg a másik esetben kétséget kelt bennük, így azok nem képesek kihasználni képességeiket.
Győzelmet senkinek se ad Isten az illető saját erőfeszítése nélkül, ellenkező esetben ez ugyanaz lenne, mint a mélyen nem-keresztény „gazdagság és egészségesség evangélium” egyes újprotestánsoknál, ahol Isten a híveknek vagyont és egészséget ad, míg a gonoszoktól mindezt elveszi.
Érdekes kérdés a csalással szerzett eskü ügye: vajon az ilyen eskü kötelez ez bárkit is? Itt alapvetően 2 értelmezés van:
- igen, kötelező, mert az Istenre tett eskü mindenek felett áll,
- nem, nem az – s ez itt az első jele a zsidók formalizmusának.
