Tartalomjegyzék itt.
*
Judit könyve
- angol neve: Judit
- szláv neve: Іудіѳъ (az egyházi szláv kiejtésről itt)
- latin neve: Iudith (a latin ejtésről itt)
- görög neve: Ιουδίθ (a görög ejtésről itt)
- héber neve: יְהוּדִית (a héber ejtésről itt)
Az Ószövetség zsidó kánonjában nem szerepel, azaz az azt követő protestáns hagyományban sem.
A könyv a hagyomány szerint kései, az II-I. században íródhatott. Amiről szól az viszont a VI. század. Az általános konszenzus szerint nem valós történelmi leírás, hanem példamese.
A VI. sz. elején járunk, az újbabilóniai birodalom fénykorában. Nebukadnezár – II. Nabú-kudurri-uszur – király (a könyv tévesen asszírnak nevezi) (605-562) sorra hódítja meg a környező államokat. Aki önként megadja magát, azt megkímélik. Az egyes területek sorra adják meg magukat, elfogadva Nebukadnezár főhatalmát. Nebukadnezár azonban politikai céljai mellett vallásiakat is akar: meg akar semmisíteni minden idegen vallást.
Ezt hallva a júdeiak a megadás ellen döntenek, felkészülnek országuk védelmére. Fontos szerepet kapnak a Júdeát övező hegyi hágók melletti városok is, köztük Betilua (vitás ez melyik mai várossal azonos, a többségi vélemény szerint a mai palesztín Nablusz része).
Holofernesz, a babilóniai katonai főparancsnoka értesül a júdeaiak döntéséről, hogy harcolni fognak. Holofernesz egyik embere, az ammonita Achior elmondja parancsnokának: a zsidókat Isten védi, így csak akkor van esély ellenük, ha azok vétkeznek, röviden elmeséli a zsidó történelmet is:
„Ez a nép a káldeusok ivadéka. Azelőtt Mezopotámiában laktak, mert nem akarták követni Káldea földjén lakó atyáik isteneit. Letértek hát őseik útjáról és az ég Istenét imádták, azt az Istent, akit megismertek. Ezért azok elűzték őket isteneik színe elől. Így tehát Mezopotámiába menekültek, s hosszú ideig ott éltek. Akkor Istenük meghagyta nekik, hagyják el lakóhelyüket, s menjenek Kánaán földjére. Ott telepedtek le, s igen sok aranyat, ezüstöt és nyájat szereztek. Később éhínség ütött ki Kánaán földjén, azért Egyiptomba vonultak, és ott maradtak addig, amíg ott élelmet találtak. Ott igen elszaporodtak, és nemzetségüket nem lehetett megszámlálni. Egyiptom királya ellenük fordult, és téglamunkára szorította őket. Akkor Istenükhöz kiáltottak, s az Egyiptom egész földjét gyógyíthatatlan sebekkel sújtotta. Erre az egyiptomiak elűzték őket. Isten kiszárította előttük a Vörös-tengert, s a Sínai és Kádes-Barnea felé vivő útra vezette őket. A puszta minden lakóját elűzték, s letelepedtek az amoriták földjén. Olyan erősek voltak, hogy kiirtották Hesbon minden lakóját. Majd átkeltek a Jordánon és elfoglalták az egész hegyvidéket. (…) Most tehát, uram és parancsolóm, ha ez a nép eltévelyedett és vétkezett Istene ellen, akkor látni fogjuk, hogy az romlásukat okozza. Akkor felvonulhatunk és megtámadhatjuk őket. Ha azonban nincs gonoszság népükben, akkor óvakodjék, uram ettől, mert Uruk és Istenük oltalmazza őket, s mi az egész földön gúny tárgyává leszünk.„
Holofernesz azonban megharagszik Achiorra, hogy nem hisz a babilóniai fegyver erejében, így kiutasítja őt, száműzi a zsidókhoz. A zsidók befogadják őt.
Holofernesz, moábita szövetségesei tanácsára, nem rendel el közvetlen támadást a zsidók ellen, hanem bekeríti őket, majd elfoglalja a város vízforrásait. Kitör az éhség és szomjúság, a város lakossága fellázad a város vezetői ellen: követelik, adja meg magát a város a lakosok túlélése érdekében. A város vezetése beleegyezik, de 5 nap haladékot kér, s ha ez alatt Isten nem menti meg őket, akkor megadják magukat.
Az özvegy Judit értesül minderről. Szemrehányást tesz az előljáróknak, amiért azok próbára teszik Istent, határidőket szabnak neki.
Ehelyett Judit saját tervet dolgoz ki. Imádkozik, erőt kér Istenől. Judit átmegy a babilóniaiak táborába, ott azzal áll elő, hogy segíteni fog Holofernesznek, az így egyetlen katona elvesztése nélkül el tudja foglalni a várost.
Judit tulajdonképpen ugyanazt adja elő Holofernesznek, amit korábban Achior: Isten le fogja venni a védelmet a városról, amint lakói vétkeznek, s akkor a város önmagától elbukik, a vétkezés viszont ekerülhetetlen, hiszen az éhínség miatt a városlakók kénytelenek lesznek tiltott élelmiszert fogyasztani, ő, Judit pedig imádkozni fog, így Isten el fogja mondani neki, ez mikor következik be. Holofernesz elfogadja a tervet.
Pár nappal később Holoferneszben felkel a nemi vágy a szép nő iránt, egyedül marad vele lerészegedett állapotban, ezt Judit sikeresen kihasználja, Holofernesz saját kardjával levágja Holofrenesz fejét. A levágott fejjel hazatér Betiluába, ahol mindenki örömmel fogadja őt.
A betiluaiak kihelyezik a fejet a városfal ormára. Közben a babilóniak felfedezik vezetőjük halálát, pánikba esnek. Ezt kihasználva támadnak a betiluaiak, csatlakoznak hozzájuk más júdeai városok is, a babilóniaiak elmenekülnek.
Achior felveszi a zsidó vallást, Judit 105 éves koráig él, nagy tiszteletben, haláláig nincs újabb támadás Júdea ellen.
A történelmi tények a következőek. Jehojakim júdeai király (609-598) egyiptomi vazallus, de átáll 605-ben a babilóniaiakhoz, miután azok csatában győznek Egyiptom felett, ezzel megakadályozva, hogy a babilóniaiak meghódítsák Júdeát. Amikor Jehojakim Babilónia gyengülést érzi (tévesen), ismét oldalt vált, ami Júdea elfoglalásához vezet. Az átmeneti állapot 587-ig tart, amikor Babilónia elfoglalja Jeruzsálemet, a templom lerombolásra kerül, a zsidó lakosság legnagyobb része pedig kényszerrel át lesz telepítve Babilónia belső részeibe („babilóniai rabság”).
A könyv adatai természetesen nem felelnek meg a valós tényeknek. Az időrend sem, nem csak a már említett ‘babilóniai” keverése az „asszír” névvel. Ha mindez tényleg így történt volna, akkor Juditnak 90 év felettinek kellett volna lennie az események alatt! A valóságban ugyanis alig 6 év telt el a babilóniai támadás kezdete és Jeruzsálem meghódítása közt. Természetesen mindez nem probléma, ha az egészet példamesének tekintjük, ebben az esetben az asszír-babilóniai keverés direkt eszköz lehet ennek érzékeltetésére.
Keresztény szemmel a fő üzenet: Isten az embereken keresztül is cselekszik, s Isten próbára tételének tilalma.
