Régi netes viccek

By | 2012-05-28
Megosztás:

Napok óta keresek egy fényképsorozatot és még egy külön képet. Mint ősszámítógépes, szokásom az volt a kezdetektől, hogy az érdekesebb dolgokat szépen elmentem.


Úgy kezdődött, hogy a XX. sz. 90-es éveinek elejétől, amikor először lett PC-m (előtte is volt számítógépem, de nem PC volt), hogy szépen floppikra gyüjtögettem dolgokat.

Egy időben azonban a helyzet kezelhetetlenné vált, mert már négy nagy dobozom volt floppikkal, mindegyikben kb. 120 floppi. Aztán lett 1996-ban cd-íróm, így a helyzet megoldódni látszott, az összes floppit átmásoltam cd-re, összesen 2 (kettő) cd elég volt hozzá.

Nagyon örültem, hiszen volt egy 20-darabos cd-tartóm, benne 2 megírt és 8 még üres lemezzel. Aztán az öröm lassan kezdett elpárologni, mert 1998-ra már megint ott álltam immár 6 cd-tartóval, s néhány közülük nem is 20-darabos, hanem 48-darabos volt.

Megint volt tehát 200 körüli cd-m – egy részük idegen cd volt persze. Hát nagy öröm volt ezért 2001-ben dvd-írót beszerezni, közben kiselejtezni az immár teljesen felesleges idegen cd-ket és a sajátokat meg dvd-kre másolni.

Az idegen felesleges cd-kből azért érzelmi okokból náhányat megtartottam, ezeket mind a mai napig egy 48-lemezes tokban tartom, van itt minden nyalánkság, mint pl. orosz kalóz cd Windows 3.11 installációs lemezzel, orosz CorelDraw korai változat (természetesen kalóz szintén), néhány ősrégi shareware-gyüjtemény (annak idején kb. 3 éven keresztül én is
shareware-kereskedő voltam, meg persze mellékesen kalózprogramokat is terjesztettem), eredeti DOS 5.0 lemez (máig a legjobb nem-grafikus operációs rendszer), de még olyan értékes ritkaság is, mint OS/2 Warp operációs rendszer eredeti installációs lemeze, na meg néhány eredeti program, melyek nem kompatibilisek többé a Windows-zal, az XP óta, de
sajnáltam őket kidobni.

A saját cd-ket mind átmásoltam dvd-kre, kb. 15-17 dvd lett összesen.

Aztán „sajnos” lett szélesszávű internet-hozzáférésem. Aki hozzám hasonlóan ősinternetes és már az internet valódi bejövetele előtt használta az elektronikus kommunikációt, az tudja igazán megérteni, hogy mit is jelent az ősinternetesnek a szélessáv, ez kb. olyan, mintha az alkoholistát beterelnének egy kocsmába több tucatnyi fajta itallal és azt mondanák neki,
hogy ezentúl bármikor ide betérhet – csak ő egyedül – és bármennyit fogyaszthat bármiből.

Amikor 1986-1992 között életvitelszerűen Bulgáriában éltem, kezdtem el foglalkozni az elektronikus kommunikációval. Szófiában akkoriban talán 4-5 ezer embernek lehetett saját számítógépe, s ebből talán ezer tudta, hogy a számítógép és a telefonvonal egymással összekapcsolható. Ha valakinek mondanak valamit az olyan szavak, mint „modem-inicializáció”,
„BBS”, „UseNet”, „FidoNet”, „Gopher”, akkor tudja miről van szó, ha meg nem, akkor kár magyarázni…

Szóval a szélessáv első megtapasztalása felejthetetlen élmény volt. Még emlékeztünk, hogy a „hőskorban” 1 MB anyag letöltése kb. 1 órába (nem vicc: egy óra) telt, s közben imádkozni is kellett, hogy nehogy megszakadjon a vonal, mert akkor újra az egész a legtöbb esetben. Aztán ugyan javult az internet-szolgáltatás, s a szélessávot közvetlenül megelőző időben már egy jó modemmel az 1 óra lecsökkent 3-4 percre, de a szélessáv (még a kezdeti ma már lassúnak minősülő is) ezt levitte 20-25 másodpercre, s ma már ez nálam kb. 5 másodperc, pedig nem is a leggyorsabb kapcsolatra fizetek elő.

Szóval hihetetlen élmény volt, hogy az ember rákattint a letöltésre, s éppen annyi ideje marad, hogy megvakarja a seggét, s már vége is a letöltésnek.
A régi időkben a kattintás után ki lehetett menni sétálni a kutyával vagy elmenni bevásárolni, majd hazaérve lezuhanyozni, felöltözni, odaülni a géphez, s örömmel konstatálni, hogy a letöltés nem szakadt meg, s már alig pár perc van hátra.

A régi időkből származó történetem, hogy amikor immár harmadszor szakad meg a vonal egy 800 KB-os fájl átküldésekor, cseng a telefon és beleszól egy ismerős: „Figyelj, maxval, itt vagyok lent a megállóban a házatoknál, hozd már le a fájlt egy floppin, mert két és fél órája szarakszunk a modemmel!”.

Ami a hálózati kapcsolatokat illeti, vicces volt, hogy szinte mindenki ismerte egymást, mivel
nagyon kevés volt a felhasználó. Ami a hálózati neveket illeti, a legtöbben csak a másik
hálózati nevét ismerék, a valódit egyáltalán. Miután néhány hálózati ismerőssel közelebbről
is megismerkedtem, elkezdték használni az igazi nevemet. Aztán amikor találkozó volt valahol
egy másik, távolabbi kollégával, az egyik haver megjegyezte – amikor én még nem voltam
ott -, hogy fog jönni az Iván is. Erre a másik megkérdezte: „Miféle Iván fog jönni? Az meg ki a
fene?”, mire a haver megjegyezte, hogy „Hát, a Maximilian, a maxval.”, mire a másik
visszaválaszolt: „Akkor jó. De légy szíves, használd az emberek RENDES nevét, ne mindenféle
hülye igazolványbeli nevet, amit az égvilágon senki nem tud!”.

Annak idején volt egy telefonos trükk. Mivel egyesek külföldre is modemeztek, valahogy
meg kellett „oldani” a költségeket. Az egyik havernek volt telefonközpontos tapasztalata,
így ki is találta a következő egyszerű megoldást. A régi, analóg típusú telefonközpontokban a
számlázás úgy ment, hogy havonta egy bizonyos napon az alkalmazott leolvasta az előfizetők
által elhasznált egységmennyiséget. Ez egy mechanikus számláló volt, mely 4 számból állott.
Egy városi 3-perces beszélgetés jelentett 1 egységet, tehát városban 3 percenként ment egyet
előre a mechanikus számláló. A hónap egy bizonyos napján alkalmazott leolvasta, hogy pl.
843620-as telefonszám számláló-állása: 4524, majd beírta a gépbe, az kivonta belőle az
előző havi mondjuk 4489-es állást, s ment a számla a különbözetről. De mi történik, ha a
számláló elér 9999-ig? A haver megfigyelte, hogy semmi, akkor indul újra 0000 állástól.
Az ötlet ezek után már magától jött: egyszerűen két leolvasás között 10050 egységet kell
elhasználni, s akkor a rendszer csak 50-et számláz. Igen ám, de hiába tudjuk, hogy a leolvasás
a hónap melyik napján van, mégsem tudhatjuk biztosan, hogy éppen mennyi az állás, azaz
nagy bukás lehet, ha pl. 10050 egység helyett csak 9950 egységet beszélünk le. De haver
megoldotta. Megtudta a belső telefonszámot, s időnként telefonált „Jó napot, kolléga! A belső
ellenőrzéstől vagyok. Legyen szíves bemondani XY telefonszám aktuális számláló-egyenlegét!”.
10000 egységet kb. havi 70 óra USÁ-ba való telefonállással lehetett lebeszélni, azaz nem pont jó
volt, hiszen napi két és fél óra modemezés amerikai bbs-sel az pont teljesen megfelelő volt.
Sokaknál működött a rendszer, egyszer valaki azonban nem figyelt oda, s kapott számlát 9900
egységről. De végül ő sem fizetett. Panaszt tett, hogy fel van háborodbva, mert ez abszurdum,
hiszen nyilván nem beszélhetett ennyit! Biztos a régi telefonközpont hibája! A végén el is
fogadták a panaszát, mondták, hogy fizesse be a számla 10 %-át (az sem volt kevés
pénz), s a többit meg törlik. Aztán meg jöttek a digitális telefonközpontok, s vége lett a
„régi szép időknek”.

Szóval – visszatérve a szélessávra – a letöltési sebesség az embert arra késztette, hogy
minden letöltsön. Jöttek az mp3-fájlok. egy perc alatt lejött egy 4-5 MB-os szám, majd
videók is, s minden más. Persze aztán az ember lehiggadt és kitörölt egy sor
hülyeséget, de a hasznosnak ítélt anyagok kezdtek növekedni. Most már van ismét 3
nagy mappa egy csomó dvd-vel, ez csak a szigorúan vett saját anyagokat
értve, azaz nem számítva ide a kb. 200 filmet (a kedvenc filmeimet megszerzem dvd-n, s az
anyag 95 %-a – szinte hihetetlen – nem kalóz, hanem eredeti) és a kisebbik gyerekem saját
dvd-it (a nagyobbik gyerekem külön él).

A helyzet ismét beláthatatlan, holnap ismét elkezdem áttnézni a dvd-ket, arra emlékszem,
hogy az illető fényképsorozat valamikor 2003-2005 között, a kép meg 2007-ben készült, s
remélem, hogy rászánva erre 5-6 órát, meg is találom az anyagot.

A múltkori átnézés két hete sajnos sikertelennek bizonyult, sehogy sem találtam amit keresek,
viszont bónuszként találtam néhány régi vicces dolgot, amiből a legjobbakat megosztom most.

*

Elmentett viccek

– Hogy hívják a cd-árusítással foglalkozó cigány nemzetiségű személyt?

– CD-ROM.

Sztálin idejében történt.
Az egyik munkás öt percet késve érkezett munkába. 10 év kényszermunkára ítélték,
szabotázs miatt.
A másik munkás öt perccel hamarabb ért be. Ő is 10 évet kapott, kémkedés miatt.
A harmadik pontosan ért munkéba. Ő is 10 évet kapott, szovjetellenes
propaganda miatt – svájci órát viselt.

A szovjet-jugoszláv kapcsolatok normalizálása után Tito Moszkvába utazik. Az
egyik épületre a lakók a következő feliratot teszik ki: „Éljen Tito és
bandája!”.

Beszélgetés 1961-ben Litvániában:
– Hallottad, az oroszok felrepültek az űrbe?
– Mindannyian?

– Hogy hívják Herkules feleségét?
– Frau Kules.

-Melyik tyúk tojja a kindertojást?
-A kindermagos.

– Mi a különbség a teológus es a geológus között?
– Ég és föld!

Egy vak ember keresgél a konyhaszekrény fiókjában.
Egyszer csak kezébe akad a sajtreszelő.
– Ki a fene írta ezt a hülyeséget? – morogja.

– Hogy hivják a magyar radióaktív nyulat?
– Paksifüles.

Amerikai iskolában az új tanárnő érdeklődik a gyerekek neve iránt:
– Téged hogy hívnak?
– Jule.
– Nem, a „Jule” az becenév, az iskolában mondd így: „Julius”!
A tanárnő továbbmegy a másik gyerekhez:
– S téged hogy hívnak?
– Billius.