Résnyi szusszanás

By | 2021-06-24

A legnagyobb önkifejezési szabadság a megszilárdult rendszerek közti időszakban van.

1986-1992 között Bulgáriában éltem, azaz átéltem a kommunizmus bukását. A kommunizmus bukása Bulgáriában sokkal látványosabb dolog volt, mint Magyarországon. Magyarországon az egész egy lassú rothadás volt, nem volt közben semmi látványos pillanat. A leglátványosabb magyarországi tüntetés a magyar rendszerváltozás folyamat két tüntetés volt: a romániai falurombolás elleni és a Nagy Imre újratemetés, egyik se volt közvetlenül kapcsolatban a rendszerváltozással. Eleve a magyar kommunizmus lassan elvesztette kommunista jellegét. Így a rendszerváltozás előtti és utáni időszak összefolyik, nincs igazán éles váltás. Voltak ugyan próbálkozások mesterséges fordulópontok kitalálására – pl. a “köztársaság” kikiáltása 1989. október 23-án -, de ezek sikertelenségét éppen az jelzi, hogy az átlagember nem is emlékszik mi volt akkor.

A magyar embernek sose volt meg a szabadság élménye, mert előtte se érezte már magát nem szabadnak, az új rendben meg ez az érzés nemigen növekedett, sőt inkább a problémák nőttek.

Bulgáriában egészen más volt. A régi, kommunista rendszer a utolsó napjáig kőkemény volt, semmi engedmény nem mutatkozott. Jól emlékszem 1989. november 9-re, a berlini fal “leomlására”, aznap este a bolgár híradó valami teljesen abszurd módon számolt be erről, nagyjából “az NDK állami- és pártvezetése utazási könnyítéseket vezetett be” stílusban, nulla konkrétummal.

Aztán másnap délben megdőlt a rendszer. Igaz, csak palotaforradalom volt, Todor Zsivkovot megpuccsolta pár társa, Gorbacsov és a szófiai szovjet nagykövet beleegyezésével, de maga a hír elindított azonal egy olyan folyamatot, hogy az új vezetés képtelen volt az eseményeket kontroll alatt tartani.

Hirtelen minden szabad lett. Sokszor teljesen abszurd módon. Pl. vállalkozó kedvű emberek csak úgy elkerítettek közterületet, majd ott felhúztak valamilyen bódét, s árusítani kezdtek, bármiféle engedély, adózás, vagy bármi más nélkül.

Az új rendszer megkeményedéséhez 8 év kellett nagyjából, az 1989-1997 közti idő nagyon szabad volt az államhatalom szemszögéből, de különösen az 1989-1991 közti idő volt az, amikor nemhogy államhatalom nemigen volt, de semmilyen hatalom, még a maffia se szilárdult meg addigra.

A zenében pl. ez nagyon látványos volt. A bolgár kommunista rendszerben kemény engedélyek kellettek a zenészeknek, aztán hirtelen nem kellett semmi, s még a nagy zenei cégek se jöttek el, akik aztán ismét kontrollt vezettek be, persze már nem ideológiai, hanem “piaci” alapon. Szóval volt másfél év, amikor az ment, ami népszerű volt, spontán módon.

De kedvenc példám az erotika mint jelenség. A bolgár kommunizmus már a nudizmust is nagyon rosszallóan nézte, s bizonyos tűrés csak a keletnémet turisták miatt volt, akik nem értettek, miért lenne burzsoá elhajlás a nudizmus, mikor az NDK-ban az állami politika kifejezetten támogatta a nudizmust: a hivatalos neve FKK volt. Valójában sose voltam a nudizmus híve, sőt nem is tartom az egészet egészségesnek, de csak úgy heccből voltam párszor “illegális” nudista bolgár strandon.

A nudista strandon döbbentem rá, elég kevés a lelkes nudista, aki beveszi ezeket “szabad test” és hasonló szövegeket, valójában a diszkrét bámészkodás a fő motiváció, a nők részéről pedig a minden nőben valamilyen mértékben jelen lévő exhibicionizmus. A nudista strandok csúcspillanatai mindig az új strandolók érkezése volt. A koreográfia: megjön a lehetőleg minél jobban felöltözött hölgy, aztán szép lassan meztelenre vetkőzik. Az igazi nudista nőket arról lehetett felismerni, hogy gyorsan, törülközőtől takarva vetkőztek le. Az álnudisták viszont gyakorlatilag látványos sztriptízt prezentáltak.

Szóval ez volt a kiinduló pont. A végpont meg 1991 közepétől a dübörgő szexipar, immár teljesen nyugatkonform módon.

A köztes időszak viszont érdekes volt. Bár sose voltam bulizós típus, párszor mentem ilyen helyekre. Az egyik ilyen élményemről már írtam korábban, de most a Szófia központjának perifériáján található Rodina szálló erotikus vetélkedőjéről. A szálló ma is létezik, egy hatalmas beton épület, stílusa valahol a kései szocreál és Le Corbusier irányzata között.

Annyira kezdeti kapitalizmus volt, hogy még belépőjegy se volt, egyszerűen a hatalmas bárba kellett beülni, ahol persze volt kötelező fogyasztás minimális összeggel.

Amire máig emlékszem, egy “Air Erotica” becenevű versenyző. A név arra utalt, hogy a hölgy utaskísérőnek akart kinézni, ezt az jelezte, hogy volt rajta sapka, s vékony keszttyű meg vékony sál. Totál pirosban volt. Aztán a műfaj szabályai szerint levetkőzött, de amikor már csak fehérnemű volt rajta, a fények kialudtak, félhomály lett, így csak az volt látható, hogy leveszi a fehérneműjét is, de maga a meztelen test nem. Ha ma ezt leadnák a tv-ben, még 14-es korhatár se lenne rajta.

Aztán közönségszavazás döntött ki nyer. S egy olyan versenyző nyert, aki le se vetközött meztelenre. Csak félsztriptízt csinált. Egyszerűen vicces volt az egész előadása, s ezzel megnyerte a közönséget.

Persze lehet mindezt úgy értelmezni, hogy a közönség még nem tudta mi a helyzet, így gyerekes volt. De én úgy éreztem, egyszerűen az érvényesült, amit az emberek spontán kedveltek, még nem volt meg a “piaci” nyomás.

nem a helyszínen készült, de kb. ez a kategória