Rövid ballib értelmező szótár 4.0

By | 2019-12-01
Megosztás:

Az idő ismét szalad, a megváltoztathatalan ballib elvek megint változnak, így kénytelenek vagyunk kiadni a Rövid ballib értelmező szótár új, 2020-ra optimalizált, immár 4. kiadását. Helyhiány okából ismét csak a legfontosabb szócikkeket közöljük:

A

Abortusz – alapvető emberi jog, aki ellenzi, az fasiszta

Antall József – eredetileg horthysta magyar politikus, aki majdnem kikiáltotta a diktatúrát 1990-ben és törölte az 1994-es választásokat; mai megítélése viszont az, hogy még igazi konzervatív volt, szemben a mai fideszfasisztakomcsikkal

Antiszemitizmus – minden, nekünk nem tetsző kritika

Á

Álcivil –  olyan szervezet vagy személy, aki nem ért velünk egyet

Állam – azonnal leépítendő, mert a szabad piac láthatatlan keze jobban tudja, viszont kötelessége azonnal és drasztikusan megemelni a béreket (kivéve ha mi vagyunk kormányon)

Állampolgárság – azok, akik adót fizetnek, s a menekültek

B

Baloldal – aki azt mondja, amit mi

Baloldali eszmék – a kapitalizmus teljes és feltétlen támogatása

Bevándorló – a jó szinonímája, vigyázat: ha határontúi magyar, akkor viszont nagyon rossz, mert az sovinizmus, s szintén rossz, ha román, mert belőlük 22 millió jön egyszerre, sáska módjára lepusztítva az országot

Bérblogger/bérkommentelő – olyan internetes közíró vagy hozzászóló, aki nem támogatja a ballib eszmeiséget

Bunkó – aki nem ballib

C

CEU – a világ legnevesebb, legmagasabb szintű egyeteme, a cigány Zorbán azért akarja szűmázte Bécsbe bosszúból, mert neki csak a mucsai Oxford jutott

Cigány – ezt a szót nem szabad kimondani, kivéve ha Zorbánt rágalmazzuk, lásd „büdös cigány törpe pocakos kishitler”

Civil – olyan szervezet vagy személy, aki mindenben egyetért velünk; ellentéte az álcivil – olyan szervezet vagy személy, aki nem ért velünk egyet

Civilizált – ballib

CS

Család – elmaradott klerikálfasiszta fogalom, fő jellemzője, hogy a férj agyonveri a feleséget, egyetlen elfogadható alakja, ha két férfi és egy kuvasz alkotja

Csürhe – nem ballibek gyűlése

D

Demokratikus – ballib

Demokrácia – olyan társadalmi rend, amiben a többség megszavazza azt, amit mi akarunk; ha a többség másképp szavaz, azt áldemokráciának, a demokráciával való visszaélésnek nevezzük

Diktatúra – az az állapot, ha egy választáson nem mi nyertünk

E

Egybites – aki nem akar ránk szavazni

Egyházi iskola – kínzókamra az Inkvizíció vezetése alatt, ahol buta drodokat csinálnak a gyerekekből, továbbá a nagyszünetben meg is erőszakolják őket

EU – egy szervezet, mely az igazság tévedhetetlen letéteményese

Európai – ballib

Európai értékek – a kapitalizmus, a perverzitás és az öngyilkos magatartás feltétlen támogatása

É

Éghajlat – a fasiszták miatt változik, hamarosan minden felforr

Éhezés – a lakosság életszínvonala nem ballib kormányzat alatt

Éhségmenet – dúsgazdag ballib aktivisták vidám fogyókúrás edzése

Értelmiségi – olyan diplomás, aki egyetért velünk, a velünk nem egyértő diplomásra a bunkó szó alkalmazandó

F

Fasizmus – ami más, mint amit mi mondunk

Fasiszták – a világ legszörnyűbb emberei, kivéve ha Ukrajnáról van szó, ott ugyanis ők a barátaink a sátáni Putyin ellen

Filantróp – liberális világnézetű tőzsdei spekuláns

Független – ballib, ellentéte a pártkatona

G

Gazdag – nettó havi 200 ezer forintot vagy többet kereső ember

Gender – fogyóeszköz, így jó, ha sok van belőle, a testvéri Kanadában már 29 van, többek között a ciszpedofil transzkrokodil gender

Gerictelenség – ha valaki úgy változtatja meg elveit, hogy új elvei nem ballibek – vigyázat, ha az új elvei bárkinek is ballibek, akkor arra a „szellemi fejlődés” szó használandó!

Gigatüntetés – ha elment 2 ezer főnál több

Göncz Árpád – Árpi Bácsi, szent, sérthetetlen személy, a zemberek zembere, az egyetlen igaz politikus, a világ csúcsa

Gréta Thorzonborz – cuki csodalény, majdnem olyan jó, mint Árpi Bácsi, de kislányban

GY

Gyerekszülés – elavult, középkori, fasiszta ízű valami, a modern, liberális ember leszbikus, ciszpedofil, szingli

Gyűlölködés – amikor valaki más elutasít bennünket, vigyázat: ha mi tesszük ezt, akkor az nem gyűlölködés, hanem bátor kiállás, civil kurázsi

H

Hagyomány – fasizmus

Hajléktalan – olyan személy, akinek alkotmányos joga az aluljáróban élni, onnan menhelyre való küldése fasizmus

Határontúli magyar – szemét jöttment román, szerb, ukrán, szlovák, aki belepofátlankodik a mi dolgainkba, miközben a rohadék nem adózik

Házasság – elevult, felesleges, fasisztoid ízű valami, kerülendő – vigyázat: homoszexuálisok esetében teljes erővel támogatandó

Holokauszt – a zsidó nép ellen elkövetett népirtás a II. vh. során – vigyázat: a szó más népirtásra nem használható, egyedisége nem vitatható!

Homofóbok – látens homoszexuális fasiszták

Homoszexualitás – hatalmas progresszív érték, így aki szégyenszemre nem homokos, az legalább támogatni köteles

Horthy – hozzá képest Hitler ártatlan volt

Humorista – mindig kötelezően ellenzéki, kivéve persze, ha éppen mi vagyunk kormányon

I

Idegenellenesség – borzasztó, gyomorforgató eszme, kivéve ha határon túli magyarok ellen irányul, ez utóbbi esetben ez az európai, civilizált hozzáállás

Iszlamisták – nem léteznek, csak Zorbán hallucinálja őket

Iványi – a szentek szentje, az igazi keresztény, adakozzunk neki

Izrael – egy ország, melynek mindig igaza van, kivéve ha a pokoli Zorbánnal értenek egyet

J

Jézus Krisztus – sosem létezett mesehős, ha mégis, akkor ballib volt

Jobbik – korábban: az 1947-es párizsi békeszerződés értelmében azonnal betiltandó náci szervezet, ma: fő reménységünk Zorbán megdöntésére, így szövetkezünk vele

Jobboldal – fasiszták, nácik, nyilasok, antiszemiták, putyinisták, nőverők, látens buzik, vallási fanatikusok, s más gazemberek

K

Kapitalizmus – a legigazságosabb társadalom, kiépítésére vágyik a baloldal évszázadok óta

Katolikus – szemét pedofil

Kereszténység – antiszemiták, hazugok, képmutatók, kivéve Iványi Gábort, aki jó ember, bár fene se érti miért hisz ballib létére kitalált meselényekben – korábban Németh Sándor is hasonló jó ember volt, de azóta iszonyúan gonosz lett, mert lepaktált a sátáni Zorbánnal

Kertész Imre – egykori ballib megmondóember, aki halála előtt átállt a sötét oldalra, el kellene venni ezért tőle a Nobel-díját

Kirekesztés – amikor valaki más rekeszt ki valakit, míg ha mi tesszük ezt, az nem nevezendő kirekesztésnek

KISZ-titkárok – rettegett szadisták, a Kádár-diktatúra fő támaszai, ellenük küzdött a KISZ Központi Bizottsága

Konzervatív – két típusú van: az európai, modern konzervatív, ő tök ugyanazt mondja, amit mi (Satana Mertkell), s a maradi, fasiszta típusú, aki nem hajlandó ismételgetni, amit mondunk neki

Korrupció – disznóság, amit nem ballibek csinálnak

Kódolt antiszemitizmus – bármi, amire mi rámondjuk, hogy az

Köves Slomó – zorbánista fasiszta antiszemita

Külföldi munkavállalás – menekülés Zorbán diktatúrájából

L

Liberalizmus – minden jó, ami a világon van

M

Marx – igaza volt sok mindenben, de mi mégsem fogadjuk el egyetlen elvét se, viszont védeni kell mégis, mert csak

Második világháború – az USA és Anglia nyerte meg Hitler és Sztálin ellenében

Másság – bármi destruktív, ami segíti érdekeinket; vigyázat: a szimplán ellentétes álláspont vagy furcsa viselkedés nem másság, ha érdekeinkkel ellentétes!

Meleg – Sándor, József, Benedek, zsákban hoznak… buzukit

Menekültek – csodálatos lények, akik nélkül megállna a világ

N

Nagycsalád – a fasizmus melegágya

Náci – mindenki, akit nem szeretünk

NY

Nyilas – ha nem elég erős a náci szó, akkor ezzel helyettesítendő

Nyitottság – amikor az emberek önként azt mondják, amit mi

Nyugati befektető – a tiszta jóság letéteményese, kivéve ha Zorbánnak épít összeszerelőüzemet

O

Oligarcha – nem-ballib milliárdos

Olimpia – szörnyű barbárság, Hitler találta ki 1936-ban

Oroszország – fújj!

Ö

Összefogás – ballib pártok külön indulása választáson

P

Palesztínok – eredetileg kitalált, nem létező nép, de amióta Netanjahu kiállt Zorbán mellett, hirtelen létezni kezdtek

Pártkatona – aki nem velünk ért egyet, ellentéte a független

Pávatánc – nekünk nem tetsző külpolitika

Putyin – Sátán földi helytartója, aki ellen minden eszköz megengedett, a legnagyobb bűne, hogy nem engedi a keresztény templomok megszentségtelenítését, kiskorúak homokosok által való megrontását, s nem hajlandó országát rablóbefektetőknek ajándékozni

R

Rabszolgaság – túlórázás, vigyázat: ballib kormány alatt ez a szó nem használható!

Rezsicsökkentés – szörnyű fasiszta lépés, mert emiatt a fasiszták megtöltik medencéjüket olcsó meleg vízzel, viszont egy igazi demokráciában csak a monopolcégek állapíthatják meg az árakat, s kötelesek azokat minél jobban emelni, ellenkező esetben diktatúra van

Római pápa – én ateista vagyok ugyan, de le a kalappal Ferenc pápa előtt, hogy modernizálni, humanizálni akarja a velejéig romlott, fasiszta Vatikánt

S

Sajtószabadság – ez van, ha minden média a miénk, ha viszont a médiák egy része nem a miénk, az a sajtószabadság eltiprása

Simicska – a főgonosz, a korruptak korruptja, de 2015 óta ő a baloldal megmentője

Soros György – a világ legjobb embere, makulátlan lény, egyetlen negatív tette, hogy ösztöndíjat adott a cigány Zorbánnak 1989-ben

Sport – bunkók szórakozása, kivéve az úszást, mert az ballib sport, de már az se az, mióta Kattinka átállt Zorbánhoz

Sötétség – amikor a többség elutasít minket

SZ

Szabad piac – varázseszköz, mindent megold, még a náthát is azonnal gyógyítja

Szakember –  fizetett ballib ember, aki képes ugyanazt a gazdasági adatot biztató növekedésnek és katasztrofális zuhanásnak is elemezni, attól függően, hogy a kormány ballib vagy nem

Szakértő – aki velünk ért egyet – ha nem ért velünk egyet, akkor a pártkatona vagy a bunkó szó használandó

Szakszervezet – azért küzd, hogy megbukjon Zorbán; ha bármi mást tesz, akkor megvette őt Zorbán

T

Tolerancia – bármi társadalomromboló dolog tapsolása

Troll – önálló véleményű, nem ballib ember

U

USA – mindig igaza van – vigyázat: Trump alatt nem érvényes!

V

Vallás – nevetséges elmaradott maradiság, esetleg eltűrhető, ha használható politikai céljainkra

Vasárnapi munkavégzés – hagyományos baloldali érték, a szakszervezetek végre kiharcolták, hogy minden munkáltató dolgoztathasson bárkit vasárnap. ennek ellenzése fasizmus

W

Weber – gerictelen zorbánista, azaz gerinces európai, azaz gerinctelen zorbánista, stb.

Z

Zorbán – pocakos cigány diktátor, még Putyinnál is rosszabb ember, az a hobbija, hogy diktatúrát vezet be hetente átlag kétszer, szerencsére viszont biztos, hogy meg fog bukni legkésőbb tavalyelőttig

ZS

Zsidó – a szót nem szabad kimondani, kivéve ha az antiszemitizmust ostorozzuk

Zsidózás – a zsidó szó bármilyen említése bárki más által