Segélyvadászat

Tipikus YT-videó: szenvedő vagy kétségbeesett helyzetben lévő kóbor kutya, de szerencsére megtalálják őt a jószívű, lelkes állatvédők, meggyógyítják, megfürdetik, megetetik, majd pár héttel később a kutyának már van gazdája, s boldogan játszik az állat a kertben.

Ki ne akarna akadozna ezeknek a jószívű állatbarátoknak, hogy még több kóbor állatot mentsenek meg?

Persze a YT-algoritmus egyénszintű, nyilván nekem azért hoz fel folyton ilyesmit, mert állatbarát vagyok.

S mindig van egy furcsa érzésem. Amit már az embervédelmi segélyezésnél is nagyon éreztem.

1996-ban ugyanis részt vettem egy szófiai segélyakcióban, én voltam az egyik kulcsszemély. Rossz szociális helyzetű, de nem árvaházakban, hanem családok által gondozott nyomorék kisgyerekek kaptak ajándékcsomagot, egyenként akkor kb. 50 dollár értékben, azaz nem jelképes ajándék volt, hanem hasznos. 1996 volt Bulgária abszolút mélypontja, 500 % feletti infláció, az átlagfizetés egy időben havi 14 (tizennégy) dollárra esett. Már nem emlékszem a pontos számra, de kb. 45-50 gyereknek jutott csomag.

Baromi kellemetlen volt, hogy amikor fényképek készültek az eseményről, a profi PR-szakértő fényképész alaposan végignézte a segélyt kapó családokat, majd kiválasztotta a lehető legvisszataszítóbb külsejű kisgyereket – cigány, súlyosan értelmi fogyatékos, félig béna, Dawn-kóros, csorgó nyálas volt -, s aztán róla készült a képek zöme. Pedig voltak ott szellemileg egészséges, kifejezetten szép 6-7 éves, mosolygós, normálisan viselkedő kislányok is, akiknek „csak” valami külső nyomot nem adó betegsége volt. Dehát ők nem voltak eléggé „segélyes” kinézetűek, lehettek volna akár az én gyerekeim is. A PR meg PR: ki a fene fog legközelebb adakozni olyan kislányokért, akikből akár szépségkirálynő is lehet 10 évvel később? Az adományozó nyomort és szenvedést akar látni, ez készteti adakozásra, nem a tök normális gyerekek látványa.

Soha többet nem vettem részt segélyakcióban.

Az állatmentőknél valami hasonló furcsa érzésem van. Mivel kutyás ember vagyok sok ideje, képes vagyok megállapítani én is, nagy valószínűséggel, mi kamu és mi nem az. Nem azt akarom mondani, hogy minden segélyszervezet csal, de szerintem minden harmadik, negyedik biztosan csaló.

Teljesen hihetetlen dolgok történnek ugyanis: elhagyatott területen, lyukban kutya, valószínűtlen helyekre beszorult kutya és hasonlók. Gyanítom: összeszednek kóbor kutyákat, aztán ezeket valami siralmas helyen lefilmezik, majd látványosan „megmentik” őket onnan. Lehet egyébként, hogy ezt jó szándékkal teszik, ahogy mi is 1996-ban: nem szereztünk semmilyen személyes anyagi hasznot a segélyezésből, csak kellett az a csorgó nyálas nyomi cigánygyerek reklámnak. De így is visszataszító.