Talpramagyarék legnagyobb vesztese a Momentum párt, ezt igazolja már minden felmerés.
Szerintem ezt érdemes mindenképpen elismerni Talpramagyar Péternek, ez valós teljesítmény. Nélküle meglett volna 1 EP-mandátumnyija a momentumosoknak. Most nem lesz. Vége van az egész bagázsnak.
Én már a legelején utáltam őket, amikor még csak az olimpia ellen gyűjtöttek aláírást. Pedig abszolút nem érdekel a sport, az olimpia ügye se igazán hoz lázba – akadt már olyan olimpia, hogy csak annak zárónapján jutott el hozzám az olimpia híre -, de mégis: az egésznek a mélyen demagóg jellege nagyon nem tetszett.
Aztán veszélyesen népszerű lett a Momentum, éppen a „se nem Gyurcsány, se nem Orbán” szöveggel. Szerencsére aztán gyorsan leamortizálták magukat, előbb hogy összefogtak Gyurcsánnyal, majd hogy sikerült Fegyőr személyesen egy Mr. Bean utánzatot vezetőnek választani, csak míg Bean vicces, addig Fegyőr szánalmas.
A szánalmasság tavaly újabb csúcsot ért el, az „Annácska Messiás” kampánnyal. S megkapták a milliárdokat is a háttérhatalomtól, plusz az összes vele járó „elismerést”, volt ott „száz legígéretesebb fiatal politikus egyike”, „emelkedő európai fiatal csillag”, „európai polgárok reménysége”, „év embere”, meg a többi hasonló kamudíj, szerintem idén megkapta volna valamelyik momentumos mufti az EP Szaharov-kamudíját is, meg pár tucat magyar ballib kamudíjat, pl. Gömbölyös Pulicert, meg a többi, leghangosabban hadováló libbantaknak járó teljesen komolytalan „civil” kitüntetést.
A srácok nagyon lelkesek lettek, erejüket megtriplázva szidták Magyarországot. Aztán beütött a krach: jött Talpramagyar Péter.
Pedig tipikus: a Momentum elvtelen hülyegyerekek pártjaként kezdődött és mindig is ez maradt. Minden egyes pillanatban azt tették, amit éppen akart a liberális közvélemény: amikor új erőt követelt a kommentelő, akkor új erő voltak, amikor összefogást, akkor összefogtak, amikor meg megindult Gyurcsány hibáztatása, akkor Gyurcsány ellen beszéltek. Beszari majmok.
A Momentum sírján a felirat: „Soros adta, Soros elvette”.