Svéd nemnépszavazás

By | 2022-05-05

Azt mondja a svéd kormány, Svédország parlamenti szavazással lesz NATO-tag, mert a kérdés túl bonyolult, az átlagember eleve nem is juthat hozzá minden szükséges információhoz. Szóval nem szabad a kisembert megterhelni a döntéssel, ez a szakemberek, a politikusok dolga, az ő felelősségük dönteni.

Szép demagóg érvelés.

Ahogy a NATO megalapítása népszavazás nélkül történt, azaz az eredeti 12 tag parlamenti döntéssel lett tag, úgy a későbbi bővítések (ma a tagok száma 30) nagyobb része is népszavazás nélkül zajlott.

Ahol nem volt népszavazás:

  • 1952: Görögország és Törökország – Görögország esetében nem lehetett volna népszavazni, a többség nemmel szavazott volna,
  • 1955: Németország – a német alkotmány tiltja az országos népszavazás intézményét, ez alól csak az alkotmányozás kivétel, de ilyen népszavazás se volt soha,
  • 1999: a 3 belépő kelet-európai országból csak Magyarországon volt népszavazás,
  • a 2004-es nagy bővítéskor a 7 új tagállamból csak Szlovákiában és Szlovéniában volt népszavazás,
  • 2009: Albánia és Horvátország,
  • 2017: Montenegró.

Azaz a 18 új tagállamból alig 5-ben volt népszavazás: Észak-Macedónia (2020), Magyarország (1999), Spanyolország (1986), Szlovákia (2004), Szlovénia (2004).

Ebben az értelemben tehát a svéd érvelés annyiban igaz: valóban nem szokás a népszavazás.

Tartalmilag viszont abszurd, hiszen ezen az alapon semmiről se lenne szabad szavaznia az átlagembernek, mivel nagyon kevés ember képes átlátni saját szavazását, annak körülményeit és következményeit. Az átlagember jellemzően különösebb gondolkodás nélkül szavaz, figyelembe vesz 1-2 személyes szempontot, s még ezekbe is elsősorban irracionális érzelmet fektet. Aztán nyer az a politikus/párt, mely jobban képes kitalálni az átlagemberek többségének pillanatnyi hangulatát, majd ennek megfelelő üzenetet kommunikálni.

Ha a platóni-arisztotelészi államtipológiát vesszük figyelembe (azaz monarchia, diktatúra, arisztokrácia, oligarchia, politeia, demokrácia), akkor a modern liberális demokrácia nem demokrácia, hanem oligarchia. A liberalizmus két fő kritikája erre hivatkozva akarta a rendszert leváltani:

  • a nacionalista kritika alapvetően modern monarchiát akart helyette, lásd pl. a náci vezérkultuszt,
  • a marxista kritika pedig egyfajta modern, tudományos alapú arisztokráciát akart.

Az előbbi logikája: a önző oligarchák helyett legyen egy a közjóért tevékenykedő egyszemélyi vezető. Az utóbbié pedig: a marxizmus meghatározta a társadalom törvényeit, így ezekről vitázni felesleges, ehelyett az eszmét jól ismerő kevesek vezetnek majd mindenki érdekében.

Most abba nem mennék bele, hogy a kettő valóban az-e, aminek mondja magát, de már Platón elmagyarázta mi a veszélye mindkettőnek.

Ami most lényeges: magának a liberális demokráciának a fejlődési útja. Ez egyre inkább a demokratikus elemek csökkentése és az oligarchizmus növekedése, a szakértelemre való hivatkozással.

Ez egyébként örök kérdés. Már az ókori görögöknél kérdés volt a népszuverenitás és a szakértelem helyes aránya. A legszélsőgesebb demokratikus verzióban még azt is sorsolással döntötték el, kik legyenek tábornokok, azaz katonai vezetők. Idővel persze rájöttek, mégiscsak kell szaktudás a hadügyhöz, így érdemes ezeket a pozíciókat nem választással, hanem kinevezéssel eldönteni a hozzáértők közül.

Azonban ilyenkor felmerül: létezik egyáltalán olyan része a társadalmi életnek, ahol ne lenne szükség szakértelemre. A válasz: nem létezik. Ha viszont nem létezik, akkor miért kellene bármiről is szavazni, az ideális megoldás megtalálni mindenre a legjobb szakembert, s őt kinevezni. Végsősoron az állam felső vezetése is egy szakma, ahhoz is szekértelem kell, azaz ott is csak meg kell találni a legmegfelelőbb szakembereket. Pontosan ezen érvelés mentén volt Platón a demokrácia ellensége.

Szóval a modern liberális demokrácia nevű oligarchikus rend egyre jobban bezárkózik, amibek oka a választók feletti befolyásolás lehetőségének folyamatos csökkenése.

Ha nem így lenne, simán lenne Svédországban most népszavazás, hiszen a hatalom biztos lenne sikerében: abban, hogy a hatalom médiái eleve képesek lesznek mindenkit rávenni a “helyes” szavazásra. Számomra tehát ez a helyzet azt jelzi: a svédek többsége nem akar NATO-tagságot. Ami teljesen logikus, hiszen miért akarna egy normális ember az agresszív militarista tömb részévé válni?