Szalonképtelen vagy ellenség?

A mai hatalom egyik hibája, hogy minden ellenvéleményt ellenséges tevékenységnek kezel.

Ez rövidlátó politika, mert potenciálisan a javító szándékú kritikust is kényszerűen ellenzékivé teszi. A kormányzat szerencséje az, hogy az ellenzék annyira gyalázatos, hogy képtelen felszívni magába a kritikus hangokat, mert az ellenzék, legalábbis a ballib ellenzék ugyanilyen módon ellenségnek tekint minden kritikust. A ballibek logikája azonos a Fideszével: aki nem ért egyet a mindenkori ballib véleménnyel, az fideszes.

Mégis a Fidesz mai módszere a kisebb rossz. Ugyanis akit ellenségnek tekintünk, azt mégis tiszteljük, elismerjük, emberszámba vesszük.

A 90-es évek totális ballib hegemóniája alatt az ellenzék nem ellenség volt, hanem nemlétező. Ezt úgy nevezték “szalonképtelen”, s aki ilyen, az még annyira se szabad tisztelni, mint az ellenséget, hiszen aki szalonkélptelen, az még a harchoz se méltó, egyszerűen levegőnek kell az ilyet venni. Aki akkor ellentmondott, az bunkó, mucsai, náci, antiszemita, stb. volt. Ehhez képest az ellenségként kezelés bizony a kisebb rossz.

Bár nyilvánvalóan a Fidesz oldalán állok, ha a Fidesz és a ballibek között van a választás, a valóságban nem tartozom egyik táborhoz sem. Mindig igyekeztem értékek mentén politizálni.

Nem félek pl. a tabutémákat illetően se önálló lenni. A trianonozást pl. nem kisebb hülyeségnek tartom a holokausztiparosságnál, elutasítom a hamis magyar történelmi mítoszokat. Ahogy liberális koromban is ezt tettem, a liberális tabukat illetően.