A debil nem a két beszélgetőpartnerre értendő, ők sose voltak hirdetői a ballib fősodornak.
A 80 főt – kutyákat is beleszámítva – sikeresen összecsődítő Szikra libbantgyűlés egyetlen érdekessége a „vita”. Idézőjelben, mert nem láttam ellentétet a két fél között.
Valójában maga a vita se mond semmit, közismert dolgok hangzanak el, csak a kontextus érdekes.
Egy csomó dologról a magyar „baloldali” közbeszéd így ment az utóbbi 30 évben:
- 1993:
- A háromszögnek 3 oldala van!
- Fújj, te kirekesztő vagy. Kódolt antiszemitizmus!
- 2023:
- A háromszögnek 3 oldala van! Vesszen Zorbán!
- Igazad van!
Amikor elmondják, hogy a GDP és a GNI nem ugyanaz, mert az előbbiben benne van az a megtermelt érték is, melyet kivisznek az országból, azaz ez nem hoz semmi érdemleges hasznot az országnak. Persze ez így is van. Az idegen tőke ezért problémás, s ezért jobb a hazai tőke. A tőkének ugyanis van nemzetisége.
A gond csak az, hogy amikor ugyanez el lett mondva 20-30 éve – a 90-es években ez csak a Magyar Fórumban volt elmondható -, az összes szakember, az ilyen Megbokrosodott típusú makákók, harsányan röhögtek. Nagy hahotázás volt, hogy ez szakmailag marhaság, mert a gazdaság nem így működik.
Aztán jöttek a megmondóemberek, akik gyorsan kiderítették, ez az egész narratíva valójában kódolt antiszemitizmus, hiszen a GDP-GNI eltérésre rámutatás nem más mint a külföldi tőke, azaz „a zsidók” elleni gyűlölködés.