Szovjet ateizmus

By | 2026-02-19
Megosztás:

A vallás elleni orosz harc a kommunista rendszer idejében. Karikatúrákon keresztül.

Alapvetően 4 szakasz, mindegyik a sajátosságaival.

Az első az 1917-1941 közti agresszív, kemény szakasz. Ekkor a vallás politikai ellenség, a régi rend támasza.

Lenin elvtárs kitakarít: kisöpri a szemetet, melynek tartalma a király, a nemes, a tőkés, s a pap
az orosz tőkés és az orosz cárista tiszt pórázon sétáltatják a papot

Persze a társadalmi haladás szempontja is szerepel:

A vallás méreg – Óvd a gyerekeket” – az idős öregasszony templomba akarja kényszeríteni a szovjet kisiskolást, miközben ő iskolába akarna járni

Az 1941-es német támadás után váratlan, máig kellően nem megmagyarázott dolog történik: Sztálin leállíttatja az egyházellenes propagandát, sőt néhány templomot visszaad, engedélyezi az alapszintű működést, persze mindig kontroll alatt.

Ez az időszak Sztálin haláláig tart. Aztán a desztalinizáció során Sztálin bűnei között kerül említésre, hogy nem folytatott elegendően kemény ateista propagandát. Viszont eszközeiben nem tér vissza az 1941 előtti kor, most már inkább azon van a hangsúly, hogy a vallás a buta emberek hóbortja, nem komoly osztályellenség.

Hiszen a tudomány bizonyította a vallás hazugságát:

Gagarin elvtárs jelenti az űrből: „Isten nincs

Hruscsov bukása után végképp enyhül az állami propaganda. Immár a vallás nem is igazi ellenség, hanem valamiféle nevetséges dolog, falusi öregasszonyok elmaradott szokása, mely idővel el fog tűnni, azaz nem is kell vele komolyan foglalkozni.

Humoros karikatúrák jellemzik ezt az időszakot, mely egészen a gorbacsovi reformokig tart:

– Ipatyij atyához jöttünk szenteltvízért.
– Nincs itthon, elment kezeltetni magát gyógyvízes üdülőben.

Eleve a hívők se gondolják komolyan az egészet:

A hívő is inkább hokimeccset nézne imádkozás helyett: „Hajlong a rab az isteni erő előtt, de be van kapcsolva a képernyő, s a lelke „Uram irgalmazz!” helyett inkább azt követeli, hogy „Hajrá!”