Tag Archives: orbán

Az interjú

Annyit beszéltek róla, hogy végül megnéztem a híres Orbán-interjút. Azonnal feltűnt: ez egy teljesen amerikai közönségnek szánt beszéd valójában. Azaz így is kell kezelni. Tartalmilag semmi kivetnivaló benne: tipikus eset, amikor valaki egyszerre elméletalkotó és gyakorló politikus, az elhangzott elméleti elemekkel egyet lehet érteni, figyelembe véve, hogy egy gyakorló politikus sose lehet őszinte. Egy hibát azért látok. Az… Read More »

Orbán beszéde

Orbán beszéde, ami miatt országosan ismert lett annak idején, éppen 34 éve volt. Nagy Imre újratemetésén mondta el. Én nem néztem, csak olvastam, s azt is csak azután, hogy botrány lett belőle. Botrány lett, pedig akkor Orbán még szín ballib volt. De akkoriban még ment a harc a technokrata kommunisták és a liberálisok között, még a későbbi értelemben… Read More »

Zorbán fajelmélete

Orbán humoros ember, tudja mivel lehet a ballibeket aktivizálni. Pl. a „faj” szó használatával. Még jó, hogy létezik onlájn értelmező szótár manapság, így könyedén tudok idézni: A legősibb trollkodást választotta Orbán, többértelmű szó használatát. Adok rá egy teljesen más példát: – A kommunizmusban elnyomták az embereket, jobban, mint nyugaton. – Még soha, sehol se volt kommunizmus! Számtalan ilyen… Read More »

Keresztény-e az Orbán-kormányzat?

Kezdjük azzal, keresztény csak ember lehet a szó szoros értelmében. A kereszténységnek nincs politikai tanítása, így keresztény politika sincs. Persze vannak politikai áramlatok, melyek magukat kereszténynek mondják – lásd kereszténydemokrácia, keresztényszocializmus, a fasizmus egyes verziói, de akár a Hugo Chávez féle marxizmus is ilyen -, ez azonban sose kereszténység a szó szoros értelmében, hanem egyfajta hitvallás, hogy az… Read More »

A nyugat vonzereje

Orbán augusztus 20-i ünnepi beszéde alapvetően helyes beszéd. Persze mint gyakorló politikus kénytelen ezt-azt megspórolni, de érzékelteti miről is van szó. Az Istvánról szóló többnyire nem igaz, de ilyenkor kötelező sablonokon túli részről érdemes írni (azokat rég megcáfoltam), mert az a lényeg. A fontos megállapítás: minden közösség csak magára számíthat, akkor is ha vannak szövetségesei. Szövetségesek ugyanis akkor… Read More »

Juszt leleplez

Szeretem a ballib médiákat figyelemmel követni, általában azokat, melyekben van értelem is. De néha kikapcsolódásképpen megnézek egy-egy ballib bulvármédiát is, kedvenceim az Amerikai Népszava blog és a Kolozsváros blog, nemrég azonban az egyik náluk is alacsonyabb színvonalú médiába, az Ellenszélbe olvastam bele. Ezt a médiát pár elmebeteggyanús gyurcsányista civil üzemelteti, de radikálisabbak magánál Gyurcsánynál is, legalábbis az orbánozásban.… Read More »

Miért nem neoliberális Orbán?

Nem más mint a ballib Mérce írja le részletesen miért nem nevezhető Orbán neoliberálisnak – meglepő fejlemény. Tudni kell ehhez, hogy a Mérce egy álbalos média, azaz magát igyekszik úgy pozicionálni, mintha nem liberális lenne, hanem baloldali. Ennek része az is, hogy az Orbán-kormány elleni narratívát megduplázta a ballib agytröszt, hiszen egyszerre vádolják „kommunizmussal” (piacgazdaságellenességgel) és „neoliberalizmussal” (azaz… Read More »

Orbán 89-ben

Nem voltam kint a tüntetésen (temetésen) 30 éve. Az egyetlen nagy magyar rendszerváltáskori esemény, melyen jelen voltam az az 1988. június 27-i romániai falurombolás elleni tüntetés volt, Csurka István szervezésében. Pedig akkor még ballib voltam kőkeményen – bár akkor még ez a szó nem is létezett -, de a határontúli magyar kérdésben nem osztottam az akkori SZDSZ/Fidesz álláspontot,… Read More »