Tag Archives: rendszerváltozás

Aki rosszul számolt

Nálam fél nemzedékkel idősebb magyar ismerős története. 30-35 év között volt a kommunista rendszer vége idején. Már addigra sikerült szép karriert kiépítenie, a korabeli gyorsabb módon, azaz egyszerre nyomult szakmai és politikai (KISZ) vonalon. Ha maradt volna a kommunizmus, „beért” volna nagyjából 50 éves korára. Dehát Moszkvában másképp döntöttek, a rendszer megbukott. Ő meg okos volt, időben kapcsolni… Read More »

Szalai

Nem mostani anyag, de érdekes, mert ugyanazt mondja, amit magam is tapasztaltam, bár akkor nem tudtam értelmezni: A kommunista Szalai azt mondja: a nyugat végig a formailag kommunista technokráciát támogatta akkoriban, a rendszerváltozáskor, s nem a gyanús, harmadikutas elképzeléseket is mondó népieket, de még a nyugatos urbánusokat se. Pedig de sok tévhit volt akkoriban! A 90-es éveig léteztek… Read More »

A rendszerváltozás idején

Érdekes vita Mihályi Péter és Pogátsa Zoltán között. Mihályi a ballib holdudvar jeles tagja, bár sose volt vezető pozícióban. Amit értekelni lehet benne: máig nem tagadja meg, amit korábban állított. Nem magyarázkodik, kinyilvánít, de nem bújik ki. Valahogy elsikkad a kérdés: ha egyszer mindent ilyen szuper módon csinált a nagyar elit a rendszerváltozáskor és utána, akkor hogy lehet… Read More »

Miért, nem ezt akartátok?

A korai 90-es évek Bulgáriájában kaptam jó leckét mi is a kapitalizmus. Persze, Magyarországon se volt a helyzet alapjaiban más, de a bolgár helyzet még kontrasztosabb volt. Tolmácsként tevékenykedtem éppen. Ennek az is az előnye, hogy az ember olyat is megtud, amit másképp csak sejthetne. Persze van tolmácsetika, hogy a tolmácsként megszerzett infót nem használjuk fel, ezt mindig… Read More »

Drasztikus bolgár változások

Már érintettem azt a témát, hogy a kommunizmus bukása ott okozott a legnagyobb változást, ahol a rendszer a leginkább zárt, leginkább hithű volt. Akkor elsősorban a szexuális erkölcsöt hoztam fel példának. Magyarország nagyon nyílt rendszer volt a Kádár-kor második felében, az ideológiát a rendszer működtetői se vették már komolyan. Ennek persze meglettek a súlyos következményei, de viszont drasztikus… Read More »

Orbán Krisztián

Orbán Krisztián vátesz elmondja – pl. itt, de máshol is -, hogy a magyar rendszerváltozás kudarca 3 fő okra vezethető vissza: nem lett leváltva a kommunista elit, kritikálatlanul lett átvéve a korabeli nyugati ideológia, a külföldi nagytőke lett az ország gazdaságának fő tulajdonosa. Nos, az első pont szerintem abszurd. Orbán a cseh példára hivatkozik, ahol bizonyos szint feletti… Read More »

Sikeremberek

A rendszerváltozás sok ember sorsát megtörte az én korosztályomban (értsd: akik a 60-as években születtek). Aki biztosan számított, hogy a kommunista rendszerbe való betagozódás sikert hoz, az szinte mind csúnyán tévedett. De most az ellenkezője: olyan személyes ismerősök, akik sikeresek lettek, nem törte meg személyes sorsukat a drasztikus politikai változás. Mivel nem akarok senkit azonosítani, csak a nemet… Read More »

A hatalom részei

A magyar rendszerváltozás során 5 hatalmi ág volt: a politikai hatalom, a pénzügyi-gazdasági hatalom, a médiahatalom, az értelmiségi hatalom, s a kulturális hatalom. Ezek persze Kádár alatt még mind egy kézben voltak, bár már akkor megindult a legalábbis kezdeti differenciálódás. Részben érintettem ezt: a politikai hatalom szándékosan megosztotta saját maga és a pénzügyi-gazdasági hatalom közti szférát, ez utóbbi… Read More »