Bár apai ágon színbolgár vagyok ameddig csak vissza tudom vezetni családfámat, a bolgár kultúra abszolút idegen volt számomra míg először ki nem költöztem Bulgáriába 1986-ban (akkor 1992-ig éltem ott). Egy dolog ugyanis Bulgáriában felnőni bolgár környezetben, más dolog félig bolgár családban más országban. Kis túlzással de 18 éves koromig annyit tudtam a bolgár kultúráról, hogy ismertem egy rakás bolgár ételt, melyet az átlag magyar nem ismert, valamint tudtam, hogy van 2 Húsvét, a magyar és a bolgár, s ezek nem ugyanakkor vannak, meg tudtam: a fejbólintás nem feltétlen „igen”, mert lehet „nem” is a jelentése.
De, a túlzásokat félretéve, amit biztosan nem ismertem, az a kortárs bolgár zene volt. Eleve nem voltam zenei érdeklődésű persze, de a kommunizmusban volt egy olyan sajátosság, hogy az egyes kommunista országok lakosai nem ismerték egymást. Pl. visszamlékezve, az átlag magyarnak fogalma se volt milyen zene van Lengyelországban, valószínűleg az egyetlen ismert kelet-európai sztár Magyarországon Karel Gott lehetett.
De mivel 1980-1986 között Kubában éltem, erősen hatott ez rám, hiszen ez pont legfontosabb életszakaszomra, kamaszkoromra esett. Kubában pedig a zene sokkal jobban benne van az emberek életében, mint Magyarországon. Szóval a 80-as években az átlag kubai tudta ki Koncz Zsuza, Kovács Kati, az Omega együttes, stb., miközben egy átlag magyar senkit se ismert a kubai zenei életből.
De az átlag kubai ugyanígy ismerte a kor legnevesebb keletnémet, lengyel, szovjet, csehszlovák, stb. előadóit is. (S természetesen a nyugati zenét is. Meg a latin-amerikait, de ez utóbbi Kubában gyakorlatilag fél-hazainak számít.) Szóval a bolgár zenével Kubában ismerkedtem meg.
A 80-as években a bolgár zene populáris része kb. 3 részre oszlott: hagyományos táncdal, diszkó-pop, rock. Érthető módon, a legelső nehezen exportálható, hiszen érteni kell a szöveget. Erről jut eszembe: az István a király bemutatása Kubában. Hatalmas bukás lett, az átlag kubai számára az egész egy érthetetlen nyelven való kornyikálás furcsa díszletek előtt, dögunalmas módon. Persze, hiszen az egész a nyelv és a törtlénelmi kor legalább alapfokú ismerete nélkül valóban teljesen nulla értékű.
Mint mondtam, a zene nem igazán érdekelt, csak látvány szinten vonzott. (A zene iránt csak 2007 körül kezdtem el érdeklődni, 40 éves koromban.) Nyilván a leglátványosabb a diszkó-pop stílus.
Aztán jött egy zsidó srácból és két bolgár csajból álló együttes, mely azonnal meghökkentett: a srác abszurd mozgása kombinálva a csajok szexis nézésével. Mindez a kor népszerű europop stílusában, de annak olcsósított kelet-európai utánzatával.
Először röhögtem rajta, de aztán megtetszett. Aztán amikor pár hónappal később megismerkedtem a múzsámmal, s később a szerelmem is lett, persze jött az a személyes elem, hogy időnként pont úgy nézett szexisen, mint az együttes alacsonyabb, feketehajú csaj tagja.
Ma is retrósztároknak számítanak, a Sztárban sztár bolgár verziójában többször le lettek utánozva, az egyik:
A napokban láttam az illető csajt, csak most már elmúlt 60 éves. Félig elnagymamásodott, de azért félig még nyoma van benne a múltnak. Büszkén hozzáteszem: a múzsám sokkal kevésbé nagymamásodott el azóta.
1990 után a bolgár zene lassan teljesen lezüllött. De ez már más sztori, melyről már írtam.
