Nagy izgalommal töltette el a török választás a ballib törzsszalont.
Persze mert megint belehallucinálták magukat egy teljesen más helyzetbe.
A vasárnap esti órák feszülten teltek el: hiszen ekkor derült ki, Törökország diktatúra-e vagy demokrácia. Demokrácia, ha az ő kedvencük nyer, s diktatúra, ha veszít – a képlet egyszerű.
E képlet abszurditása eszükbe se jut, hogy pl. miféle diktatúra az, mely még arra se képes, hogy megmanipuláljon egy választást. Meg eleve melyik diktatúra tart olyan választást, melyen a hatalmat meg lehet buktatni. Erre persze a szagértői ballib válasz az, hogy a demokrácia-diktatúra az nem egy be-/kikapcsológomb, hanem egy széles spektrum, azaz percenként lehet tologatni rajta a határt a kettő között, a pillanatnyi ballib mondanivaló szerint.
Amikor kiderült, a közvéleménykutatások nem igazak, azaz Erdoğan vezet, a ballib kommentelők 2 táborra oszlottak: egyik felük szerint csalás történt, másik felük szerint meg a törökök fogatlan mucsai bunkók.
Különösen az verte ki a biztosítékot a balib kommentelőkben, hogy kiderült: a török követségeken való szavazás eredménye szerint közel 60 % Erdoğanra szavazott. Ez teljesen megzavarja a ballibb axiómát, mi szerint aki külföldre megy, az a diktatúra elől menekül, azaz ellenzéki.
Egyébként a lényegről meg senki se beszél. Kılıçdaroğlu és Erdoğan között az ellentét abszolút nem olyan, ahogy ezt a ballib Móricka elképzelni. Az ellentét inkább fokozatos, hangsúlybeli. Kılıçdaroğlu nyugatpártibb, ez tény, de mondjuk Gyurcsánynéhez vagy MZP-hez ő is fogatlan mucsai, azaz a saját országa érdekeit nézi, nem a nyugatét, pl. egy Kılıçdaroğlu-kormányzat se szakítani Oroszországgal, nem vezetne be embargót, hanem megmaradna a mostani semleges álláspont mellett az orosz-ukrán viszályban. Kılıçdaroğlu ugyanúgy blokkolna minden közös NATO-akciót Oroszország elllen, ahogy most Erdoğan.
