Régi tervem elkészíteni a világ országainak vallási szempontú felosztását. Most a végére értem.
Olyan statisztikát szerettem volna készíteni, mely arról ad felmérést, hogy az egyes országokban melyik a fő vallás és ez a fő vallás mennyire elterjedt.
A világméretben legalább 10 milliós fő hívővel rendelkező vallások:
kereszténység – 2,2 milliárd fő
iszlám – 1,6 milliárd fő
budhizmus – 1,1 milliárd fő – ideszámolva a taoizmus, konfucionizus, sintoizmus híveit is, ugyanis ezek egymástól nehezen elválaszthatók, mivel jellemzően egymást nem kizáró vallási rendszerek, a hívők pedig ezek közül jellemzően sosem csak egyetlennek a hívei
hinduizmus – 1 milliárd fő
szikhizmus – 28 millió fő
judaizmus – 18 millió fő
dzsainizmus – 12 millió fő
egyéb szervezett vallások – 30 millió
vallásnélküli, ateista, hagyományos vallások – 1 milliárd
Az országadatoknál az ateisták és felekezeten kívüliek adatait nem vettem figyelembe, mivel számuk meghatározhatatlan (minden forrás más szempontokata vesz figyelemben és emiatt mást mond), így az országok kategorizációja csak a hívők adatait veszi figyelembe, a „hívő” szót a legszélesebb értelemben értelmezve. A hagyományos vallásokat csak akkor vettem figyelembe, ha hívői nem tagjai egyben valamely szervezett vallásnak is. (Pl. Kubában a lakosság nagy része santería-hívő, ami egy hagyományos vallás, azonban ezzel együtt katolikus is.)
Az országok felsorolásánál a tényleges helyzetet vettem figyelembe, nem a nemzetközileg elismert országterületet. Úgyszintén nem vettem figyelemben a nem-független területeket, ezek minden esetben az anyaország adataiban lettek figyelembe véve. (Pl. tehát Gibraltár az Egyesült Királyság adataiban van benne.)
*
Országok kizárólagos ill. szinte kizárólagos vallással (az illető valláshoz tartozik a hívők legalább 90 %-a):
iszlám (32 ország):
Afganisztán
Algéria
Azerbajdzsán
Banglades
Comore-szigetek
Dzsibuti
Egyiptom
Észak-Ciprus
Gambia
Irak
Irán
Jemen
Jordánia
Koszovó
Kuvait
Líbia
Maldív-szigetek
Mali
Marokkó
Mauritánia
Niger
Pakisztán
Szaúd-Arábia
Szenegál
Szíria
Szomália
Szomáliföld
Szudán
Törökország
Tunézia
Türkmenisztán
Üzbekisztán
budhizmus (8 ország):
Bhután
Japán
Kambodzsa
Laosz
Mianmar
Mongólia
Tajvan
Thaiföld
kereszténység (81 ország):
Andorra
Antigua és Barbuda
Argentína
Bahama-szigetek
Barbados
Belarusz
Belize
Bolívia
Chile
Ciprus
Costa Rica
Csehország
Dánia
Dél-Oszétia
Dominikai Közösség
Dominikai Köztársaság
Ecuador
Észtország
Finnország
Fülöp-szigetek
Görögország
Grenada
Grúzia
Guatemala
Haiti
Hegyi Karabah
Honduras
Horvátország
Írország
Izland
Jamaica
Kelet-Timor
Kiribati
Kolumbia
Kuba
Lengyelország
Lesotho
Lettország
Liechtenstein
Litvánia
Luxemburg
Magyarország
Málta
Mexikó
Mikronézia
Moldova
Monaco
Nauru
Nicaragua
Norvégia
Olaszország
Örményország
Panama
Paraguay
Peru
Portugália
Románia
Ruanda
Saint Kitts és Nevis
Saint Lucia
Saint Vincent
Salamon-szigetek
Salvador
San Marino
São Tomé and Príncipe
Spanyolország
Svájc
Szamoa
Szerbia
Szlovákia
Szlovénia
Tonga
Transznisztria
Tuvalu
Új-Zéland
Ukrajna
Uruguay
Vanuatu
Vatikán
Venezuela
Zöld-foki-szigetek
Országok túlnyomó többségi vallással (az illető valláshoz tartozik a hívők 65-90 %-a)
iszlám (11 ország):
Albánia
Bahrain
Brunei
Egyesült Arab Emirátusok
Guinea
Indonézia
Katar
Kirgizsztán
Omán
Sierra Leone
Tadzsikisztán
budhizmus (3 ország):
Kína
Srí Lanka
Vietnám
hinduizmus (2 ország):
India
Nepál
kereszténység (43 ország):
Abházia
Angola
Ausztrália
Ausztria
Belgium
Bosznia-Hercegovina
Botswana
Brazília
Bulgária
Burundi
Dél-Afrika
Dél-Szudán
Egyenlítői Guinea
Egyesült Királyság
Eritrea
Etiópia
Fidzsi
Franciaország
Hollandia
Kanada
Kenya
Kongói Demokratikus Köztársaság
Kongói Köztársaság
Közép-Afrika
Libéria
Macedónia
Malawi
Marshall-szigetek
Montenegró
Namíbia
Németország
Oroszország
Palau
Pápua Új-Guinea
Seychelle-szigetek
Suriname
Svédország
Szváziföld
Trinidad és Tobago
Uganda
USA
Zambia
Zimbabwe
Országok egyszerű többségi vallással (az illető valláshoz tartozik a hívek 50-65 %-a)
iszlám (6 ország):
Burkina Faso
Csád
Kazahsztán
Libanon
Malájzia
Nigéria
budhizmus (2 ország):
Észak-Korea
Szingapúr
hinduizmus (1 ország):
Mauritius
judaizmus (1 ország):
Izrael
kereszténység (7 ország):
Elefántcsontpart
Gabon
Ghána
Guyana
Madagaszkár
Tanzánia
Togo
Országok többségi vallás nélkül (egyetlen vallás sem éri el a hívők legalább 50 %-át)
Bissau-Guinea – iszlám relatív többség
Benin – keresztény relatív többség
Dél-Korea – budhista relatív többség
Mozambik – keresztény relatív többség
Kamerun – keresztény relatív többség