Vége a Castro-uralomnak

By | 2021-05-04

Pár napja teljesen véget lett Kubában a Castro-testvérek uralmának, mely 1959. január 1. óta folyamatos volt, azaz több mint 62 éven keresztül tartott.

A végső szakasz 15 évig tartott, 2006-2021 között. Először is Fidel Castro megosztotta a hatalmat öccsével, Raúllal, majd 2018-ban ő is megosztotta a hatalmat, aztán most pár napja azt teljesen átadta a hozzá képest fiatal, alig 60 éves Miguel Díaz-Canelnek.

A folyamat alatt a kubai vezetés rendje is megváltozott. Fidel alatt még egyetlen szerv volt: a Párt vezetősége, a Minisztertanács, az Államtanács, s a Hadsereg vezérkara gyakorlatilag egy volt, jellemzően együttesen is üléseztek mindig (Fidel volt mindegyik szervnek a vezetője, Raúl pedig a helyettese).

Mostanra kombinálva lett a hagyományos kommunista berendelkezés az elnöki köztársaságával.

Létre lett hozva az önálló miniszterelnöki pozíció, mely azonban – ahogy ez szokás a külön miniszterelnöki pozícióval rendelkező elnöki köztársaságokban – nem a végrehajtó hatalom feje, hanem egyfajta adminisztratív főnök, a napi kormányzás irányítója, de a végrehajtó hatalom fejének alárendelve.

A végrehajtó hatalom feje a köztársasági elnök, ez a pozíció 2019-től létezik. A köztársasági elnök automatikusan elnöke az Államtanácsnak és a Minisztertanácsnak.

Meg lett hagyva a régi időkből az Államtanács, ez a Parlament állandóan működő szerve (lásd a Kádár-rendszerbeli Elnöki Tanács). A gyakorlatban ez egy jelképes szerv, csak hivatalosan kibocsátja a törvényeket, a már meghozott felsőbb döntések szerint.

S természetesen meg lett hagyva a Minisztertanács, ennek elnöke a köztársasági elnök, valójában a munkáját a miniszterelnök vezeti. Szerepe a felsőbb szinten hozott döntések végrehajtása és a napi adminisztratív munka végzése.

A legfelsőbb döntéshozó szerve a kubai államnak a Párt politikai bizottsága, ezt az első titkár vezeti. Ez a pozíció volt, melyet Raúl idén áprilisban átadott, sőt immár politikai bizottsági tagsága is megszűnt.

A korábbi időkhöz képes a fő változás tehát: az adminisztratív kormányzás el lett különítva az állam legfelsőbb vezetésétől, ma ezek külön szervek, bár ma is vannak egyes személyi átfedések.

A Politikai Bizottság 14 tagból áll, s mindig tagja az első titkár (ő az elnöke), az alelnök, a miniszterelnök, s a 3 legfontosabb miniszter (hadügy, külügy, belügy), a parlament elnöke, s egyes pártállami szervezetek elnökei (itt változik ki pontosan, néha a KISZ elnöke, a szakszervezet elnöke, a nőtanács elnöke, stb., de nem mind feltétlenül és egyszerre).

Azaz az a berendezkedés, ami Magyarországon volt a későkádári időkben, azzal a fő eltéréssel, hogy a tényleges és a alkotmányos hatalom egyezik, nyíltan, míg Kádár alatt a jogi helyzet nem egyezett a valóságos helyzettel, lásd jogilag a miniszterelnök volt a végrehajtó hatalom feje, a valóságban alá volt rendelve az első titkárnak.

A kubai rendszernek egyébként nincs jövője. A rendszer nem képes kínai típusú útra lépni, mert a nagytőke beengedése azonnal fellazítaná a politikai hatalmat is. Bármilyen nyugati, de akár orosz típusú demokratizálás pedig azonnal oda vezetne, hogy az USA-ban lévő kubai ellenzék átvenné a teljes hatalmat.

Szóval marad a rendszer: a szólásszabadság teljes hiánya, minden média egy kézben, civil szféra nem létezik (egyedül korlátozottan vallási alakban), politikai pluralizmusnak semmi nyoma, s az országot 10-15 ember vezeti, valódi választások nélkül. A rendszer legitimációja meg csak attól függ, milyen életszínvonalat képes biztosítani.