40 éves koromban jöttem rá (ez 5 éve volt) mi is a zene és a hallgatása. Addig csak amolyan passzív hallgatója voltam a „háttérzörejnek”.
Viszont azóta képtelen vagyok komolyan hallgatni bármit ami nem klasszikus zene. Rájöttem: hozzá képest minden halovány.
Például annak idején – úgy 30 éve – élveztem az ELO nevű együttest. A minap letöltöttem az összes számukat, rátettem a zenehallgató berendezésemre, majd rájöttem: ez nem az igazi. Töröltem is 2 nap múlva.
Az egyetlen amivel kivételt tudok tenni a modern zenéből az az elektronikus zene, az áll legközelebb a klasszikushoz. Mást képtelen vagyok hallgatni, egyszerűen nem érdekel, mert – ha jó is – egyszerűen nem az igazi.
Furcsának hathat ez a véleményem, de a klasszikus zenében is úgy vélem, a csúcs a XVII. sz. közepe és a XVIII. sz. közepe közötti 100 évben volt.
A legjobb öt zeneszerző számomra fontossági sorrendben:
- Georg Philipp Telemann (1681–1767),
- Johann Sebastian Bach (1685–1750),
- Antonio Vivaldi (1678–1741),
- George Frideric Handel (Georg Friedrich Händel) (1685–1759),
- és az ötödik helyen hangulatomtól függően mindig más és más van, jellemzően Arcangelo Corelli (1653–1713) vagy Dietrich Buxtehude (1638-1707).
