Category Archives: bolgár

A második bolgár állam

A bolgár állam megszűnik 1018-ban. Ebben a korban Európát két nagyhatalom uralta: nyugaton a Német Császárság, mely magát a Római Birodalom örökésének tekintette a 800-ban megalapított Frank Birodalmon keresztül, s keleten pedig a ténylegesen létező Római Birodalom volt az úr. A Frank Birodalom a mai spanyol-francia határtól egészen Magyarországig terjedt, valamint Dániától Észak-Olaszországig, A Német Császárság ennél kisebb… Read More »

Az első bolgár állam

Ez az előző cikk folytatása A bolgár törzsek egy része behatol a Római Birodalom területére a VII. sz. közepén, s itt kerül megalapításra Aszparuh kán vezetésével a Bolgár Kaganátus ismételten, Pliszka (jelenleg egy kisváros a mai Északkelet-Bulgáriában) központtal. Bulgária Aszparuh uralkodása alatt A meghódított terület lakossága legnagyobb részben szláv és elszlávosodott trák volt. A szlávok a VI. században… Read More »

A nulladik bolgár állam

A mai bolgár történelemszemlélet első bolgár államnak a 681-ben létrejöttet tekinti, a tényleges első államot külön számítja. Szóval ez a nulladik állam. Tehát a bolgárok első (nulladik) állama 632-ben jött létre. Az ezt megelőző másfél században a bolgár törzsek a Fekete-tenger keleti partvidékétől egészen Újguriáig terjedő Nyugati-Türk Kaganátus egyik népe voltak, a magyarokkal együtt. A bolgárok a Kaganátus… Read More »

Országos támogatás a hősnek

Múlt hét csütörtökön 22 óra körül a bolgár-török határtól kb. 30 km-re fekvő Szredec kisvárosban bolgár rendőrök egy 54-tagú afgán illegális migráns csoportba ütköztek. Miután a migránsok ellenállást mutattak, a rendőrök a levegőbe lőttek, egy golyó a közeli hídról visszapattant és halálosan megsebezte az egyik migránst, aki meg is halt a helyszínen. A rendőrök elmondása szerint azért volt… Read More »

Sötét balkáni sajátosságok

Hiába volt Magyarország és Bulgária ugyanabban a politikai rendszerben 40 éven keresztük, a rendszer leomlása után mégis a legtöbb dolog különböző lett politikai szempontból. Íme a legérdekesebb különbségek a két ország politikai élete között az utóbbi negyed évszázad során. Magyarországon a kezdetek kezdetén is a fő elválasztóvonal a „liberálisok” és a „nemzetiek” (korabeli szóval: urbánusok és népiek) között… Read More »

Azok a rohadék komcsik!

Azok a rohadék komcsik és a szemét köpönyegforgatók! Ahhoz, hogy a párttagság ideológiai és politikai szimpátia kérdése legyen, legelőször is az kell, hogy demokrácia legyen egy országban. Direkt nem írtam egypártrendszert, ugyanis nem ez a lényeg. A közhiedelemmel ellentétben, sok kommunista rendszerű államban NEM volt egypártrendszer. A kelet-európai államok közül az NDK-ban, Lengyelországban, Csehszlovákiában, Bulgáriában többpártrendszer működött. (Ma is… Read More »

Hogyan oldotta meg Bulgária?

Tavalyelőtt ilyenkor kezdődött Bulgáriában a tömeges beáramlás a határon. A 240 km hosszú bolgár-török határon 1992-ben lebontott kerítés csupasszá tette az országot (a bolgár-görög határon is volt kerítés 1992-ig). Törökországban szabályosan vállalkozások alakultak embereknek a határra való szállítására. Nem embercsempészek, mert csak a határig vitték a migránsokat. Gyorsan lépni kellett, így a kormány azonnal belekezdett a kerítésépítésbe. Bár… Read More »

Furcsa kisebbség

Bulgária népszámlálási adatait nézve az ember furcsaságot lát. Íme az adatok. Ahol zöld van, az azt jelenti, hogy abban az évben az illető nemzetiséget nem lehetett megjelölni, így annak az adatai csak mint az „egyéb” része szerepelnek. 1900 előtt is volt népszámlálás az országban, azonban akkor nem volt nemzetiségre utaló kérdés. Úgyszintén nem volt ilyen kérdés az 1985.… Read More »