Kémek

By | 2020-02-20

Szun-ce nevezetes könyvében azt mondja, 5 féle kém létezik:

  • helyi kém: aki az ellenség lakosa, ennek az értéke a legkisebb, manapság ez nem is számít igazán kémnek, ez gyakorlatilag legális hírszerzés,
  • belső kém: aki az ellenség hivatalos személye, ez ma is fontos, ez az ellenség olyan embere, aki nem nyilvános információkkal rendelkezik, melyeket meg lehet szerezni tőle, akár önkéntes alapon (mert az illető a mi hívünk), akár zsarolással (olyat tudunk az illetőről, aminek nyilvánosságra hozatalát az illető nem szeretné), akár pénzügyi alapon (az illető szimpla hazaáruló, aki pénzért eladja országa titkait),
  • visszatérő kém: aki eredetileg az ellenség kéme volt, de sikerült a mi oldalunkra átállítani, ez igencsak értékes szolgáltatás, azonban rendkívül kockázatos is, hiszen sose tudhatjuk, ez a kém valóban nekünk dolgozik-e,
  • halott kém: aki hamis híreket ad át mind nekümk, mind az ellenségnek, ez a klasszikus félrevezető tevékenység,
  • élő kém: aki ki lett küldve az ellenség területére, majd onnan sikeresen visszatért, ez tehát a hagyományos profi hírszerző.

A demokratikus viszonyok közt azonban új szereplők jelentek meg.

Minél demokratikusabb egy állam, annál jobban meg van kötve mind a polgári, mind a katonai vezetés keze tevékenységét illetően.

A közvélemény szerepe hatalmassá válik. Egy adott narratíva támogatottsága hatalmas segítséget tud nyújtani, de hatalmas kárt is tud okozni.

Márpedig sokkal könnyebb a közvélemény befolyásolásán keresztül az ellenséget valamely irányba kényszeríteni, mint megismerni az ellenség által követett irány részleteit a gyakorlatban. Ráadásul míg az utóbbi illegális tevékenység, az előbbi – működő demokráciákban – teljesen legális.

A modern ellenségeskedésben ezért ez a forma meghaladja értékben a hagyományos kémtevékenységet.

A médiákon keresztül könnyedén elérhető mindez. Egyrészt mindig vannak emberek, akik eleve egyetértenek velünk. Másrészt vannak a hasznos idióták, azok akik ugyan nem értenek egyet velünk, de szövegük kárt okoz az ellenségnek, így közvetve hasznot hoz nekünk. Továbbá vannak a hírhamisítók, akik minden iránt kétséget gerjesztenek, így bár a mi narratívánk se hat, de az ellenségé se. S végül – de nem utolsósorban, mert igen hasznosak – az ellenség buta propagandátorai, akik olyan alacsony szinten működnek, hogy akaratlanul is ellenérzést keltenek.