A magyar pártok állandó „fejlődése”

By | 2015-05-01
Megosztás:

Mind a 3 nagyobb magyar pártnál folyamatosan változóban van az ideológia és a pártvonal.

A Jobbik igyekszik egyre nagyobbakat leharapni a Fideszből. Vona ráeszmélt: a magyar ember a lelke mélyén irtózik a radikalizmustól. Így a jövendő kormányképesség érdekében furcsábbnál furcsább változások zajlanak a Jobbiknál. Ha jól számolom, jövő ilyenkor a Magyar Gárda egyik egysége Szenes Hanna nevét fogja felvenni.

Közben a Jobbik tolja a Fideszt balra, mint besenyők Árpádékat. Orbán most éppen visszakéredzkedik a washingtoni akolba, mint bűnbánó eltévelyedett bárány. Amióta Orbán magyar zsoldosokat küld gyilkolni Irakba és bojkottálja a moszkvai Győzelem Napi ünnepséget, hirtelen nem is aggódnak már Washingtonban a „civilek” jogaiért.

Eközben a ballibek egy része igyekszik lendületet venni az erősödő európai újbalosoktól, bár egyébként ez az európai újbal pont az olyan erők ellen szerveződött, mint amit a magyar ballibek is képviselnek. Lásd a görög Szirizát. Eddig a ballib álláspont „görög Fideszként” emlegette a Szirizát, manapság viszont a ballibek egy része hirtelen lelkendezni kezdett a Sziriza oldalán, ami meglehetősen furcsa, mikor a Sziriza egyik fő ottthoni ádáz ellenfele a Paszok, a magyar ballibek görög testvérpártja.

De a békés bircákat nem lehet átverni…