Álomesküvő

By | 2024-05-06
Megosztás:

Az egyik különösen idegesítő celeb szokás az „álomesküvő”.

Már maga a szó is viszketést okoz nálam, nagyjából mint a „fehérneműt villant”, a „cukiság bomba”, a „csodaszép ruhaköltemény”, a „kiakadt a politikus”, az „én soha semmilyen pártnak nem voltam tagja”, a „mi nem közvéleménykutatást akarunk nyerni”, s egyre számosabb társai.

Amerikában, a megvalósult szabadkőművesség hazájában, egész iparág épült ki álomesküvők szervezésére. Amerikai ismerős mesélte: aki manapság nem alkalmaz házasságszervező céget az esküvőjéhez, azt mélyen lenézik, kb. mintha fingana és böfögne a hivatalos ebéden.

Kelet-Európában ez, hála Istennek, még nem terjedt el, a nagy többség „szakember” nélkül házasodik. Persze létezik a magyar falusi hagyományban a vőfély intézménye, de az jellemzően egy darab ember és nem ő dönt a házasodók helyett, továbbá ő csak magát a lagzit vezeti, nem szervezi előre.

Én persze nem vagyok releváns példa, én az ellenkező véglet vagyok. Az esküvőre metróval mentünk, aztán gyalog elmentünk az egész társasággal – létszám velünk együtt 7 fő – a VI. kerületi Bajcsy-Zsilinszky úti Havanna bárba, ahol mindenki kapott egy kubai koktélt, majd elköszöntünk, s mi mentünk ebédelni (nem volt pénz meghívni ebédre a többieket).

a Havanna bár hűlt helye, most valami lángosozó van ott (Google alapján)

Bulgáriában a 90-es években kezdett hatni az amerikai divat, amolyan szuper-vőfély alakban. Az amerikai verzióhoz képest persze erősen mérsékelt alakban. Sajnos így is borzasztó volt, a vőfélyek igyekeztek a házasulókat rábeszélni mindenféle baromságra, amit valaha láttak bármilyen filmben. Pl. dudálva és luftballonokkal kell odahajtani a lagzi helyszínére, a házasodók kocsijára a motorháztetőre egy játékbabát kell kötni, aztán meg el kell dobnia a mennyasszonynak a harisnyatartóját – egyébként ezek mind létező szokások máshol, a játékbaba azt hiszem dél-olasz, a harisnyartó meg angol. Szerencsére azóta a helyzet szinte normalizálódott, a legtöbb idióta „szokás” eltűnt, de legalábbis marginalizálódott.

Amit viszont megfigyeltem: minél álomabb egy esküvő, annál nagyobb az esélye a válásnak aztán. Mert aki hülyén kezd hozzá, az hülyén is végzi. Lehet, hogy én azért nem vagyok elválva, mert álommentesen esküdtem…