A ballib újságíró kimondja: mára az amerikai Republikánus Párt lett a munkáspárt.
Persze ez az egész világon jellemző, talán egyedül Latin-Amerika kivételével, hogy a jobboldal lett a kisembereké. De az USA-ban még inkább látható, mert kemény kétpártrendszer van: a radikálisok se önállóak, hanem betagozódnak ide vagy oda. Így vannak olyan teljesen furcsa dolgok, hogy kommunisták és konzervatívok egy pártban vannak, ahogy pl. harmadikutasok és klasszikus liberálisok is.
Amerikában eleve az egésznek van egy kulturális háttere is, sok ember azért szavaz az egyik vagy másik pártra, mert „nálunk a család ilyen vagy olyan”.
Ami a legfontosabb tényező: Amerika csúszik le lassan. Persze most is a gazdag világ felső felének része, de ma már nem olyan mértékben, mint ahogy ezt az amerikai emlékezet számon tartja: a II. vh. utáni kb. 3 évtizedben az USA még annyira gazdag volt, hogy egy amerikai szegény is olyan szinten élt, mint egy nyugat-európai középosztálybeli.
Azóta a dolgok keményen megváltoztak: Amerika súlya lassan csökken, s amikor ismét volt egy csúcs a 90-es években a kommunizmus összeomlása miatt, azt már nem érezte meg az amerikai kisember, ez a többlet az amerikai elit zsebébe ment csak.
Erre a két amerikai párt különbözőképpen reagált. A baloldal a kisebbségek felé fordult, közben az elit egyfajta kultúrmisszióját teljesítve, kb. olyan magyar SZDSZ-es módon „majd mi megmutatjuk ezeknek az ostoba mucsaiaknak mi hogy van”, lásd „tudjuk, merjük, tesszük!”, ez ki is volt írva az SZDSZ plakátjaira 1990-ban. A jobboldal pedig így szabadon lehetett a társadalom többségének képviselője. Ahogy mondja itt Horváth, munkáspárt lettek.