Az utóbbi hónapokban folyamatosan pozitív hírek érkeznek az MSZP felől.
Úgy néz ki, 20 év kellett, hogy az MSZP kezdjen ráébredni, hogy ha továbbra is kitart a ballib agytröszt mellett, akkor ezzel a saját halálos ítéletét írja alá.
Ha viszont így, új irányban folytatják, még talán azt is meg fogjuk érni, hogy baloldali párt lesz az MSZP-ből, bár ez egyelőre erős képtelenségnek tűnik még…
Mindenképpen tisztább helyzet lesz, ha a liberálisok és a baloldaliak elválnak egymástól örökre.
Persze mindig lesz Mo-on egy 5 %-os réteg, mely fanatikusan népellenes, nagytőkepárti, nyugatmajmoló, s minden probléma megoldását abban látja, hogy árusítsuk ki az országot.
E réteg igényeit kiválóan elégíti ki az álbaloldali Gyurcsány. Gyurcsány sikere e térfélen biztos: mára ő lett a ballibek egyetlen ereje és megkérdőjelezhetetlen vezére. Ezzel biztos a parlamenti küszöbátlépése 2018-ban, de szerencsés esetben akár 10 %-os kispárt is lehet még belőle, ha sikerül addig beolvasztani a 0,5 %-os fantompártokat: Együtt (Külön), PM (Post Mortem), stb.
Viszont Gyurcsány koalícióképtelen. Mindegyik párt tudja: öngyilkosság Gyurcsánnyal szövetségre lépni.
De az alapvetően baloldali érzelmű magyar nép ebből nem kér semmiképpen. Az MSZP helyesen érzett most erre rá: lassan, de biztosan kezdi felmondani a liberális dogmákat, s balra nyit.
Azt, hogy ez meggyőződésbeli vagy csak taktikai változás – nem tudom megmondani. Lehet, hogy csak arról van szó, hogy egy eszes szoci megértette: Orbánt nem lehet legyőzni liberális programmal, mert a magyar nép egyetlen dolgot utál nagyon: a gyarmatosító, elszegényítő, magyarellenes, perverziópropagandista liberalizmust.
De bárhogy is van, a jelenség pozitív. Le a kalappal az MSZP előtt, hogy ezt meg merte lépni. Vajon fel vannak készülve az emiatti gyűlöletkampányra?